„Borsa Kopasz” változatai közötti eltérés

Adorján hiv.
a (A 13. században született személyek kategória hozzáadva (a HotCattel))
(Adorján hiv.)
A [[Borsa nemzetség]]ből származott. Egyik testvére, Lóránd háromszor is kineveztetett [[erdélyi vajda|erdélyi vajdának]]: először 1282-ben, majd 1284-1285 között, majd 1288-tól 1297-ig, mikoris [[Kán László]] váltotta.
 
Kopasz Jakab [[1284]]-től [[1286]]-ig [[lovászmester]] volt [[IV. László magyar király]] (Kun László) udvarában. 1286-ban szövetkezni kezdett [[Csák Máté]]val, majd [[Kőszegi Henrik]]kel (maguk is saját tartományi kiskirályságokat szerveztek maguknak) és bátyjával, Lóránddal együtt nekiálltak saját birodalmuk kiépítésének [[Adorján vára(Románia)|Adorján]] központtal. Befolyásuk nagyjából a [[Partium]] középső részére terjedt ki a mai román-magyar határ mentén nagyjából a [[körösökKörösök|körösvidékKörösvidék]] kezdetének határáig, illetve [[Kárpátalja]] délnyugati részére, valamint az ezekkel közvetlenül határos mai magyarországi területekre.
 
Egyes feltételezések szerint ők állhattak [[IV. László magyar király|IV. (Kun) László]] 1290-es meggyilkolása mögött saját hatalmuk megszilárdítása, illetve növelése érdekében. (A László elleni merénylet közelebbi oka mindmáig ismeretlen). [[III. András magyar király|III. András]] megkoronázása után nem sokkal [[pohárnokmester]]ré nevezte ki, mely címet Kopasz [[1292]]-ig viselt. [[1298]]-tól [[1300]]-ig [[szlavón bán]] is volt (bár egyes források ezt nem támasztják alá<ref>[http://lexikon.katolikus.hu/S/szlav%C3%B3n%20b%C3%A1nok.html Szlavón bánok listája] (amin nem szerepel), Katolikus lexikon</ref>)
 
[[Fájl:Cetatea Adorjan Salard.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|[[Adorján vára]] manapság]]
 
Mikor 1301-ben [[III. András magyar király|III. András]] váratlanul meghalt (és vele kihalt az [[Árpád-ház]] egyenesága) A fellépő jelöltek közül nyíltan az [[anjouAnjou-ház|anjouAnjou]] [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]]et támogatta; mégis mikor [[Vencel magyar király|Vencel]] későbbi cseh és lengyel királyt [[Vencel magyar király|V. László néven magyar királlyá]] koronázták melléállt. Mikor Vencel a magyar trónról lemondott, hogy elhunyt apja helyébe lépve átvegye a cseh és lengyel trónt, a helyébe a [[Kőszegi család]] (Kopaszhoz hasonló regionális kiskirályok) [[Ottó magyar király|Ottó bajor herceget]] ültették többek között Károly Róbert ellenében. Ottót 1307-re sikerült lemondatni, s helyére végre [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]]et ültetni. Borsa Kopaszt hűségéért cserébe [[nádor]]rá nevezte ki. Mikor 1315-ben leváltották, a király ellen fordult és 1316 végén 1317 elején szövetségre lépett [[Kán László]] erdélyi vajdával és [[Aba Amadé]] fiaival Károly Róbert ellenében. [[András halicsi király]]t akarták a magyar trónra ültetni. A [[Debreceni Dózsa]] vezette királyi seregektől Borsa 1317 kora nyarán vereséget szenvedett a [[Debreceni csata (1317)|debreceni csatában]], ami után előbb [[Adorján vára|adorjáni várába]], majd onnan júliusban a korban szinte bevehetetlennek számító [[Sólyomkő vára|sólyomkői vár]]ba menekült. Utóbbi helyen a királyi seregek ostrom helyett egyszerűen két [[ellenvár]]at emeltek és sikeresen megakadályozták Sólyomkő várának ellátását. Az így kiéheztetett Borsa, mivel a kiszabadítására igyekvő csapatok is elbuktak, csakhamar feladta magát, de a halált így sem kerülhette el; a király lefejeztette.
 
==Források==