„Sínai-félsziget” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Apró módosítás
Apró módosítás
37. sor:
[[1869]]-ben nyitották meg a félsziget nyugati peremén kiépített, 163 kilométer hosszú [[Szuezi-csatorna|Szuezi-csatornát]], amely forradalmian felgyorsította az [[Európa]] és [[Ázsia]] közötti vízi kereskedelmet azzal, hogy szükségtelenné tette [[Afrika]] megkerülését. [[1906]]-tól a [[Nagy-Britannia|britek]] ellenőrizte [[Egyiptom]] része lett, s ekkor húzták meg keleti részén a [[Palesztina]], majd [[Izrael]] felé ma is államhatárt képező [[Rafah]]–[[Taba]] vonalat. Az [[1948]]-ban újonnan megalakult [[Izrael]] és az arab országok között kitört [[arab–izraeli háború|háború]] során egyiptomi katonákat állomásoztattak itt a félsziget védelmében. Az izraeli hadsereg rövid időre bevonult a félsziget északnyugati részére, de nemzetközi nyomásra hamarosan elhagyta a területet. Az [[1949]]-es fegyverszüneti tárgyalások során a Sínai-félsziget a [[Gázai-övezet]]tel együtt mint demilitarizált területek egyiptomi fennhatóság alatt maradtak.
 
Egyiptom – hogy előteremtse az [[asszuáni gát]] felépüléséhez szükséges tőkét – [[1956]]. [[július 26.|július 26-án]] bejelentette, hogy a Szuezi-csatornát nemzeti ellenőrzés alá vonja, s annak bevételei az egyiptomi költségvetést illetik. Ezzel párhuzamosan az [[Akabai-öbööböl]]ben lévő [[Eilat]] kikötőjét is blokád alá vonták, és válaszlépésként [[október 29.|október 29-én]] [[Nagy-Britannia|brit]] és [[Franciaország|francia]] támogatással Izrael lerohanta a Sínai-félszigetet, ezzel kitört a [[szuezi válság]]. [[1957]] márciusára [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] és [[Szovjetunió|szovjet]] nyomásra az izraeliek kivonultak a területről, és helyüket az [[Egyesült Nemzetek Szervezete|ENSZ]] békefenntartó egysége, az [[UNEF]] vette át. [[1967]]. [[május 16.|május 16-án]] Egyiptom katonailag ismét ellenőrzése alá vonta a félszigetet, az UNEF-et pedig az ország elhagyására szólította fel. Ismét blokád alá vonták Eilat kikötőjét is, amelyre válaszlépésül Izrael [[június 5.|június 5-én]] lerohanta Egyiptomot, és kitört a [[hatnapos háború]], amelynek során Izrael átvette az ellenőrzést többek között a Sínai-félsziget fölött is. [[1973]]-ra látták az egyiptomiak elérkezettnek az időt az Izrael által 1967-ben elhódított területek visszafoglalására, s [[október 6.|október 6-án]] fegyveres erőik átkeltek a Szuezi-csatornán, s az így kitört [[jom kippuri háború]] Sínai-félsziget keleti sávját ismét ellenőrzésük alá vonták. Az [[1979]]-ben megkötött izraeli–egyiptomi békeszerződés alapján [[Izrael]] a félsziget teljes ellenőrzését átengedte Egyiptomnak, s [[1982]]-ben az utolsó izraeli katona is elhagyta Sínait.
 
== Turizmus ==