Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
{{Lengyelország történelme}}
 
 
'''Lengyelország a Jagellók korában''', 1386 és 1572 között középkori történetének egyik legfontosabb, nagyhatalmi időszakát élte. A litván nagyherceg által alapított dinasztia idején a lengyel-litván együttműködés mindét fél számára előnyös volt, újabb keleti szláv területeket hozott a lengyel érdekszférába, és a következő századokra megteremtette a kor Európájának egyik legnagyobb kiterjedésű birodalmát.
{{jelmagyarázat|indianred|Lengyel Királyság}} {{jelmagyarázat|wheat|Lengyel hűbéri földek}} {{jelmagyarázat|hotpink|Litván Nagyfejedelemség}}{{jelmagyarázat|lightpink|Litvániához hozzácsatolt területei}}{{jelmagyarázat|navajowhite|Litván Nagyfejedelemség hűbéri földjei}}{{jelmagyarázat|yellow|Csehország és sziléziai hercegségek}}{{jelmagyarázat|aquamarine|[[Német Lovagrend]] (''Zakon Krzyżacki'') állama}}{{jelmagyarázat|firebrick|Lengyelország és Litvánia határai 1385-ben}}]]
[[Fájl:Grunwald Witold.jpg|thumb|left|140px|Vitold litván nagyfejedelem grünwaldi csatában [[Jan Matejko]] képén]]
Az első probléma, amellyel szembe kellett néznie [[II. Ulászló lengyel király]]nak,<ref>Az „Ulászló” (Władysław) nevű királyok számozása újra kezdődik Łokietek Ulászlótól, aki 1. számot kapott – ennek ellenére, hogy előtte már 3 Władysław volt.</ref> saját litvániai ellenzékének legyűrése volt. A litván nemesség attól tartott, hogy a lengyel-litván unió a gyakorlatban Litvánia bekebelezése lesz Lengyelországba, ezért fegyveresen ellenszegült. Az ellenzék vezetője [[Vitold litván nagyfejedelem]] volt, Jagelló unokatestvére, akit a [[Német Lovagrend]] támogatott [[Szamogitia]] területének átengedéséért cserébe.
 
Jagelló Vitold megnyerése érdekében kinevezte őt a helytartójává, cserébe Vitoldnak abba kellett hagynia az együttműködést a Lovagrenddel. Ettől fogva Vitold keletre igyekezett kiterjeszteni az államát, de elvesztette a háborút az orosz vidékeket uraló tatárok ellen. A lengyel nemesség örült ennek, mert nem akarta, hogy Vitold túlságosan megerősödjön.
Lengyelország és Litvánia erői egyesítése révén az addig legyőzhetetlen Lovagrend hadserege vereséget szenvedhetett. Ez ösztönzést jelentett a [[Lengyel–Litván Unió]] továbbfejlesztésére, egy új egyezmény megkötésére ([[Horodłói unió]], 1413), ami létrehozta az önálló litván nagyfejedelem intézményét, akit a lengyel király nevezett ki litván és lengyel nemesek tanácsa alapján és tudomásukkal (az első nagyfejedelem Vitold lett). Ezenkívül a horodłói unió létrehozta a lengyel és litván nemesség közgyűléseit, a [[szejm (lengyel)|szejmeket]] (''sejmy'') meg a vajda (''wojewoda'') illetve a várispán (''kasztelan'') hivatalait Litvániában, valamint egyenlő szintre hozta a a litván nemességet a lengyellel.
 
Jagelló Ulászló élete vége felé megjelent a trónöröklés problémája. A király úgy vélte, hogy az ő fiának van joga a lengyel koronához, de főurak úgy gondolták, hogy a Piast-dinasztia kihalása után újra életbe lépett a királyválasztás szabálya. Kétségbe vonták Ulászló apaságát is a legfiatalabb fiaira vonatkozóan (születésükkor a király mintegy 70 éves volt). A lengyel trón iránt Luxemburgi Zsigmond is nagyon érdeklődött: felvetette, hogy koronázzák Vitoldot litván királlyá. Ez ellentétet keltett Jagelló és testvére között, aminek nyomán Vitold megszakította a kapcsolatokat Lengyelországgal és lengyelellenes szövetséget kötött a Lovagrend államával; azonban 1430 októberében Vitold meghalt, Litvánia pedig Jagelló öröksége lett.
 
