„Lando Calrissian” változatai közötti eltérés

a
higyjen → higgyen
a (Bot: 18 interwiki link migrálva a Wikidata d:q51799 adatába)
a (higyjen → higgyen)
 
==Élete==
Tárgyilagosan nézve Lando Calrissiannak volt megalázó, balszerencsés esete is, de a sikerei ezeket teljesen jelentéktelenné teszik. Korai életéről szinte semmit nem tudunk. A saját maga által elmesélt történetek annyira túlzóak, hogy senki sem tudja, mit higyjenhiggyen el belőle.
 
Az egyik biztos pont, hogy a [[Yavini csata]] előtt 4 évvel Lando körülbelül 27 éves volt. Ekkor már profi szerencsejátékos volt, továbbá abból élt, hogy gazdag turistákat fosztogatott, akik például olyan csillagközi luxushajón utaznak, mint ''A Birodalom királynője''. Még azt sem tudta, hogyan kell egy csillaghajót vezetni, amikor elnyerte az [[Millennium Falcon]] YT-1300 típusú teherhajót egy ''sabacc'' játékon.
Calrissian és Vuffi Raa visszatértek a Központba, ahol 20 millió kreditet nyertek egy fűszerszállítmányon, azonban ezt elvesztették Dea Renthal kalózkirálynő miatt. A Központba való harmadik visszatérése során az oswaftoknak segített megvédni az otthonaikat egy invázióval szemben, ezért cserébe egy halom értékes kristályt kapott, azonban közben elvesztette Vuffi Raa-t, aki visszatért az otthonába, az Ismeretlen Régiókba, a kristályokon szerzett profitot pedig elvesztette egy berubium bányába való befektetésen, mert az értéktelennek bizonyult.
 
Pénz hiányában arra vetemedett, hogy ellopott egy értékes rakományt Nandreeson-tól, a glottalphib bűnfejedelemtől, aki emiatt halálos ítéletet mondott ki rá, ha valaha visszatér a "Smuggler„Smuggler's Run"Run”-ra. Calrissian ekkor nagy reményeket fűzött a ''sabacc'' bajnoksághoz, amit a [[Bespin]] légkörében lebegő [[Felhőváros]]ban tartottak. Azonban ebben a játékban „a második legjobb” annyit jelent, mint „vesztes”. Han Solo nyerte a játékokat és vele a ''Millennium Falcon''-t.
 
Calrissian kétségbeesésében végrehajtott néhány szélhámosságot, amik sikeresnek bizonyultak - ezek között volt egy birodalmi kormányzó becsapása a Pesmenben IV-en, újból belefutott Boba Fettbe ''A Birodalom királynője'' fedélzetén, de sikerült elkerülnie. A ''Sólyom'' helyett egy új hajót szerzett, az új és karcsú ''Kobrá''-t, és nem sokkal a Yavini csata előtt részt vett egy huttok által támogatott támadásban az Ylesia ellen. De a csempészek, akik az életüket tették kockára a támadásban, cserébe nem kaptak semmit. Ahogy a többiek, Calrissian is abban a hiszemben volt, hogy Han Solo felültette őket. Ő és Solo haraggal váltak el, és a Yavini Vassilika nevű értékes szobor megszerzése során is szembekerültek egymással. Ezek után három évig nem látták egymást.