„Molnár Tamás (vízilabdázó)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
nyelvhelyesség + pályafutásához kiegészítés
101. sor:
 
==Sportpályafutása==
Orvosi tanácsra kezdett úszni, azonban pár hónappal később már a vízilabda edzéseket látogatta. Tehetsége korán megmutatkozott, csupán 16 éves volt, amikor [[Kemény Ferenc (vízilabdázó)|Kemény Ferenc]] utánpótlás-válogatottjának tagja lett. Utánpótlás játékosként junior Európa- és világbajnok volt. A felnőtt válogatottban 1995-ben mutatkozott be. Ugyanebben az évben ezüstérmes volt az Universiade-n. Az 1995–1996-os szezonban a LEN-kupa döntőjébe jutott a Szegeddel. 1997-ben, a sevillai Európa-bajnokságon szerepelt a felnőtt csapat tagjaként, először nagyobb tornán, ahonnan aranyéremmel tért haza a csapat. 1998 januárjában ezüstérmes volt a világbajnokságon. A szezon után az UTE-hoz igazolt. Az év végén a legjobb magyar vízilabdázónak választották. 1999-ben az Újpesttel LEN-kupát, a válogatottal Európa-bajnokságot és Világkupát nyert.
 
A következő szezont a Jug Dubrovniknál töltötte el, ahol horvát bajnok lett. 2000-ben tagja volt az olimpiai bajnok magyar válogatottnak. A következő évadban a jugoszláv Becsej színeiben szerepelt és bajnok lett. A BL-ben az elődöntőig jutott. 2001-ben a Domino-BHSE-hez igazolt. A budapesti Eb-n bronzérmes, a fukuokai vb-n ötödik volt. 2002 és 2006 között ötször nyert bajnokságot a Honvéddal. 2002 májusában a BL-döntőjéig jutott. A válogatottal a világkupában második, a világligában harmadik volt. 2003-ban ismét második lett a BL-ben. A barcelonai vb-n és a Világligában aranyérmes volt. 2004-ben Euroliga-győztes lett. Nemzeti színekben megvédte olimpiai bajnoki címét és Világliga-győztes volt.
107. sor:
2005-ben az Euroliga döntőjéig jutott. A válogatottal vb második lett. 2006-ban az Európa-bajnokságon, 2007-ben a világbajnokságon lett ezüstérmes. 2008-ban harmadszor is megnyerte az olimpiát. Ezt követően lemondta a válogatottságot, pályafutását klubszinten folytatta tovább. 2009-ben Szegedre szerződött.
 
2009-től a Magyar Vízilabda Szövetség drogellenes bizottságának elnöke lett. Ugyanezt a funkciót töltötte be az Olimpikonok a Drog Ellen mozgalomban is. 2012-ben négy évre az Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja lett.<ref>{{cite web |url=http://www.vlv.hu/news/7680/kemeny-az-elnok-palyazat-a-ferfi-kapitanyi-posztra |title=Kemény az elnök, pályázat a férfi kapitányi posztra |accessdate=20121217 |date=20121216 |publisher=vlv.hu |language=magyar }}</ref> 2013-ban sikertelenül jelölték a FINA vízilabda bizottságába.<ref>{{cite web |url=http://vlv.hu/news/8157/nincs-magyar-tag-a-fina-vizilabda-bizottsagaban |title=Nincs magyar tag a FINA vízilabda bizottságában |accessdate=20130918 |date=20130729 |publisher=vlv.hu |language=magyar }}</ref>
 
==Díjai, elismerései==