A király, a horodłói unió döntései ellenére, önhatalmúan választott litván nagyfejedelmet az öccse, '''Švitrigaila''' (''Świdrygiełło'') személyében. Ő azonban saját dinasztia létrehozására gondolva, szövetséget kötött a Lovagrenddel és a moldvai fejedelemmel, ezzel kiváltott egy rövid háborút Lengyelországgal. 1432-ban ben végül Jagelló megszerezte a nemesség támogatását fia megkoronázására, amire rögtön a király halála után kerülne sor. A nagyravágyó Švitrigaila problémája pedig úgy oldódott meg, hogy a litván nemesség megdöntötte a fejedelmet (valószínűleg a lengyelek rábeszélésére) és az utódjává Zsigmondot (''Zygmunt Kiejstutowicz'', azaz ''Kiejstut'' [Kęstutis] fia), Vitold öccsét választotta ki; Jagelló megkötötte vele az új uniót. A polgárháború Litvániában megis tovább tartott még egy ideig, mert Švitrigaila tovább harcolt az orosz nyelvű nemesség, a Lovagrend és Havasalföld támogatásával. Véglegesen csak 1437-ben adta meg magát, már a Jagelló halála után.
 
II. Jagelló Ulászló 1434 júliusában halt meg. A lengyel uralkodók közül ő ült a trónon a leghosszabb ideig, több mint 48 évig. Uralkodása idején a lengyel nemesség sok privilégiumot kapott, cserébe fia trónöröklési jogának elismeréséért (a legfontosabb privilégium a nemesek személyi sérthetetlensége volt – tilos volt nemesembert letartóztatni bírósági itélet nélkül).
Jagelló Ulászló utódja a legidősebb fia, szintén [[I. Ulászló magyar király|Ulászló]] lett, a lengyel trónon a III. Ulászló nevet viselte. Kései gyermek volt, 10 éves korában került trónra, a hatalmat a kormányzói tanács gyakorolta az ő nevében.
 
1437-ben meghalt Luxemburgi Zsigmond német-római császár, Csehország és Magyarország királya. A lengyel főurak érdeklődni kezdtek a magyar korona iránt. A két ország királya azonban [[Albert magyar király|Habsburg Albrecht]] osztrák herceg lett, mert III. Ulászló túl fiatal volt ahhoz, hogy szembeszálljon a délről fenyegető törökökkel. De Albrecht már 1439-ben meghalt. Ekkor a lengyelek hivatalosan bejelentették Ulászló jelöltségét a magyar trónra, amit a magyar nemesek nagy része támogatott. 1440. májusában Ulászló lett a magyar király, de Luxemburgi Erzsébet (Albrecht özvegye) hívei ezzel szembeszálltak. Az özvegy királyné megszülte a fiát, [[V. László magyar király|Utószülött Lászlót]], akit Székesfehérvárott koronázták meg. Ulászló hívei törvénytelennek tartották a koronázást.
 
III. Jagelló Ulászlónak nem sikerült elfoglalnia Csehországot, amely két részre oszlott: katolikusra és huszitára. Ott elméletben Utószülött László volt király, de [[I. György cseh király|Podjebrád György]] egyesítette kormányzóként az országot és László korai halála után, 1458-ban őt koronázták Csehország királyává.
 
Ulászlót hívei [[I. Ulászló magyar király]] néven egy alkalmi koronával megkoronázták, ami polgárháborúhoz vezetett Magyarországon. A Jagelló-ellenes ellenzék élen egy huszita hadvezér állt, [[Jiskra János]], aki támogatta Erzsébetet, Ulászlót viszont többek között [[Hunyadi János]] segítette. A polgárháború 1442 decemberéig tartott, de döntő eredményt nem hozott; a két fél kimerült és fegyverszünetet kötött.
 
