„Arány” változatai közötti eltérés

''Aránya'' van a testek egyes részeinek megvilágítottságában és szineiben is. Minthogy az emberi alak legmegfelelőbb tárgya a művészeti utánzásnak, azért a művészetben annak ''arányai'' a legnagyobb jelentősségűkjelentőségük. Az [[emberi test]] ''arányait'' a művészet ősidőktől fogva tanulmányozta. Kezdetben ezek a tanulmányok pótolták a művészeti [[anatómia|anatómiát]]. A [[testalkat]] ''arányainak'' megállapításánál bizonyos hosszuságúhosszúságú és egységül elfogadott vonal szolgált egységülalapul: például a test magasságának ezred része, a [[középujjközépső ujj]], a [[fej]], esetleg az [[arc]] hossza. Úgy tartották, hogy a fej hossza nyolcszor véve adja a test egész magasságát. De ez az ''arány'' nem volt állandó, mert némelyek a fejet hétszer, mások kilencszer vették. Az ilyen mérések nem voltak egyértelműek, mert nehéz pontosan megállapítani a pontokat, melyekbőlamelyekből a mérés kiindul. Továbbá hozzájárul, hogy egyik ember ''arányai'' a másikétólmásikéitól eltérnek.

Kétségtelen, hogy az [[ókori művészet]] is kereste az eltérések között a ''középarányt,'' de azt nem lehet bebizonyítanibizonyítani, hogy valamelyvalamelyiket ''középarány'' átalánosáltalános szabályáulszabályul elfogadtakelfogadták volna. Így az [[egyiptom]]i [[szobrászat]] és [[festészet]] hagyatékaként fönnmaradt sok ezer alak ''arány'' tekintetében egymástól erősen eltérő. Azt sem lehet bebizonyítanitudni, hogy a test magasságát és főbb részeit következetesen akár a [[talp]]nak, akár a kéz [[középujj]]ánakközépső ujjának hosszával mérték volna. A [[ókori görög művészet|görög művészetben]] egy ''középarányt'' [[Polükleitosz (szobrász)|Polykleitos]] állapított meg és e mintaszobrot ''kánonnak'' nevezték, ami arra utal, hogy legalább egy ideig, ha nem is általánosan, de mégis mintaként szolgált. A [[Görögország|görögök]] az ''arányt szimmetriának'' (összemérés) nevezték, amiről [[Plinius]] állította, hogy nincs [[latin nyelv|latin]] neve. A [[szimmetria]] szónak ma más az értelme.

A [[renaissance]]-művészet korában is többen behatóan tanulmányozták az emberi test arányait. [[Leonardo da Vinci]] a [[festészet]]ről szóló művének ([[latin nyelv|latin]] címe ''Trattato della Pittura'') 7-ik fejezetében tárgyalja az emberi test ''arányait'' és mozdulatait. Később [[Luca Paccioli]] könyvet írt az ''isteni arányról'' ([[latin nyelv|latinul]] Divina Proporzione). [[Albrecht Dürer|Dürer Albert]] szintén írt a tárgyról. Valamint ide tartozik [[Schadow Gottfried]] könyve is: "Polyclet, oder von den Massen d. Menschen nach dem Geschlechte und Alter stb. Berlin, 1834."

Az ''arány'' szerepe a költészetben, kevésbbékevésbé világos, pedig itt is nagy fontosságú. Az ''arány'' az, amely a dalnak épp úgy megadja a tetszetős méreteket, mint bármely más műnek. Főleg a [[dráma|drámában]] majdnem ki lehet számítani az egyes fölvonások és jelenetek közti arányt. Elterjedt a hosszú [[expozíció]] a gyors és csattanós befejezés mellett. De az ízlés változó: a régen divatos öt felvonást a négy, majd később a három [[felvonás]] váltotta föl. Így az ''arány'' a jellemeknek egymáshoz viszonyulásában, a párbeszédek méreteiben és sok egyébben is mutatkozik. Az ''arány'' figyelmen kívül hagyása sok tehetségnek kárára vált. Néha az ''arányosságot'' el lehet túlozni, ilyenkor mesterséges, fagyos, visszatetsző ''arányosság'' lesz belőle. A [[Franciaország|francia]] ízlés néha túlzó az arányosságban. Az angol ízlés néha túlzó a [[szabadság (filozófia)|szabadság]]ban és az [[aránytalanság]]ban.