„Gecsényi Lajos” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
adatpontosítás
adatpontosítás
32. sor:
1956-1960 között a [[nagykáta]]i Damjanich János Gimnáziumban tanult. 1960-1962 között az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]] Bölcsészettudományi Karának történelem-könyvtár szakán kezdte, majd 1962-1965 között törtélem-levéltár szakon fejezte be.
 
1965-1974 között a [[Magyar Szocialista Munkáspárt]] Párttörténeti Intézet Archívumában levéltárosként dolgozott. 1969-1974 között, illetve 1993-1999 között az ELTE BTK megbízott előadója, 1999-2002 között docense volt. 1971-ben bölcsészdoktor, 1994-ben a történettudomány kandidátusa címet szerzett. 1974-1987 között, valamint 1994-1997 között [[Győr]]ben levéltárigazgató volt. 1978-1984 között a [[győr]]i [[Műhely (folyóirat)|Műhely]] című folyóirat alapító főszerkesztője volt. 1985-1992 között a [[Levéltári Szemle]] főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1991-1997 között a [[Bécsi Napló]] szerkesztőségi tagja volt. 1991-1996 között a Magyar Levéltárosok Egyesületének választmányi, 1995 óta pedig a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja, 1999-2007 között ügyvezető alelnöke volt. 1994 óta a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának, valamint a Magyar-Osztrák Történész Vegyesbizottságnak tagja. 1995-1999 között a [[Történelmi Szemle]] rovatvezetője, 1999-2006 között a szerkesztő-bizottság tagja, 2005 óta felelős szerkesztője. 1997-2008 között a [[Levéltári Közlemények]] főszerkesztője volt. 1997-2002 között, illetve 2003-2009 között a [[Magyar Országos Levéltár]] főigazgatója volt.<ref>2002-ben máig ismeretlen okokból lemondott, 2003. májusában újra pályázott és elnyerte a megbízatást 5 évre. 2008-ban és 2009-ben az akkori miniszter, Hiller István hosszabbította meg főigazgatói kinevezését a tárgyév végéig.</ref> 1987-1994 között [[Magyarország]] képviselője volt az Osztrák Állami Levéltárban. 1997-2003 között az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Bizottságának tagja volt. 1998-tól 11 évig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Levéltári Kollégiuma elnöke volt. 2001-ben habilitált az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2001-2007 között a [[Magyar Tudományos Akadémia]] közgyűlési képviselője volt. 2002-2003 között a [[Magyar Tudományos Akadémia]] Történettudományi Intézetének igazgató-helyettese volt. 2004 óta címzetes egyetemi tanár. 2004-2007 között a Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottságának, 2009-től a Levéltári Kollégiumnak a tagja, illetve utóbbinak vezetője 2011-ig. 2007-2011 között a [[Századok (folyóirat)|Századok]] szerkesztő-bizottságának tagja. Tagja a Nagy Imre Alapítvány kuratóriumának 2003 óta. 2010-től nyugdíjas, a magyar-szerb akadémiai vegyes bizottság magyar tagozatának helyettes vezetője, a História Alapítvány elnöke 2011-től. A Világtörténet c. folyóirat felelős szerkesztője.(2011) A Nagy Imre Emlékház mb. igazgatója (2012), A Századok c. folyóirat szerkesztőségének tagja 2012-től.
 
Kutatási területe a [[16. század|16-]][[17. század]] gazdaság- és társadalomtörténete, illetve a [[20. század]]ban a [[Magyarország|magyar]]-[[Ausztria|osztrák]] kapcsolatok története.