1443-ben Ulászló hadjáratot kezdett a törökök ellen, amely az ő győzelmét hozta, és 10 éves fegyverszünetet kötöttek [[Szeged]]en. De a pápai legátus, [[Giuliano Cesarini]] rábeszélésére a király megszakította a fegyverszünetet és 1444-ben újabb, ezúttal rosszul előkészített hadjáratot indított, ami kezdeti sikerek után a vereséggel és Ulászló halálával végződő [[várnai csata|várnai csatához]] vezetett. A csata után a lengyelek „Várnai Ulászlónak” (''Władysław Warneńczyk'') nevezték el a királyt.
1454. szeptember 18-án a lengyel hadsereg vereséget szenvedett a [[Konitzi csata (1454)|konitzi]] (Chojnice) csatában és a Lovagrend visszaszerezte elvesztett területeinek többségét<ref>J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', [in:] ''Poczet królów i książąt polskich'', Czytelnik, Warszawa 1987, 297. oldal</ref>. A lengyelek legnagyobb problémája a pénz hiánya volt – a sorozott hadsereg teljesen alkalmatlan volt a modern erődök elfoglalására, zsoldosokat kellett fogadniuk. Végül a király és a gazdag porosz városok ([[Gdańsk]], [[Elbląg]], [[Toruń]]) óriási pénzügyi erőfeszítésük révén zsoldoshadsereget szerveztek, amelynek vezére Piotr Dunin lett<ref>P. Jasienica, ''Polska Jagiellonów'', Warszawa 1983, 200. oldal</ref>. A Lovagrendnek viszont bőven volt pénze, ráadásul [[III. Frigyes német-római császár]] és [[III. Callixtus pápa]] is támogatták (a pápa átkot mondott Kázmérra és a Porosz Szövetségre).
 
De 1456 után még a Lovagrend is pénzügyi bajokba került. 1457-ben a lengyelek megszerezték [[Malbork]]ot, mert a Lovagrend elmaradt a vár legénységét megillető zsold kifizetésével. Így, amikor a lengyelek kifizették a legénységet, azok átadták a várat<ref> J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 298. oldal</ref>. A háború végső eredményéről a [[schwetzi csata]] (''Świecino'' – falu Kasúbiában) döntött 1462-ban, amelyet a lengyel zsoldoshadsereg nyert meg Dunin parancsnoksága alatt. 1463-ban a [[Gdańsk]] és [[Elbląg]] magánflottája (ún. ''flota kaperska'') vereséget mért a lovagrendi hadiflottára a Visztula-öbölben (''Zalew Wiślany''), 1466-benban megadta magát a konitzi (''Chojnice'') erőd, a lovagi ellenállás utolsó fészke és a Lovagrend békét kért.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 81. oldal</ref>.
 
1466. október 19-én aláírták a [[második thorni béke|toruni békét]]. Lengyelország megkapta Kelet-Pomerániát (Gdański Pomerániának is nevezték), [[Malbork]]ot, [[Elbląg]]ot, [[Chełmno]] vidékét (''Ziemia Chełmińska'' – terület a Visztula-kanyarban, [[Bydgoszcz]]tól keletre, ahová 1247-ben [[Konrád lengyel fejedelem|Mazóviai Konrád]] fejedelem behívta a Lovagrendet) és Warmiát (németül ''Ermland'') [[Olsztyn]] központtal. Ezt a területet „Királyi Poroszországnak” (''Prusy Królewskie'') nevezték el; Poroszország többi része – '''Rendi Poroszország''' (''Prusy Zakonne'') néven – megmaradt a Lovagrend birtokában mint Lengyelország hűbéri földje. 158 év után Lengyelország visszaszerezte a nyílt tengeri kijáratot és a fennhatóságot a Visztula egész folyása mentén.
=== Háború Hunyadi Mátyás ellen ===
 
