„Alekszandr Ivanovics Herzen” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Javítások és kiegészítések. |
|||
5. sor:
<!--Élete-->
|született_idő=[[1812]]. [[április 6.]]
|született_hely=[[Moszkva]], [[Oroszország]]
|elhunyt_idő=[[1870]]. [[január 21.]] {{életkor-holt|1812|4|6|1870|1|21}}
|elhunyt_hely=[[Párizs]], [[Franciaország]]
|nemzetiség=
|szülei=
35. sor:
Herzen elítélte a hatalom minden formáját. Ifjan a dekabristákért rajongott és Schiller szabadságszeretete ejtette rabul. Legközelebbi barátja Ogarjov volt, akivel megesküdött, hogy a [[dekabrista]] szabadságharc folytatásának szentelik életüket. A moszkvai egyetemen tanult, ahol Schelling természetfilozófiai panteizmusát ötvözte Saint Simon utópizmusával. Úgy vélte, hogy a világszellem szükségszerűen halad a szabadság és az igazság felé. E tőről fakadó politizálása miatt letartóztatták és hat évre száműzték a vjatka-vlagyimiri kormányzóságba. Itt az államigazgatásban dolgozott, de a rendőrségre tett megjegyzése miatt újabb két évre száműzetésbe kényszerült Novgorodba. Megházasodván boldognak indult magánélete, [[1838]]-ban ugyanis megszöktette unokahúgát. A száműzetése alatt megismert igazságtalan államigazgatás radikalizálta, s Hegel valamint Feuerbach hatására baloldali ifjúhegeliánussá vált. A dialektikát a forradalom algebrájának tekintette, a fejlődés az összeütköző eszmék szintéziséből adódik szerinte. A tudományos igazság a cselekvés filozófiájában (igazságért folytatott harcban) teljesedhet ki. Úgy látta, hogy nemzedékének csak ez adatott meg, mert I. Miklós uralma kizárta a cselekvés lehetőségét. Nemzedékének tehát az egyetlen választható megoldás a [[metafizika]]i [[politika]]i szemlélődés, vagyis az elvont gondolat síkja. [[1842]]-ben visszament Moszkvába és csatlakozott a [[zapadnyik]]okhoz.
A fejlődést az orosz reformerek két irányban képzelték akkoriban: a zapadnyikok (nyugatosok) [[Európa]] felé, a szabadságjogok és a racionalizmus irányába. Velük szemben a szlavofilek az ortodox egyházban és az obscsinában (paraszti földközösség) hittek. Kettejük harcában a baloldali hegelianizmust népszerűsíti Herzen.
A népek tavaszának veresége után lélekben visszatért Oroszhonba. A múlt gazdagságának béklyóiban Európa képtelen megvalósítani a szocializmus eszméit. Az ifjú Oroszország azonban, melynek múltjában nincs megőrzésre érdemes, egy radikálisan új megoldást kínált Herzennek. A megoldás forrása a falusi földközösség. Ez lesz a jövő szocialista társadalmának alapja. Ezt fejti ki Mazzininek is. 1852-ben Londonba költözik és a következő évben lengyel emigránsokkal megalakítja a cenzúramentes szabad orosz nyomdát. [[1855]]-ben a
Ezzel Herzen újra balra tolódik, felszólítja a diákokat a nép közé járásra, hogy terjesszék a szocializmust. A Kolokol [[Mihail Alekszandrovics Bakunyin|Bakunyin]] ösztönzésére kiállt a lengyel felkelés ([[1863]]) mellett. Emiatt elveszti a reformerek támogatását, és a forradalmi demokraták közt sem nyeri vissza hitelét. [[1865]]-ben [[Genf]]be utazik, közel kerül a fiatal emigrációhoz. A Kolokol [[1867]]-ben megszűnt. Sorozatos politikai kudarcok közt Herzen egyre többet foglalkozott emlékirataival. Irodalmi értékű életrajza (Biloje i dumi, 1861-67) a legnevezetesebb könyve, az orosz radikalizmus emlékműve. E laza elbeszélésfolyam az orosz [[próza]] egyik legnagyobb, a klasszikus orosz regényekhez mérhető értéke. Utolsó írásában bírálja Bakunyint, régi szövetségesét. "Nem kell-e túl nagy árat fizetni a forradalomért?" De a liberális reformerekkel sem ért egyet teljesen. Érdeklődése az [[1864]]-ben alapított [[Karl Marx]] vezette [[I. Internacionálé]] felé fordult. Ingadozott a [[szocializmus]] és a [[liberalizmus]] közt. Mindkét irányzat Herzen örökösének vallja magát.
== Források ==
{{nincs forrás}}
== További információk ==
{{Commonskat|Alexander Herzen|Alekszandr Ivanovics Herzen}}
{{nemzetközi katalógusok}}
{{orosz irodalom}}
{{Portál|Irodalom||Politika}}
|