„Indoiráni népek” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Az árják Indiában: bráhmana --> brahmana
32. sor:
{{fő|Indoárja népek}}
 
Az árják vándorlását követő elméletek szerint az első indo-árja népcsoport a 2. évezred közepén India északi részén (a [[Pandzsáb régió|Pandzsáb]] és a szomszédos régiók) hatoltak be a szubkontinensre, feltehetően a [[Hindukus]] hegységet átszelve, majd innen hódítottak tovább, miután legyőzték az őshonos népeket, a [[Rigvéda|Rigvédá]]ban is említett ''Dásza'' vagy ''Dászju'' törzset. Nincs régészeti bizonyíték arra, hogy mely útvonalakon árasztották el Indiát, de feltehető, hogy a bevándorlók több hullámban telepedtek meg a régióban és némileg egymástól eltérő nyelvjárásokat beszéltek. {{refhely|Tenigl-Takács India}} A védikus vallás, vagyis a ''vaidika dharma'' a véda birtokosaiként jellemzi az árja népcsoportot, akik világos bőrűek voltak, és a sötétbőrű, a szubkontinensen őshonos dravidákat az uralmuk alá hajtották. Az ősi hindu forrásokban, elsősorban a védákban nincs olyan utalás azonban, ami egy ilyen jellegű külső hódítást közvetlenül alátámasztana. Csaták és erődök bevételéről és [[Indra (isten)|Indra]], a harcos isten dicséretéről szólnak az írások. India déli régiójában magasan fejlett kultúrát létrehozó dravidák, és az északi területeken a szanszkrit nyelvet beszélő védikus népek keveredése már az ősi szövegekben is tapasztalható, a Rigvédában és a későbbi védákban egyaránt, ám kétségtelen, hogy a két kultúra elkülönül egymástól. {{refhely|Klostermaier Hinduizmus|19–22. o.}} A védikus írásokban visszatérő elemet, a fény és sötétség harcát sok kutató értelmezi úgy, hogy az valójában a sötét bőrű dravida népek, és az északi, világosabb bőrű szanszkrit nyelvű árja népcsoportok küzdelme. A hódítás korának maradéka a mai [[indiai kasztrendszer]], ahol a Védák három fő kasztja, a [[bráhmanabrahmana]], a [[ksatrija]] vagy [[rádsanja]] és a [[vaisja]] az árja eredetű világos bőrű papi, harcos és földművelő kasztot jelenti, míg a negyedik a [[súdra]] a sötét bőrű, nem árja, [[dravida népek|dravida]] vagy [[munda népek|munda]] eredetű őslakókat. {{refhely|Makkay Indoeurópai|156. o.}} Mindezeken kívül vannak az eredetileg rabszolga érinthetetlenek ([[pária]] vagy dali). A négy főkasztot jelentő szanszkrit ''varna'' szó jelentése is 'szín'.
 
Az 1910-ben felfedezett ősi indiai romvárosok (''Mohendzsodaro'', ''Harappa'') úgy tűnt, bizonyítják a migrációs elméletet, hiszen ezek a mezopotámiai kultúránál is régebbi városok viszonylag rövid idő alatt néptelenedtek el i.e 1700 és 1500 között. Ezt a folyamatot az árja hódítás következményeként értelmezték, azonban a térségben végbemenő földrajzi változások is előidézhették ezt, például a védikus forrásokban fellelhető nagy folyó, a [[Szaraszvati (folyó)|Szaraszvati]] kiszáradásának is szerepe lehetett a városok pusztulásában. <ref group=megj>A Szaraszvati kiszáradt medrét, amelynek partján ezek az ősi városok feküdtek, műholdképekkel derítették fel.</ref> {{refhely|Klostermaier Hinduizmus|19–22. o.}} A régészeti kép még hiányos és ellentmondásos. A [[Indus-völgyi civilizáció|harappai művelődés]]ben pl. a rá jellemző pecsétnyomókon nem találkozunk lóval, marhával viszont annál inkább. Az indoárjákra jellemző ló megjelenése az i. e. 2. évezred közepére keltezi az indoárja behatolást. Másrészt az agyaedények díszítéseinek vizsgálata és ezeknek a védákkal való összehasonlítása alapján korábban azt gondolták, hogy az indoárják már az i. e. 3. évezred végén megjelenhettek itt és a harappai H temető az indoárjáké lehet. Ma már azonban azt gondolják inkább, hogy a [[Rigvéda|Rigvédába]] a harappai motívumok később kerültek be, az őslakossággal való összeolvadás után, ezzel színesítve a védikus hagyományt. {{refhely|Makkay Indoeurópai|158. o.}}