„A 22-es csapdája (regény)” változatai közötti eltérés

''A lelkészben meghűlt a vér, és félig kiemelkedett a székéből. Harcos elkeseredéstől lángolt.''

 

 

''– Gyűlöletes – válaszolta Yossarian…''}}

A kórházban Yossarian meggondolja magát. Megmondja Danby őrnagynak, hogy visszalép ettől a tetves egyezségtől. ''„Gyenge pillanatomban kötöttem… az életemet akartam megmenteni.”'' De mert bevetésre továbbra sem hajlandó repülni, inkább belenyugszik, hogy haditörvényszék vár rá. ''„- Nincs, semmi remény sincs – hagyta helyben Danby őrnagy. Kis idő múlva felnézett. – Hát nem az lenne a legjobb, ha eltüntetnének bennünket, ahogy a többieket eltüntették, és ezáltal levennék rólunk ezt a nyomorult terhet?”'' Ekkor beront a kórterembe a lelkész, és meghozza a hírt: Orr partot ért [[Svédország]]ban. Az elkeseredés átcsap [[eufória|eufóriába]]. Van remény. Danby minden pénzét odaadja Yossariannak a [[Szökés (bűntett)|szökéshez]], a lelkész pedig fogadkozik, hogy ezentúl mindenkit orrba ver. Yossarian szökik.

 

 

 

A történet alapja az az [[abszurd]] helyzet, hogy életünket olyan szabályok határozzák meg, melyeket mások – barátok, család, [[Kormány (állami szerv)|kormányok]], rendszerek, [[vallás]]ok és [[világnézet]]ek – hoztak meg. A műben a [[szabály]]ok önálló és irányíthatatlan életet élnek, melyek olyan bürokráciához vezetnek, hogy az olyan fontos dolgokat, mint [[élet]] vagy [[halál]], olyan egyszerű dolgok döntenek el, mint egy elírás. A végkövetkeztetés az, hogy egy őrült rendszerben csak az őrültek boldogulhatnak. Yossarian azonban nem hajlandó elfogadni a bürokrácia mindenek felettiségét, számára csak a túlélés számít.