Wikipédia

„Jablonkay István” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
→‎Élete: piros link jav
kiegészítések itt-ott
4. sor:
[[1913]]. [[december 16.|december 16]]-án, [[Solymár]]on látta meg a napvilágot, '''''Gräfl István János Bertalan''''' néven, pedagógus szülők második fiaként; keresztelését csak a következő év elején, [[1914]]. [[január 4.|január 4]]-én jegyezték be a helyi anyakönyvekbe. Apja, Gräfl János [[pesthidegkút]]i származású elemi iskolai tanító, anyja, Jablonkay Mária ugyancsak pedagógus volt, de délvidéki magyar családból származott. A család férfitagjai az [[1930-as évek]] derekáig viselték a Gräfl családnevet, majd – pontosan nem tisztázott időpontban, [[1934]] és [[1936]] között – az akkor már solymári iskolaigazgatóként dolgozó apa, és a két fiú is felvette az anya magyarosabb hangzású családnevét.
 
Az elkötelezett pedagógus házaspár a két fiút is pedagógusnak nevelte, és valóban mindketten azzá is váltak. A nagyobbik fivér, az [[1911]]-ben született [[Jablonkay Pál]] bölcsész doktori címet szerzett (disszertációját Solymár földrajza címmel készítette el), majd Budapesten helyezkedett el középiskolai tanárként. István, a fiatalabbik testvér úgyszintén megszerezte a doktori titulust (földrajzból doktorált), majd előbb a visszacsatolt [[Erdély]]ben helyezkedett el. Erdélyi évei alatt egyetemi állása is volt, majdő azalapította meg a [[marosvásárhely]]i magyar orvostudományi egyetem gyógyszerészeti karának gyógynövénytani tanszékét. Az [[1950-es évek]] derekán költözött vissza az anyaországba visszaköltözve, attól kezdve nyugdíjazásáig a budapesti [[Petőfi Sándor Gimnázium (Budapest)|Petőfi Sándor Gimnázium]]ban helyezkedett eltanított, földrajz és természetrajz (később biológia) szakos gimnáziumi tanárként. Tanári munkája mellett az 1950-es évektől idegenvezetőként is tevékenykedett, nagy tárgyi tudásának és országismeretének köszönhetően népszerű személyiség volt a különféle vállalatok, intézmények által szervezett országjáró kirándulások vezetőjeként.
 
ErdélybőlMiután hazatérvehazatért Erdélyből, Solymáron, a szülői házban telepedett le, és ahogy közeledett a nyugdíjas korhoz, egyre többet foglalkozott lakóhelyének közügyeivel is. [[1966]] tavaszán, dr. [[Valkó Arisztid]] amatőr régésszel közösen írott levelében hívta fel a település vezetésének figyelmét arra, hogy az állami levéltárban fellelhető okiratok szerint [[1266]]-ból való Solymár legelső okleveles említése, ezért ez az év alkalmas lenne a község 700 éves fennállásának megünneplésére. Miután pedig határozat született az ünnepség megszervezésére, hatalmas részt vállalt a jubileum apropóján megrendezett kiállítás összeállításában. A rendezvénysorozat végén kezdeményezte az összegyűjtött nagy mennyiségű anyag egyben tartását, egy állandó kiállítás keretében, melynek megvalósítása érdekében nagy erőt fejtett ki. Ezen erőfeszítései [[1972]]-ben jutottak eredményre, amikor a helyi termelőszövetkezet által községi használatba átadott régi főtéri polgárházban helytörténeti gyűjteményt alapíthatott. A gyűjtemény 1972. [[augusztus 20.|augusztus 20]]-án nyílt meg, dr. Jablonkay István vezetésével, és haláláig, közel 30 éven át ő vezette a létesítményt. (halálaHalála után a vezetéstóta biológia–földrajz szakos tanárként dolgozó lánya, Jablonkay Mária vettevezeti át)a gyűjteményt, amely a [[2000-es évek]] eleje óta az alapító nevét viseli.
 
