„Sváb Gizella” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
27. sor:
1015. március 31-én vagy május 31-én Ernő herceg meghalt egy vadászbalesetben, ezért Gizella lett kisfiuk, II. Ernő gyámjaként a régens, ám politikai ellenlábasai hamarosan ürügyet találtak arra, hogy eltávolítsák őt erről a tisztségről.
 
A már kétszeresen is megözvegyült Gizella harmadjára is oltár elé állt, 1016-ban. Új hitvese a körülbelül 26 éves, későbbi [[II. Konrád német-római császár]] császár, itáliai, római és német király lett, akit három gyermekkel ajándékozott meg házasságuk hozzávetőleg 23 éve során. Aribo, Mainz érseke visszautasította, hogy Gizellát császárnévá koronázza, ugyanis a főpap már eleve kifogásolta házasságkötésüket is, arra hivatkozva, hogy az asszony és Konrád túl közeli rokonságban állnak egymással. Konrádot végül 1027. március 26-án, Rómában, német-római császárrá koronázták. (Attól a naptól kezdve ő volt Itália királya is.)
 
Aztán 13 nappal Konrád megkoronázása után Pilgrim, Köln érseke már hajlandó volt Gizella fejére is ráhelyezni a császárnéi koronát. Az újdonsült császárné a korabeli források szerint igen aktív politikai szereplő volt, a birodalom bel- és külügyei tekintetében is. Részt vett a kormányzati üléseken, s miután II. Konrád meghalt, özvegye, és fiuk, Henrik szervezte meg és vezényelte le a néhai császár méltó, nagyszabású temetési menetét.