„Betéti társaság” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Addbot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: 5 interwiki link migrálva a Wikidata d:q909695 adatába
korrektúra, forráshiányolás
4. sor:
== Főbb szabályai ==
=== Létesítése, tagjai ===
* A létesítésére irányuló társasági szerződéssel a tagok arra vállalnak kötelezettséget, hogy üzletszerű közös gazdasági tevékenységet folytatnak, oly módon, hogy legalább 1 tag (beltag) felelőssége korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges, míg legalább egy másik tag (kültag) csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betétje szolgáltatására köteles. Ha a társaság nevében a kültag neve is szerepel, felelőssége szintén korlátlan.
 
=== Egyszerűsített cégalapítás ===
* A társasági szerződést szerződésminta használatával is el lehet készíteni. A cég nevében a „Bt.” rövidítést meg kell adni. A társasági szerződésben elegendő csupán a Bt. fő tevékenységi körét feltüntetni, ám ezen túlmenően egyéb tevékenységi körök is szerződésbe foglalhatók.
* A társaság folytathat minden olyan tevékenységet, amely nem tilos, illetve nem korlátozott (például engedélyköteles).
* Egyszerűsített cégeljárás esetén (iratminta alkalmazása) akár két nap alatt is bejegyzésre kerülhet a társaság. {{forrás}}
korlátozott (például engedélyköteles).
Egyszerűsített cégeljárás esetén (iratminta alkalmazása) akár két nap alatt is
bejegyzésre kerülhet a társaság.
 
=== Üzletvezetés ===
* Hacsak a tagok másképp nem rendelkeznek, a társaság üzletvezetésére mindegyik tag jogosult, akik mindegyike önállóan vagy együttesen járhat el. A kültag a társaság üzletvezetésére és képviseletére a társasági szerződésből eredő [[felhatalmazás]] alapján lehet jogosult.
jogosult, akik mindegyike önállóan vagy együttesen járhat el. A kültag a társaság üzletvezetésére és képviseletére a társasági szerződésből
eredő felhatalmazás alapján lehet jogosult.
 
=== A tagok jogai és kötelezettségei ===
* Egyik tag sem köteles vagyoni hozzájárulását a társasági szerződésben megállapított összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. A tag a vagyoni hozzájárulását a tagsági jogviszony fennállása alatt nem követelheti vissza.
* A társasági szerződésben eltérően is rendelkezhetnek a tagok, de főszabály szerint a nyereség és a veszteség a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg. Semmis az a megállapodás, amely valamely tagot a nyereségből vagy a veszteség viseléséből kizár.
megállapított összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt
kiegészíteni. A tag a vagyoni hozzájárulását a tagsági jogviszony fennállása
alatt nem követelheti vissza.
 
A társasági szerződésben eltérően is rendelkezhetnek a tagok, de főszabály
szerint a nyereség és a veszteség a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk
arányában oszlik meg. Semmis az a megállapodás, amely valamely tagot a
nyereségből vagy a veszteség viseléséből kizár.
Az eddigiektől eltérően a betéti társaságba is apportálható követelés.
 
=== A taggyűlés ===
* A tagok gyűlésén valamennyi tag személyesen vesz részt. A tagok gyűlése határoz{{forrás}}
mindazon* A tagok gyűlése határoz minden olyan ügyében, amelyet törvény vagy a társasági szerződés a társaság legfőbb szervének a hatáskörébe utal, illetve, amely nem tartozik a társaság szokásos üzleti tevékenységébe. Az üzletvezetés körébe tartozó kérdésekről való döntés az
üzletvezető(k) jogköre. A tagok gyűlésén a határozathozatal során valamennyi tagnak azonos mértékű szavazata van. A társasági szerződés ettől eltérően rendelkezhet, de legalább egy szavazat minden tagot megillet.
szervének a hatáskörébe utal, illetve, amely nem tartozik a társaság szokásos
* A taggyűlés egyszerű szótöbbséggel határoz, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek esetében a [[gazdasági társaság]]okról szóló törvény háromnegyedes szótöbbséget vagy egyhangúságot ír elő.
üzleti tevékenységébe. Az üzletvezetés körébe tartozó kérdésekről való döntés az
* Valamennyi tag egyhangú szavazatával meghozott határozat kell a társasági szerződés módosításához, valamint a társaság szokásos üzleti tevékenységébe nem tartozó ügyekben hozandó döntéshez. A társasági szerződés módosítását valamennyi
üzletvezető(k) jogköre. A tagok gyűlésén a határozathozatal során valamennyi
tagnak azonos mértékű szavazata van. A társasági szerződés ettől eltérően
rendelkezhet, de legalább egy szavazat minden tagot megillet. A tagok gyűlése
egyszerű szótöbbséggel határoz, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek esetében a
gazdasági társaságokról szóló törvény háromnegyedes szótöbbséget vagy
egyhangúságot ír elő.
Valamennyi tag egyhangú szavazatával meghozott határozat kell a társasági
szerződés módosításához, valamint a társaság szokásos üzleti tevékenységébe nem
tartozó ügyekben hozandó döntéshez. A társasági szerződés módosítását valamennyi
tagnak alá kell írnia.
 
