„Dorog szénbányászata” változatai közötti eltérés

'''A Dorogi-medence szénbányászata''' az írott források szerint 1781-ig nyúlik vissza, a kisüzemi bányászat száz éves ciklusát a [[századforduló]] közeledtével [[Budapest]] nagymértékű [[ipar]]osodása és növekvő [[Kőszén|szénigénye]] szakította meg, 1896-ra kiépült a [[Dorog]] környéki bányákat a fővárossal összekötni hivatott [[Budapest-Esztergom vasútvonal|helyiérdekű vasút]], megindult a nagyipari bányászat, felépült a [[dorogi hőerőmű]], a térség népessége rövid időn belül többszörösére növekedett. A széntermelés az [[1960-as évek]] közepén érte el csúcspontját, 1965-től kezdve az energiaszektoron belüli szerkezetváltás és a könnyen kitermelhető széntelepek fogyása miatt elkerülhetetlenné vált a bányászat fokozatos visszafejlesztése, az utolsó bányát 2004-ben zárták be.

 

==1781-1842==

 

A szénbányászatról szóló első szerződést [[1781]]. január 27-én kötötte Rückschuss Antal [[Ruhr-vidék]]i bányász a csolnoki bíróval, Krempf Józseffel. Az első bánya Miklósbereken nyílt meg, majd 1795-ben [[Annavölgy]]ön is megindult a bányászat. A szénmedence következő írásos emléke [[1810]]-ből származik, ennek előzménye Kovács Pál [[esztergom]]i főszolgabíró jelentése a Helytartótanácsnak, miszerint a fával való takarékosság érdekében a katonai épületeknek át kell állni széntüzelésre, bár sem a katonaság, sem az uraság nem kezdett újabb ásatásokat. A legnagyobb felvásárló ebben az időben már a [[Komárom (Szlovákia)|komárom]]i katonaság volt, viszont néhány év múlva már [[Buda (történelmi település)|Buda]] és [[Pest]] is jelentős felvásárló lett. Még az 1810-es években Weissenberger Gáspár budai téglagyáros végzett kutatásokat, és nyitotta meg a mogyorósi bányákat. A közvetlenül a [[Duna]] mellett található telepekről könnyen lehetett szállítani a szenet az akkoriban kibontakozó dunai gőzhajózásnak köszönhetően, és a gőzhajókat is jelentős mértékben mogyorósi szénnel üzemeltették. Az [[1830]]-as években már a medence termelésének 85%-át a mogyorósi bányák adták. Ez az évtized [[Tokod]] történetében is jelentős, Brunner Antal és Staffenberg Ignác nyit bányát a mai [[Tokodaltáró]] területén.

 

[[1843]]-ban [[Dorog]]on is bánya nyílt a Kőszikla északi peremén, amelynek műveléséről [[1845]]-ben kötöttek szerződést. A bérlők nem tartották be szerződést, a bányákat [[1850]]-ben felhagyták. Ezután Miesbach Alajos bécsi nagyiparos vette meg a bányászati jogot. A tehetséges üzletember Pest újjáépítésekor téglagyárat alapított heti 400 000 tégla gyártására, amit dorogi szénnel üzemeltetett. Miesbach [[1851]]-ben nyitotta meg a Henrik-aknát, amely hamarosan Dorog legnagyobb bányája lett. 1850 és [[1860]] között dolgozott Dorogon, illetve [[Annavölgy]]ön [[Zsigmondy Vilmos]], akinek köszönhetően számos új széntelepet tártak fel. A bányatörvény [[1854]]-es módosítása tovább bővítette a fejlődési lehetőségeket, többek között szabaddá tette a szénkutatást, de ennek kihasználására még öt évet kellett várni. A [[pécs]]i vasútvonal [[1857]]-es megnyitása hátrányosan érintette a szénmedencét, mivel a Dunai Gőzhajózási Társulat ettől kezdve saját pécsi bányáiból fedezte szénszükségletét. Ennek következtében [[Mogyorósbánya|Mogyorós]] termelése hirtelen 44%-kal visszaesett. [[Hantken Miksa]] Dorog jelentős bányatisztje volt az 1850-es években, nem elégedett meg a földtani kutatásokkal, vizsgálta a szénbányászat fejlődését akadályozó egyéb tényezőket. Egyik legjelentősebb fejlődést gátló tényezőnek a vasút hiányát látta, e cél érdekében folytatott küzdelme sikertelen volt, még közel három évtizedig hajók és fuvaros szekerek szállították a szenet a fővárosba, amely a legjelentősebb felvásárló volt abban az időben. 1857-ben Drasche Henrik lépett Miesbach helyébe. Még ebben az évben a medence termelése 59%-kal emelkedett, de ez nem Drasche érdeme volt, hanem az annavölgyi konkurensé. Ezt látva Drasche [[1866]]-ben megszerezte a veszélyesnek tartott annavölgyi konkurens szénjogát. [[1867]]-ben megépült a Pest-salgótarjáni vasút, így a [[salgótarján]]i szén betört a fővárosi piacra, kiszorítva onnan a közeli dorogi szenet. Ezután a bányászat hanyatlásnak indult, Drasche feladta a küzdelmet, és [[1868]]-ban átadta a jogokat a Kőszénbánya és Téglagyár Társulatnak, a medence első nagy részvénytársaságának, amely azonnal megkezdte a terjeszkedést. A termeléscsökkenés tovább folytatódott, [[1875]]-ben éri el a mélypontot, ezután lassú emelkedés következett húsz éven keresztül. [[1895]]-ben megépült a [[Budapest–Esztergom-vasútvonal|Budapest–Kenyérmező-vasútvonal]], így új lendületet vett a fejlődés.

