„Nehen” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Addbot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: 23 interwiki link migrálva a Wikidata d:q278988 adatába
a →‎A város: korr, eliras jav., linkek
38. sor:
A városmag – [[hierakónpoliszi erőd]] – falakkal körülkerített, mintegy 300 méter széles és 400 méter hosszú térség, amelynek délkeleti sarkában található az egyik legfontosabb korai ásatási terület, a neheni templom. Innen kerültek elő a legkorábbi íráskezdemények, az edényeken feltűnnek olyan piktografikus ábrázolások, amelyek később a hieroglif írás alapját képezték. Itt került elő a [[Narmer-paletta]] és [[Haszehemui]] ülőszobra is.
 
Maga a város azonban ennél lényegesen nagyobb kiterjedésű volt, amit [[Michael Hoffmann]] és [[Walter Fairservis]] 1970-es évekbeli kutatásai óta tudunk. A 20. század végén [[Barbara Adams]] kutatott itt. A település mintegy négy kilométer hosszan húzódott a [[Nílus]] partján, és már fél évezreddel [[Narmer]] előtt (i. e. 3600 körül) nyilvánvalóan egy királyság fővárosa volt. KézművesműelyeketKézműves műhelyeket és ipari méretű sörfőzdét tártak itt fel. A két elkülönülő társadalmi réteg két külön temetőbe temetkezett, ami ebben a korszakban nem volt általános jelenség Egyiptomban. A munkástemető a várostól délre, az előkelők temetője északnyugatra helyezkedett el. Itt kerültek elő a mesterséges [[mumifikálás]] legelső nyomai, pólyák és [[gyanta]]. Az előkelők temetőjében a későbbi halotti maszkok elődei, agyagból[[agyag]]ból készült álarcok ismertek.
 
A település jelentőségét néhány óbirodalmi hivatalnoki cím mutatja, amelyek túlélték a hatalmi változásokat. A „Nehen pásztora” (vagy őre) és a „Nehen szája” (vagy „Nehenhez beosztott”) is ilyenek.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Nehen