=== Felelősség a társaság tartozásaiért ===
* A társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel vagyonával. Amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a beltagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A társasági szerződésben rögzíthető, hogy az újonnan belépő beltag a társaság - az ő belépése előtti - tartozásaiért ne feleljen harmadik személyekkel szemben. Amennyiben a
tagok ezt a társasági szerződésben nem rögzítik, úgy a belépő beltag a többi beltaggal azonos módon felel a belépés előtt keletkezett tartozásokért.
a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a
* Megszűnik a tagsági jogviszony, ha a tag a társasági szerződésben meghatározott vagyoni hozzájárulását felhívás ellenére nem teljesítette vagy ha ebben a tagok közösen megegyeztek. Megszűnhet a tag kizárásával, rendes vagy azonnali hatályú
beltagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A társasági
felmondással[[felmondás]]sal, a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, illetve ha a tagság fenntartása jogszabályba ütközik.
szerződésben rögzíthető, hogy az újonnan belépő beltag a társaság - belépése
 
előtti - tartozásaiért ne feleljen harmadik személyekkel szemben. Amennyiben a
tagok ezt a társasági szerződésben nem rögzítik, úgy a belépő beltag a többi
beltaggal azonos módon felel a belépés előtt keletkezett tartozásokért.
Megszűnik a tagsági jogviszony ha a tag a társasági szerződésben meghatározott
vagyoni hozzájárulását felhívás ellenére nem teljesítette vagy ha ebben a tagok
közösen megegyeztek. Megszűnhet a tag kizárásával, rendes vagy azonnali hatályú
felmondással, a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, illetve ha a
tagság fenntartása jogszabályba ütközik.
=== Kiválás a társaságból ===
* A társaságtól megváló tag követelését - eltérő megállapodás hiányában - a tagsági jogviszony megszűnésétől számított három hónapon belül pénzben kell kifizetni. A társaságtól megváló tag - tagsági jogviszonya megszűnésétől számított öt évig - a többi taggal azonos módon felel a társaság olyan tartozásáért, amely tagsági jogviszonya megszűnése előtt keletkezett.
* Ha a társaságból valamennyi beltag kiválik, a társaság megszűnik, kivéve, ha az utolsó beltag kiválásától számított hat hónapon belül új beltag belépését a [[cégbíróság]]hoz bejelentik, illetve ha a kültagok elhatározzák a társaságnak közkereseti társaságként való továbbfolytatását, amely az új szabályozás szerint a társasági szerződés egyszerű módosításával is megejthető.
tagsági jogviszony megszűnésétől számított három hónapon belül pénzben kell
 
kifizetni. A társaságtól megváló tag - tagsági jogviszonya megszűnésétől
számított öt évig - a többi taggal azonos módon felel a társaság olyan
tartozásáért, amely tagsági jogviszonya megszűnése előtt keletkezett.
Ha a társaságból valamennyi beltag kiválik, a társaság megszűnik, kivéve, ha az
utolsó beltag kiválásától számított hat hónapon belül új beltag belépését a
cégbírósághoz bejelentik, illetve ha a kültagok elhatározzák a társaságnak
közkereseti társaságként való továbbfolytatását, amely az új szabályozás szerint
a társasági szerződés egyszerű módosításával is megejthető.
=== Megszűnése ===
* Ha a társaságból valamennyi kültag kiválik, a társaság megszűnik, kivéve, ha az utolsó kültag kiválásától számított 6 hónapon belül új kültag belépését a cégbírósághoz bejelentik, illetve ha a beltagok elhatározzák a társaságnak [[közkereseti társaság]]ként való továbbfolytatását.
* Ha a társaságból
* A [[jogutód]] nélküli megszűnés, valamint a társaság átalakulásának elhatározásához a tagok gyűlésének egyhangú határozata szükséges.
valamennyi kültag kiválik, a társaság megszűnik, kivéve, ha az utolsó kültag
* A [[végelszámolás]] egyszerűsített módon lefolyatható, ha a társaság a végelszámolás megindításától számított 30 napon belül tartozásait kiegyenlíti. Ebben az esetben a cégbíróság a társaságot törli a [[cégjegyzék]]ből. A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a
kiválásától számított hat hónapon belül új kültag belépését a cégbírósághoz
tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a vagyoni hozzájárulásuk arányában kell felosztani a társaság tagjai között.
bejelentik, illetve ha a beltagok elhatározzák a társaságnak közkereseti
társaságként való továbbfolytatását.
* A jogutód nélküli megszűnés, valamint a társaság átalakulásának elhatározásához
a tagok gyűlésének egyhangú határozata szükséges. A végelszámolás egyszerűsített
módon lefolyatható, ha a társaság a végelszámolás megindításától számított
harminc napon belül tartozásait kiegyenlíti. Ebben az esetben a cégbíróság a
társaságot törli a cégjegyzékből. A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a
tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont - a társasági szerződés eltérő
rendelkezése hiányában - a vagyoni hozzájárulásuk arányában kell felosztani a
társaság tagjai között.
 
== Jegyzetek ==