Az 1460-as évek elején a lengyel diplomácia hozzáfogott a cseh korona IV. Kázmér fia, [[II. Ulászló magyar király|Jagelló Ulászló]] számára való megszerzéséhez. Ebben az időben Csehországban a katolikusok és husziták vetélkedtek a hatalomért. A lengyelek a harcoló felek összebékítésével próbálkoztak és a cseh koronával kapcsolatos terveikhez akarták megszerezni a támogatásukat. A cseh katolikusok viszont segítséget kértek [[I. Mátyás magyar király|Hunyadi Mátyás királytól]], aki 1468. áprilisában a védelmezőjükként lépett fel. Mátyás elfoglalta [[Morvaország]]ot, Sziléziát és Lausitzot, azután a cseh katolikusok királyukká fogadták (1469. májusamájus). A huszitákat támogató cseh király, [[I. György cseh király|Podjebrád György]], lengyel nyomásra 1469-ben Jagelló Ulászlót jelölte trónörököséül. A cseh nemesség beleegyezett és Podjebrád György halála után, 1471. augusztus 21-én Ulászlót cseh királlyá koronázták. Az összeütközés elkerülhetetlenné vált Hunyadi Mátyással.
 
A IV. Kázmér és Hunyadi Mátyás közötti ellentét másik oka az volt, hogy a lengyel király második fiát, Kázmér királyfit (a későbbi szent) kívánta a magyar trónra kívánta ültetni. A lengyel diplomácia, [[Vitéz János]] Magyarország prímása támogatásával, a magyar nemességet Hunyadi Mátyás megdöntésére és Kázmér királyfi támogatására buzdította. 1471. szeptemberében 16 magyar főúr felajánlotta Kázmérnak a koronát – ebben a helyzetben tört ki, október 2-án, a magyar-lengyel háború. De a királyfi hadjárata annyira népszerűtlen volt a lengyel nemesség körében, hogy „lengyel” hadserege főként a német zsoldosokból állt. (Kázmér 12 ezer fős zsoldossereget vonultatott fel, mely komolyabb ütközet nélkül hagyta el az országot.<ref>B. Szabó János: ''A mohácsi csata.'' Budapest, Corvina, 2011. 40. oldal.</ref>) A hadjárat kudarccal végzett, mert csak [[Nyitra (település)|Nyitráig]] jutott el ([[Kassa|Kassán]] és [[Eger]]en keresztül). Kázmér már 1472. januárjában visszatért Lengyelországba. 1474. februárjában [[Szepesófalu|Szepesófalván]] kötötték meg a békét.
 
A magyarországi politika kudarca is arra késztette IV. Kázmért, hogy támogassa a fiát – [[II. Ulászló magyar király|Jagelló Ulászló cseh királyt]] – a háborúban, amelyet Hunyadi Mátyás ellen vívott Szilézia, Morvaország és Lausitz visszaszerzéséért. 1474. júniusában a lengyel hadsereg elindult Sziléziába, de [[Wrocław|Boroszlónál]] kudarcot vallott, és a két fél december 8-án fegyverszünetet kötött.
 
=== Kapcsolatok Törökországgal és a Krími Kánsággal ===
1475-ben Törökország elfoglalta [[Feodoszija|Kaffát]], egy [[genova]]i kereszkedőtelepet a [[Krím]] félszigeten. 1484-ben a törökök meghódították [[Chilia Veche|Kiliát]] és [[Dnyeszterfehérvár]]t a Lengyelországgal szomszédos [[Moldva|Moldvában]], amivel elvágták Lengyelországot a [[fekete-tenger]]i kereskedelemtől. [[III. István moldvai fejedelem|Nagy István]] moldvai fejedelem Jagelló Kázmértól a fegyveres segítséget kért. Cserébe 1485 szeptemberében hűbéresküt tett Kázmérnak, ami a 18 évig tartó török-lengyel háborúhoz vezetett. Kázmér azonban halogatta a támogatást Moldvának, inkább a [[Krími Tatár Kánság]]nak szentelt több figyelmet, ezért a moldvai fejedelem már egy évvel később elismerte a török fennhatóságot<ref name> M. Derwich (szerk.), ''Monarchia Jagiellonów (1399-1586)'', Wrocław 2004, 86. oldal</ref>.
 