A gyűjteményalapítás előzményeként [[1970]]. [[december 26.|Karácsonyán]] összehívta a lakására mindazokat a solymári lakosokat, akikről úgy sejtette, hogy szívügyüknek tekintik a település a helytörténetét – és akik javarészt valamilyen vezető pozíciókat töltöttek be –, majd közösen megalapították a Solymári Helytörténeti Társaságot, melynek vezetője a tagság választása alapján ő maga lett. Elsődleges feladatukul egy helytörténeti gyűjtemény létesítését, valamint a község múltjával foglalkozó helytörténeti kiadványok megírását és megjelentetését tűzték ki. Ez utóbbiak közül – 2000-ben bekövetkezett haláláig – csak egy múzeumi ismertető kiadvány és egy nagyobb terjedelmű helytörténeti könyv kiadása valósult meg, de később az időközben megalakult Helytörténeti Alapítvány folytatta ezt a tevékenységet.
12. sor:
Dr. Jablonkay István szívén viselte a [[Szarkavár|solymári vár]] romterületének sorsát – Petőfis diákjaival a [[1970-es évek|hetvenes évek]]ben igyekezett összegyűjteni a helyszínen található köveket, a későbbi könnyebb konzerválási munka érdekében –, de figyelemmel kísérte a település területén előkerült egyéb régészeti leleteket is. Amikor a helyi vasútállomás közelében téglagyárat kezdtek létesíteni, dr. Valkó Arisztiddel közösen bejárta az építési helyszínt, miután pedig ott római kori temetkezés nyomait fedezték fel, azt azonnal bejelentették a [[Magyar Nemzeti Múzeum]]nak. A rövid időn belül megkezdett leletmentő ásatásnak köszönhetően a gyárnak kiszemelt területen 150 sírból álló romai temetőt, valamint a közelben egy jelentős avar temetőt tártak fel.
 
Figyelme a Helytörténeti Társaság vezetőjeként kiterjedt a helytörténet más területeire is: több évben szervezett a helytörténeti gyűjteményben vagy a művelődési házban időszakos kiállításokat és más kulturális rendezvényeket, melyek rendre nagy közönségsikert arattak. Szisztematikusan gyűjtötte a múzeum számára a Solymárt ábrázoló műalkotásokat, illetve községi festők helyi vonatkozású alkotásait. Alapos tanulmányokban dolgozta fel a solymári gyógyszertár és a solymári gyógyszerészek, a templom és a harangok, továbbá a helyi [[rózsaesküvő|rózsalakodalmak]] történetét (ezek a tanulmányai a nagyobb nyilvánosság előtt már csak a halála után váltak ismertté, a solymári monográfia 2002-ben megjelent második kötetének részeként).

A rendszerváltás után személyesen kezdeményezte a [[második világháború|háború]] előtt évente megtartott Hősök Napja ünnepségének felelevenítését, így 1990. május utolsó vasárnapján az országban elsők között Solymáron éledt újra ez a régi hagyomány, a Solymári Férfikórus és a Helytörténeti Társaság közös szervezésében. [[1998]] óta ez a nap a település hivatalos ünnepeinek egyike, ilyenkor kerülnek átadásra a legnagyobb községi elismerésnek számító ''„Solymárért”'', illetve ''Nemzetiségi Díj'' kitüntetések. Ő maga a [[2000]]-es évben vehette át a „Solymárért” elismerést, Hősök Napja alkalmából. [Tevékenységét egyébként már [[1981]]-ben kitüntetéssel ismerte el a község, a két évvel korábban alapított Solymár Nagyközségért kitüntetést kapta meg, [[1993]]-ban pedig a [[Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt|Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével]] is kitüntették.]
 
Még élete utolsó évtizedében is aktív volt: amikor [[1992]]-ben, a Solymári Helytörténeti Társaság egyik tagjának javaslatára megalakult a Helytörténeti Alapítvány, annak haláláig a kuratóriumi elnöke volt. 2000. november 19-én hunyt el. Születésének centenáriumi évében, [[2013]]-ban Solymár Nagyközség Önkormányzata posztumusz díszpolgári címet adományozott a számára.
 
== Tanulmányai ==
* A solymári rózsalakodalmak (1979)
* A solymári templomok és harangok története (1990)
* Adatok a solymári gyógyszertár történetéhez (év?)
* A Solymári Helytörténeti Gyűjtemény kiállításának rövid áttekintése (1989)
* Beszámoló a Solymári Helytörténeti Társaság 20 éves ünnepi tanácskozásán (1990)<ref>[A felsorolt tanulmányok egybegyűjtve Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár történetéhez és néprajzához című, 2002-ben kiadott monográfiájának részeként jelentek meg.]</ref>
 
== Források ==
23 ⟶ 32 sor:
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
 
{{DEFAULTSORT:Jablonkay Istvan}}
 
[[Kategória:Magyar muzeológusok]]
[[Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók]]
[[Kategória:1913-ban született személyek]]
[[Kategória:2000-ben elhunyt személyek]]
[[Kategória:Solymáriak]]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Jablonkay_István”