„Második zsidótörvény” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Akela átnevezte a(z) II. zsidótörvény lapot a következő névre: Második zsidótörvény: konvenció
→‎Előzmények: Link jav.
1. sor:
== Előzmények ==
Az [[1938. évi VXXV. törvény]] ''„A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”'' volt az [[Első zsidótörvény|ún. első zsidótörvény]] [[Darányi Kálmán]] miniszterelnöksége idején terjesztettek be az országgyűlés elé amelyet már [[Imrédy Béla]] idejében fogadtak el. Ennek a törvénynek a megszületése az egyre erősödő szélsőjobb visszaszorítására szolgált egyrészt. A másik fontos tényező pedig, hogy a náci Németországgal márciusba szomszédos lett Magyarország ami egyre jobban szűkítette a magyar külpolitika mozgásterét és Darányi szerint igazodni kell az új helyzethez.
 
[[Fájl:A magyar országgyűlés.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A magyar országgyűlés]]
 
== Az 1939. évi IV. tc. elfogadása ==
1939. május 5-én fogadta el a magyar országgyűlős ezt a törvényt. Ekkor már [[Teleki Pál]] volt a miniszterelnök és erős ellenérzéssel fogadtatta el ezt a törvényt amelyet még az Imrédy Béla vezette kormány készített elő. Ez a törvény már faji alapon állt és olyan magyar állampolgárokat is zsidónak minősített akiknek két nagyszülője izraelita vallású volt, bár a vallásukat már rég nem gyakorolták, sőt régen más felekezethez tartoznak. A különböző foglalkoztatásokban a zsidók aránya 20%-ról 12, vagy 6, vagy 0%-ra szorították le. Azzal, hogy elfogadtatta Teleky a törvényt a szélsőjobb egyes követeléseit kielégítette és a Szálasi vezette Hungarista Mozgalmát betiltatta ezzel egy időben.