Főmenü megnyitása

Módosítások

Tanulmányait Győrött és Veszprémben a Teológiai Akadémián végezte. Pappá szentelése után Somlóvásárhelyen, majd Várpalotán lett káplán. 1929-től plébános Balatonbogláron. Részt vett a Független Kisgazdapárt megalapításában, amelynek 1937-től országos alelnöke lett. 1939-19444 között országgyűlési képviselő. A 2. világháború alatt részt vett a Magyarországra menekült lengyelek, az üldözött francia katonatisztek támogatásában, a német megszállás után pedig segített a magyarországi zsidók megmentésében is. 1945 áprilisától az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, novembertől nemzetgyűlési képviselő. 1946. február 7-én a Nemzetgyűlés elnökévé választották. 1947. június 2-án letartóztatása elől elmenekült az országból. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol a külföldi magyar emigráció vezetője lett. 1951-ben részt vett a Szabad Európa Rádió elindításában. 1990-ben, a szabadon választott magyar Országgyűlés alakuló ülésén már itthon mondott beszédet, egy évvel később pedig végleg hazatelepült.
1991. augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét.
 
==Források==
Magyar Nagylexikon, Magyar nagylexikon Kiadó, Budapest, 2004, p 203.
50

szerkesztés