„Fantasztikus szimfónia” változatai közötti eltérés

Berlioz 1826-tól – rövid orvosi tanulmányok után – a párizsi Conservatoire hallgatója volt. Barátai, a romantikus ifjú művész generáció – [[Eugène Delacroix]], [[Victor Hugo]], [[Id. Alexandre Dumas (író, 1802–1870)|Alexandre Dumas]], [[Alfred de Vigny]] és mások – társaságában rendszeresen látogatta az operaházat, a színházakat. 1827. szeptember 11-én az Odéon Színházban látta [[William Shakespeare|Shakespeare]] ''[[Hamlet, dán királyfi|Hamletjét]]'', amelyet William Abbot angol társulata játszott. Az előadáson Hamletet Charles Kemble, Ophéliát pedig egy bizonyos [[Harriet Smithson]] (1800–1854) alakította. A zeneszerzőt azonnal elbűvölte a szép színésznő, lángoló szerelemre gyulladt iránta. Természetes ezek után, hogy 15-én megnézte a ''[[Rómeó és Júlia|Rómeó és Júliát]]'' is, plátói szerelmével a címszerepben, majd 18-án az ''[[Othello|Othellót]]'', melyben Desdemonát alakította a hölgy. Többször is megpróbált a nála négy évvel idősebb színésznővel kapcsolatba kerülni, de leveleire nem kapott választ. Ettől függetlenül betegesen féltékeny volt rá, például akkor is, amikor az Párizson kívül vállalt szerepet. Két évig nem is találkoztak személyesen, de addig is – mintegy rögeszmeszerűen – őrizte magában a viszonzatlan szerelmet, bár ez a szerelem időről időre haraggá, sőt gyűlöletté változott. Közben – D’Aubré asszony leánynevelő intézetében, ahol gitárórákat adott – megismert egy ''Marie Moke'' (1811–1875) nevű szép és kiválóan zongorázó lányt, akit Arielének nevezett, és neki szánta a ''Vihar'' zongoraszólamát. A lány a pletykáival mindent megtett, hogy elfeledtesse a komponistával az ír színésznőt.{{refhely |Bloom}} Berlioz el is jegyezte Marie-t, de 1832-ben, amikor visszatért Rómából, a lány már rég férjhez ment Camille Pleyel zongoragyároshoz (Marie Moke Pleyel később világhíres zongorista lett). Berlioz bosszút forralt és az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. Amikor azonban megtudta, hogy Miss Smithson Párizsban tartózkodik, jegyet küldött neki, és a nő el is ment a hangversenyre, az átdolgozott ''Fantasztikus szimfónia'' előadására. Berlioz szerelme újra fellobbant iránta, és 1833 októberében feleségül vette az akkorra már népszerűségéből jócskán vesztett színésznőt.{{refhely |Mr3-bartok.hu Németh G. István}}{{refhely |Kroó 1980| 80. oldal}}

Berlioz a ''Fantasztikus szimfóniát'' 1830 februárjában kezdte írni, de néhány tétele, részlete már korábban kész volt. A 4. tétel indulója például a soha be nem mutatott ''Vérbírák'' című [[Opera (sínműszínmű)|operája]] része volt (ott a ''Gárdainduló'' nevet viselte, és a kéziratos partitúrán olvasható ilyen értelmű beírás). A finálé valószínűleg egy [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] nyomán készült ''Faust''-darab részeként született (erre a programleírás első kéziratából lehet következtetni). Az első tétel kezdő témáját egy gyermekkori dalból vette, az egész szimfónián átívelő „idée fixe” alaptémája pedig saját ''Herminie'' című kantátájából származik. Mindemellett felhasználta még a zárótételben a ''Dies irae'' [[Gregorián ének|gregorián]] dallamát is. Ezek után nem csoda, hogy februárra már végzett is a komponálással. Végzett, de nem fejezte be, 1833-ig állandóan javítgatta, még a programszövegnek is tizennégy változata ismert.{{refhely |Kroó 1980| 80. oldal}}