 

 

A vasút megépültével a tőke érdeklődését ismét a medence felé fordította. [[1889]]-ben 19%-kal, [[1890]]-ben pedig 52%-kal magasabb volt a széntermelés mint [[1887]]-ben, számos új aknát nyitottak (Samu, Erzsébet, Tömedék, az első közvetlen vasúti összeköttetéssel is rendelkezett a fővonalról leágazva, ez a vasút a mai napig megvan). Teljesen átalakult a medence bányajogi térképe, amely a következő fél évszázadra így marad: Magyar Általános Kőszénbányák Rt. (MÁK), Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. (szövetségben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-vel) és az Esztergomvidéki Kőszénbánya Rt. birtokolta a bányákat. [[1906]]-ban felépült a [[Dorogi hőerőmű]], amely az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. bányáit látta el villamos energiával. [[1911]]-ben érkezett Dorogra [[Schmidt Sándor (bányamérnök)|Schmidt Sándor]] bányamérnök, akinek kezdeményezésére megépítették a Reimann-aknákat, és jelentős szerepet játszott a település fejlődésében. A széntermelés továbbra is jelentősen növekedett az [[Első világháború|I. világháborúig]]. A világégés miatti visszaesés [[1919]]-ben érte el a mélypontot. [[1920]] után újabb fejlődés vette kezdetét, és [[1922]]-ben már meghaladta a háború előtti szintet a termelés. [[1925]]-ben addig nem tapasztalt mennyiségű vízbetörés volt, bár ez korábban is okozott gondokat. Ebben az időszakban készült el a dunai kötélpálya, és a tömedékelés miatt a [[Dorogi homokvasút|homokvasút]]. A gazdasági világválság és a dekonjunktúra visszavetette a szénkeresletet, de [[1932]]-től ismét növekedett az igény, [[1935]]-ben már évi 1 millió tonna szenet termelt a medence. Továbbra is nyitottak és mélyítettek bányákat, ez főleg a [[Győri program|háborús készülődésnek]] volt köszönhető. A medence lakásviszonyai, bérei általában magasabbak voltak az ország többi bányavidékeinél. A [[Második világháború|II. világháborúban]] a bányák több találatot is kaptak, de a bányászok hősies munkával hamar víztelenítették, és újra megnyitották azokat.

 

A bányákat [[1946]]. január 1-jén vették állami kezelésbe. A következő három évben (3 éves terv) a termelésnövekedés 281%-os volt, az országos átlag 143%. Ezekben az években az ország széntermelésének 13-14%-át Dorog adta. [[1948]]. november 1-jén létrehozták a Dorogi Szénbányák Állami Vállalatot, és hozzácsatolják a [[Pilisvörösvár]] környéki bányákat is, amelyek [[1950]]-ig tartoztak Doroghoz. Az első öt éves terv az ország nagymértékű iparosítását irányozza elő, különös tekintettel a nehéziparra. Ennek köszönhetően a termelés eléri az évi 2 millió tonnát. Ezekben az években kezdett kialakulni a homokkitermelés következtében a [[Palatinus-tó]], mivel a tömedékeléshez sok homokra volt szükség. [[1952]]-ben újraszervezték az irányítást, az állami vállalat új neve: Dorogi Szénbányászati Tröszt, amelyhez ismét hozzácsatolták a [[Pilis (hegység)|pilisi]] bányákat. 1957-ben a Pilisi Szénbányák Vállalat ismét levált Dorogról. [[1957]] és [[1967]] között volt a szénmedence termelésének fénykora, az éves termelés átlagban 2 millió tonna, a hatalmas vállalat alkalmazottainak száma a korszakban 12 000 fő körül mozgott, tehát több mint Dorog akkori lakossága, közel 16 000 lakás volt a bányavállalat tulajdonában. Ebben az időszakban a dorogi szén legjelentősebb felhasználója a [[Csepel Művek]] volt. 1956 és 1959 között épült ki a munkások lakhatásának megoldására a bányavállalat mintakertvárosa, [[Tát-Kertváros]]. [[1963]]-ban ismét Doroghoz csatolták a pilisi bányákat, most már véglegesen. 1967-ben megkezdődött a széntermelés rohamos hanyatlása, [[1970]]-ben a pilisi bányákban teljesen megszűnt a termelés. [[1972]]-ben a termelés évi 1 millió tonna alá csökkent, [[1976]]-ban érte el a mélypontot, valamivel több mint félmillió tonnát. [[1977]]-től szerény növekedés következett be, amely a később megnyitott új bányának, Lencsehegynek is volt köszönhető, de még ez sem tudta sokáig életben tartani a bányászatot. Az [[1990]]-es évekre a Lencsehegy maradt az egyetlen üzemelő bánya, a többit bezárták és betömedékelték. Lencsehegy [[2004]]-ben zárt be, ezzel 224 év után megszűnt a szénbányászat a [[Dorogi-medence|Dorogi-medencében]], amely története során közel 100 millió tonna szénnel segítette a magyar gazdaság fejlődését.

 

*[http://www.jamk.hu/ujforras/0306_25.htm A dorogi szénmedence helyzete a kisüzemi bányászkodástól Schmidt Sándor fellépéséig]

 

*[http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=334 A modernül felszerelt dorogi brikett gyár felavatása, Filmhíradó (1932. szeptember)]

*[http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=4138 Dorogi szénbányászat, Filmhíradó (1941. március)]