„Kiss Gergely (vízilabdázó)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Lacika455 (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
frissítettem az eredményeket és a díjakat, kicsit formáztam
113. sor:
{{Érem infobox/eredmény|ezüst|2010}}
}}
'''Kiss Gergely''' dr. ([[Budapest]], [[1977]]. [[szeptember 21.]] –) háromszoros olimpiai bajnok [[vízilabda|vízilabdázó]], jogász.
 
== Életpályája ==
* A középiskolát a budapesti [[Madách Imre Gimnázium (Budapest)|Madách Imre Gimnáziumban]] végezte, [[2005]]-ben jogi diplomát szerzett a [[Szegedi Tudományegyetem]] Állam- és Jogtudományi karán.
* Nős, felesége [[Valkai Anna]]. Két gyermek, Viktória és Patrícia édesapja.
 
== Sportpályafutása ==
1986-ban kezdett vízilabdázni a BVSC-ben, majd 1990-től a Tungsram játékosa volt. 1993-ban ifjúsági Európa-bajnokságot nyert. Már ebben az évben tagja lett a felnőtt válogatott bő keretének. A nemzeti csapatban 1994. márciusában Görögország ellen mutakozhatott be. Ugyanebben az évben junior Európa-bajnoki, egy év múlva a korosztály világbajnoki címét szerzte meg. 1995-ben a Tungsram megszűnése után a Kordax, majd egy év múlva a Ferencváros játékosa lett, mellyel a LEN-kupa döntőjébe jutott. 1997-ben felnőtt Európa-bajnok, 1998 januárjában vb-ezüstérmes lett. Az 1997-98-as szezonban a Posillipo Napoliban szerepelt. Csapatával megnyerte a bajnokok ligáját. A következő évadban visszatért Magyarországra és az Újpesthez igazolt, akikkel elhódította a LEN-kupát. 1999-ben ismét Európa-bajnok lett. 1999-től ismét Olaszországba szerződött. 2000-ben olimpiai bajnok lett.
 
2001-ben az Európa-bajnokságon bronzérmes, a fukuokai világbajnokságon ötödik volt . Ebben az évben a Bp.Budapest Honvéd játékosa lett. A 2002-es bajnoki döntőben egy verekedés után arccsonttörést szenvedett. Sérülése ellenére szerepelt a BlBL döntőjében, ahol csapata második lett. Ezt az eredményt megismételték 2003-ban is. 2003-ban bronzérmes lett az Európa-bajnokságon és első a világbajnokságon. 2004 -ben olimpiai bajnok és BlBL- és szuperkupa-győztes lett. Ebben az évben a világ legjobb játékosának választották. A magyar év sportolója szavazáson negyedik volt.
 
2005-ben vb, 2006-ban vk és Eb, 2007-ben ismét vb második volt a válogatottal. 2008-ban a montenegrói Kotorba szerződött. Ebben az évben az Európa-bajnokságon harmadik, az olimpián sorozatban harmadszor első lett. 2009 decemberében szilánkos ujjtörést szenvedett. A 2009-es vb-n ötödik volt a válogatott játékosaként. Ezt követően bejelentette, hogy 2010-ben nem szerepel a nemzeti csapatban. Klubjával megnyerte az Euroligát és az európai szuperkupát. 2010-ben Euroliga-döntős volt. Ezt követően kétéves szerződést kötött a Vasassal. A 2011-es vb-n negyedik volt. Klubjával második lett a bajnokságban. 2012-ben az európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, az olimpián ötödik lett. A Vasassal bajnokságot nyert. A következő szezontól a Honvédban szerepelt.
 
== Eredményei ==
* Olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008)
* Világbajnok (2003)
* Európa-bajnok (1997, 1999)
* Világliga-győztes (2003, 2004)
* Euroliga győztes (1998, 2004, 2009)
* Euroliga (volt BL) döntős (2002, 2003, 2005)
* Bajnoki arany (2002, 2003, 2004, 2005, 2006, [[2011–2012-es magyar férfi vízilabda-bajnokság (első osztály)|2012]])
* Magyar Kupa arany (1996, 2006)
* Máltai Kupa arany (2013)
* ifjúsági EB 1. (1993)
* junior EB 1. (1994)
139 ⟶ 144 sor:
* Kiváló ifjúsági sportoló-díj (1995, 1996, 1997)
* [[Az év magyar csapata|Az év magyar csapatának]] tagja (2000)
* Aranysapka (2000, 2004)
* [[A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal]] (2008)
* [[Budapest díszpolgárainak listája|Budapest díszpolgára]] (2008)
* I. osztályú "Honvédelemért" kitüntetés (2008)
* [[Az év magyar vízilabdázója]] (2009)
* Miniszteri elismerő oklevél (2012)
 
== Források ==