„Szerkesztő:Asztalos Endre/próbalap” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
152. sor:
===A vasút megszüntetése===
 
Míg az 1950-es évek a fejlesztésről szóltak, az 1960-as években fokozatosan a közúti szállítás került előtérbe. A részben nem megfelelő vonalvezetésű, 10-25 kilométer/órával zötykölődő kisvasút a személyszállításban is egyre kevésbé tudott megfelelni a kor követelményeinek. Az [[1968-as közlekedéspolitikai koncepció]] végleg megpecsételte a sorsát, korszerűsítés helyett felszámolás lett a sorsafelszámolták. Az 1960-as évek végére felhagytak több kis forgalmú szárnyvonalat, majd 1969 nyarán megszűnt a csatlakozó Alföldi Kisvasút Pusztaföldvár–Mezőkovácsháza vonala, így a mezőkovácsházi vonal zsákvonal lett. Meghagyták azonban 1971-ig a Kaszaper–Mezőhegyes elágazás szakaszt, teherszállítás és üzemi menetek céljából, ugyanis a járműveket részben a békéscsabai kisvasúti műhelyben javították. A törzshálózat szanálása is itt kezdődött, először 1972-ben engedélyt kaptak az immár forgalom nélküli Lehóczki kitérő–Mezőhegyes elágazás szakasz bontására, majd 1973 tavaszán felhagyták a volt fecskési vonal megmaradt részét is. Még ugyanezen év december 31.-én megszűnt a kendergyári vonal, majd 1974 március elsejével a 67-es major–Vilmosmajor vonalszakasz következett. Ősszel felszámolták a kamarási vonal maradékát és a Mezőkovácsháza–Dombiratos szakaszt, így 1974 végére már csak a Mezőhegyes–Battonya–Dombiratos–Lőkösháza közötti bő 60 kilométer maradt üzemben. [[Békés megye]] utolsó közforgalmú kisvasútja sorsát végül nem kerülhette el, 1975.12.31.-én este itt is elment az utolsó vonat.
 
Bezárás után a pályát elbontották, a járművek egy része más kisvasutakon, (például [[Börzsöny Kisvasút|Szobon]]) talált menedéket, vagy éppen magántulajdonban, fészerként kezdett új életet, de többségüket szétvágták. Ma már csak a volt mezőhegyesi állomásépület, a Élővíz-csatorna hídjainak vasbeton hídfői, az útátjárók helyén az aszfalt alól ki-kibukkanó sínszálak, kisvasúti sínekből épült kerítések, betonaljakból épült járdák, és néhány rövid töltésmaradvány emlékeztet az egykori kisvasútra.