„GuilThee” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nagaarum (vitalap | szerkesztései)
Nagaarum (vitalap | szerkesztései)
71. sor:
Tekintettel arra, hogy a GuilThee nem koncertzenekar, a figyelem fenntartása érdekében, és mert bőven marad így idő a komponálásra, a kiadványok viszonylag gyors egymásutánban érkeznek. Ahogy az sejthető volt a Szemantikai háromszögek főleg a Homunculus Paradoxon után kvázi sikertelennek bizonyult, köszönhetően a koszos hangzásnak, a sötét hangulatnak, és a minden addigi anyagtól elvontabb megközelítésnek. A csapat ennek ellenére nem szándékozott a korai anyagok által képviselt soundot megidézni.
Az Eklektika esetében az elsőre feltűnő különbség, hogy az eddigi lemezekkel szemben itt élő dobolás hallható. A komponálásban és a stúdiómunkában Herr nem vett részt egyéb elfoglaltságai miatt. A szövegeket teljes egészében VIII. írta meg, a bevált gyakorlattól eltérően. A lemez címe is VIII. ötlete volt, lévén a zenei elemek az elektronikus vonalra is kiterjedtek, valamint a szövegvilág is végletesen eklektikába fordult, mire az anyag elkészült.
Fémforgács Metal Site: ''"Előre borítékolom, hogy az albumról megjelenő recenziók többsége nem fogja nélkülözni azt a kulcsmondatot, miszerint az Eklektika címnél találóbbat ki sem találhatott volna a veszprémi "fantombrigád”!
Valóban minden eddiginél több színt, stílust, érzelmet, hangulatot sűrítettek bele ebbe az 51 perces anyagba."''
 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/GuilThee