„Bencsik István (szobrász)” változatai közötti eltérés

a
(Helységnevek javítva)
1954-től kiállító művész. Pályája kezdetén lírai, figurális szobrokat alkotott. 1968-ban az emberi mellkas térbeli koordinátái alapján orvosi célra, fakockákból ragasztott, összecsiszolt, plasztikus, felnagyított, objektívan ábrázolt torzókat mintázott. Ugyanebben az időben fémlemezből hajtogatással, gyűréssel, gesztusszobrokat hozott létre, fémtárgyakat alakított át amorf alakzatokká, drótplasztikákat készített. Az 1970-es évek elején a villányi és a nagyatádi alkotótelepen nonfiguratív szobrokat faragott. Az [[1970-es évek]] második felétől a torzó lett művészetében a meghatározó motívum. A torzók folytatásai a testrészleteket ábrázoló nagyméretű kő-, fa- és márványszobrai és az 1980-as évek második felétől születő, ujj-részletekből épülő sorozata. [http://www.mmakademia.hu/ab/4/40707.jpg]
 
Műveit közgyűjtemények őrzik. Megtalálhatók a [[székesfehérvár]]i Szent István Király Múzeumban, a [[pécs]]i [[Janus Pannonius]] Múzeum Modern Magyar Képtárában, a [[volosVólosz|vóloszi]]i Kortárs Szobrászati Gyűjteményben és a [[Magyar Nemzeti Galéria|Magyar Nemzeti Galériában]].
 
Nagyméretű kőszobrai állnak a [[villány]]i szoborparkban, [[TokorozawaTokorozava|Tokorozavában]]ban, Kyosato-banKijoszatóban és FujimiFudzsimi-Kogenben (Japán), [[VolosVólosz|Vóloszban]]ban (Görögország), a [[svédország]]i Anders Wall-gyűjteményben, [[Lahr]]ban ([[Németország]]), [[Szigetvár]]on és [[Pécs]]en.
 
==Díjai==
*1960 - ''Képzőművészetünk a felszabadulás után'', [[Magyar Nemzeti Galéria]], Budapest
*1965-től - Stúdió kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
*1964-től - ''Országos Kisplasztikai BiennáléBiennále'', [[Pécs]]
*1965 - ''Fiatalok Biennáléja'', [[Párizs]]
*1965 - A ''Százados úti művésztelep'', ''Magyar Nemzeti Galéria'', Budapest
*1968 - ''Stúdió 58-68'', Műcsarnok, Budapest
*1969 - ''Magyar művészet 1945-1969'', Műcsarnok, Budapest
*1975 - ''Magyar szobrászati és kisplaszikaikisplasztikai kiállítás'', Óvárosi Tanácsháza, [[Prága]]
*1978 - ''Magyar kiállítás'', [[Nápoly]]
*1978 - ''Magyar szobrászati kiállítás'', Műcsarnok, Budapest
*1979 - ''Faszobrászat 1979'', Csontváry Terem, Pécs
*1980 - ''Nemzetközi Szobrászati BiennáléBiennále'', [[Milánó]], [[Monza]]
*1982 - ''Magyar művészeti kiállítás'', [[Södertälje]]
*1983 - ''A kortárs magyar szobrászat tendenciái'', [[Madrid]]
*1991 - ''Hatvanas évek'', Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
*1991 - [[Leoben]], Rathaus Passage
*1993 - ''Torzó'', Miskolci Galéria, [[Miskolc]]
*1996 - ''Erózió'', Pécsi Galéria, Pécs
*1997 - ''Mesterek és tanítványok'', [[Lahr]] (Bencsik István, [[Erich Hauser]], [[Hiromi Akiyama|Akijama]] [[Hiromi Akiyama|Hiromi]] és tanítványaik, máj. 31-szept. 20.)
*1997 - ''[[Somogyi József (szobrász)|Somogyi József]] és tanítványai''. [[Hadtörténeti Múzeum]], Budapest
*1997 - ''Mesterek és tanítványok''. Stadtpark., [[Lahr]]
*2006 - ''Siklósi Szalon kiállítása'', [[Bukarest]], Moszkva
*2007 - ''Pécsi Kisplasztikai BiennáléBiennále'' (nagydíj)
*2008 - ''Mesterek és tanítványok'', [[Újdelhi]]
*2009 - ''Mesterek és tanítványok'', [[Brüsszel]]
*''Térdeplő leány'' (márvány, 1968, Zalaegerszeg)
*''Zsuzsi'' (1967, Zalaegerszeg)
*''Hommage à [[Constantin Brâncuşi|Brâncusi]]'' (fa, 1970, [[Pöstyén|Piešťanypöstyén-Moravany]]moraváni faszobrásztelep)
*''Játszó mackók'' (kő, 1970, Budapest, Korányi Szanatórium)[http://www.szoborlap.hu/szobrok/fotok_18/4468_(9121)_jatszo_mackok_budapest_bencsik_istvan_1969_2.jpg]
*''Kolumbusz tojása'' (siklósi sárga márvány, 1972, Nemzetközi Szoborpark, Villány)
*''P. F. síremléke'' (kő, 1984-1986, [[Lábod]], temető)
*''Kő-munkák'' (1984-1986, OTP Székház, Pécs)
*''Ajándék'' (fehér márvány és gránit, 1986, [[TokorozawaTokorozava]])
*''Tűz'' (gránit, 1986, [[KyosatoKijoszato]])
*''Kő-munkák és tulipános díszkút'' (márvány, 1986-1987, Pécs, OTP fiók, Kossuth u. 11.)
*''Kő-munkák'' (1988, Pécs, Szikra Nyomda ügyfélszolgálati iroda)
*''Genezis II.'' (Hommage à Einstein), (gipsz, 1988, Paksi Atomerőmű Műszaki Főiskola)
*''Genezis IV/2.'' (andezit, 1988, Fujimi-Kogen)
*''Illúzió'' (márvány, 1988, [[VolosVólosz]])
*''[[Schulek Frigyes]] emlékkút'' (márvány és bronz, 1992) [[Balatonboglár]]. ([[Rétfalvy Sándor]]ral közösen)
*''[[Pénelopé]]'' (márvány és üveg,1992, Pécs, Káptalan utca 5. Modern Magyar Képtár déli parkja). [http://www.szoborlap.hu/szobrok/fotok_26/676_(365899)_penelope_pecs_bencsik_istvan_1992_2.jpg]