„Miss Marple” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
24. sor:
A ''Nem csalás, nem ámítás'' regény információiból kikövetkeztethető, hogy Jane Marple valamikor az [[1870-es évek]]ben született.<ref>[http://www.funtrivia.com/en/subtopics/Who-is-Jane-Marple-215182.html www.funtrivia.com]</ref> Ritkán beszél az apjáról és anyjáról, de a különböző utalásokból nyilvánvaló, hogy nagyanyjáról olyan benyomása maradt, hogy úri hölgy lehetett. Az írásokban különböző fontos események kerülnek megörökítésre. Az egyik az az esemény, amikor tizennégy éves korában [[London]]ba látogatott Helen nénikéjével és Thomas bácsikájával, s ez idő alatt a Bertram Szállóban laktak. A második tizenhat éves korában történt, amikor [[Firenze|Firenzében]] tanult egy darabig egy lánynevelő intézetben. Ekkor még azt tervezte, hogy a leprások közé megy nővérnek.<ref group="r">Nem csalás, nem ámítás, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, HU ISBN 963-07-8017-8, 11. oldal</ref> Ott tartózkodásakor ismerkedett meg Carrie Louise és Ruth Martinnal, két amerikai lánnyal, akik jó barátnői lettek, és azok is maradtak sok év elteltével is. Miss Marple segített megoldani egy gyilkossági ügyet, amely Carrie Louise birtokán történt a ''Nem csalás, nem ámítás'' című regényben. Carrie Louise és Ruth Martin együtt összesen hatszor mentek férjhez, ám Miss Marple mindvégig hajadon maradt, az igazi falusi vénkisasszony klasszikus megtestesítője. Fiatal korában számos kérője akadt, ám senki nem tudta elnyerni örökre a szívét. Az is kikövetkeztethető, hogy valamikor szeretett táncolni, mint azt megjegyzi a ''Rejtély az Antillákon'' című regényben. Mivel „hosszú időn át ápolónőként dolgozott”,<ref group="r">Tizenhárom rejtély, Magyar Könyvklub, Budapest, 1995, HU ISBN 963-548-052-0, 129. oldal</ref> van némi ismerete a vegyszerekről és gyógyszerekről, ám gyakorlatilag semmit sem tudni arról, hogy mi történt fiatal kora és a detektív évei közötti időszakban.<ref>Bunson: 313.</ref> Valaha volt egy udvarlója, akit a szülei eltanácsoltak. Évekkel később újra összetalálkozott vele – igazán rettenetes ember lett belőle.<ref group="r">A Bertram Szálló, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-07-3302-1, 19. oldal</ref> Egy másik fiatalember viszont – akit a család partiképesnek talált – unalmasnak bizonyult.<ref group="r">Rejtély az Antillákon, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-07-7000-8, 171. oldal</ref>
Tekintve korát és múltját, Miss Marple napi tevékenységét a ház körüli teendők töltötték ki. Kedvenc időtöltése a kötögetés.<ref group="r">A Bertram Szálló, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-07-3302-1, 43. oldal</ref> Ezt a hobbiját egyúttal félrevezetésnek is szánta, miközben a tanúkat kihallgatta. Szeretett ezen kívül kertészkedni<ref group="r">Nemezis, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-07-6620-5, 15. oldal</ref> ([[japánkert]]et is épített)<ref>Murder at the Vicarage, Penguin Books, 2000, 127.oldal</ref>, és a madarakat figyelni.<ref group="r">Gyilkosság a paplakban, Magvető Könyvkiadó Budapest, 1978, ISBN 963-270-974-8, 99. oldal</ref><ref group="r">A kristálytükör meghasadt, Magyar Könyvklub, Budapest, 1998, ISBN 963-548-697-9, 10. oldal</ref> Mindkét hobbi hasznosnak bizonyult a szomszédai megfigyelésekor, illetve abból a szempontból, hogy így rajta tarthatta a faluban zajló történéseken a szemét. Tevékenységeit számos betegség korlátozta. Krónikus bronchitisben és tüdőgyulladásban szenvedett, és ez utóbbiból csak azután gyógyult ki, miután követte a régi orvosa, Dr. Haydock tanácsait, aki szerint „egy jó kis szaftos gyilkosság kellene”. Egészségügyi problémái hallatán unokaöccse, Raymond West különféle dolgokkal próbálja lekötni a figyelmét, például befizet neki egy utat a [[Karib-tenger]]re, és felfogad mellé egy házvezetőnőt. Miss Marple nem szerette az egyik ápolónőjét, Miss Knightot. Két további emlékezetes segítője Cherry Baker és a rettenthetetlen Lucy Eylesbarrow volt.<ref name="auto_VRld2+dLq0NehaW+m9QRCQ">Bunson: 314.</ref>
Tipikusan [[viktoriánus korszak|viktoriánus]] vénkisasszony<ref name="auto_U/fPD/3Cj1Kx1V9QrkYcVQ" group="r">Szunnyadó gyilkosság, Hunga-Print Nyomda és Kiadó, Budapest, 1991, ISBN 963-7458-09-3, 22. oldal</ref> – magas, sovány, rózsás-fehéres arcú, porcelánkék szemű, hófehér hajú. Szelíden, kissé félénken viselkedik, de alapvetően hivatásos pletykafészek, nem is mindig a jóindulatú fajtából. Jellemző tulajdonsága a kíváncsiság – amit saját maga „érdeklődés”-nek nevez –, valamint szereti mások beszédét hallgatni.<ref group="r">A Bertram Szálló, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-07-3302-1, 67. és 205. oldal</ref> Igazságtisztelő és szavahihető személy, de szükség esetén meglepő hitelességgel tud hazudni.<ref group="r">Rejtély az Antillákon, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-07-7000-8, 36. oldal</ref><ref group="r">Nemezis, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-07-6620-5, 247-248. oldal</ref> Az emberekben ritkán bízik meg, jóformán mindenkiről a legrosszabbat feltételezi, és véleménye szerint 90%-ban igaza van.<ref group="r">A Bertram Szálló, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985, ISBN 963-07-3302-1, 103. oldal</ref> Az anyjától és nagyanyjától örökölt hagyományokhoz tartja magát, melyek szerint egy igazi úrihölgy nem rémül meg és nem lepődik meg.<ref group="r">Paddington 16.50, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988, ISBN 963-07-4531-3, 12. oldal</ref>
| |||