A [[Kijevi Rusz]]ra és [[Podólia|Podóliára]] évente rátörtek krími tatár seregek, megsarcolva a városokat és foglyul ejtve emberek ezreit. 1482-ban a tatárok feldúlták [[Kijev]]et<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 95. oldal</ref>. A Krími Kánság egyre inkább török befolyás alá került, mert a másik oldalon tartania kellett az erősödő Moszkvai Nagyfejedelemségtől és Lengyelországtól.
 
=== A lengyel parlament kezdetei ===
Az első Jagellók korában a király által létrehozott Királyi Tanács egyre nagyobb szerepet játszott az állam igazgatásában. A 15. század közepétől pedig a nemesség országos és vajdasági gyűlései átvették a hatalom jelentős részét. János Albert uralkodása idején a Király Tanács Szenátussá (''Senat'') alakult át, a vajdasági gyűlések (''sejmik''<ref name=sejmik/>) képviselőiből álló országos gyűlés pedig Képviselőházzá (''Izba Poselska'') lett. A Szenátus és Képviselőház alkották a ''[[szejm (lengyel)|szejmet]]'' (lengyelül ''sejm''). Egészen Lengyelország 1795-ös felosztásáig a ''szejm'' név nem parlamentet vagy annak egyik házát jelentette (ahogy 1918-tól fogva ez az alsóház neve), hanem a lengyel nemességnek a parlament szerepét játszó országos gyűlését. Ezeket 1569 előtt különböző városokba hívták össze. A „radomi szejm” (''sejm radomski'') elnevezés így például „a [[Radom]]ba összehívott nemesség országgyűlését” jelenti, nem pedig „Radom város szejmjét”.
 
A 15. századtól Lengyelország nemességi parlamentáris monarchiává vált. Ezt az államformát az utókor időnként nemesi köztársaságnak is nevezi. Az 1493. évi szejmet tartják a kétkamarás lengyel parlament első ülésének. Ettől fogva a nemesség, főként főurak és gazdagabb nemesek, vált az uralkodó osztállyá – a saját kezében összpontosította a földet, kiváltságokat és hivatalokat.
 
János Albert király a trónra lépése után megerősítette a nemesség minden addigi kiváltságát és cserébe megszerezte az egyetértést a magas adókra, amelyeket az állam védelmére szánt. A nemesi kiváltságok keretében a király például felmentette a nemességet a vám fizetésének kötelezettsége alól és megtiltotta a nem-nemes polgároknak, hogy földbirtokokat vásároljanak és állami hivatalokat töltsenek be.
 
=== A Törökország elleni háború ===
[[I. János lengyel király|I. János Albert]] király nagy hadjáratot tervezett Moldvába, hogy visszaszerezze a törököktől a két fekete-tengeri kikötőt ([[Chilia Veche|Kilia]] és [[Dnyeszterfehérvár]]), visszaállítsa a lengyel fennhatóságot [[Moldva]] fölött, megbosszulja a [[várnai csata|várnai vereséget]] és lehetőség szerint a moldvai trónra ültesse az öccsét, [[I. Zsigmond lengyel király|Zsigmondot]]. 1497-ben a lengyyel seregek elindultak délkeletre. [[III. István moldvai fejedelem]] azonban bár 1487-től lengyel hűbéres volt, Törökország mellé állt. A hadjárat kudarcot vallott, többek között a János Albert és bátyja, Ulászló magyar király, közötti vita miatt.
 
A sikertelen hadjárat nyomán több szövetség is alakult Lengyelország és Litvánia ellen. 1498 tavaszán a tatárok megrohanták Litvánia délkeleti területeit [[III. Iván moszkvai nagyfejedelem]] pedig megpróbálta meghódítani [[Kijev]]et és [[Szmolenszk]]ot. [[I. Miksa német-római császár]] átvette Szilézia egy részét és követelte a Királyi Poroszország visszaadását a [[Német Lovagrend]]nek. A lovagrend nagymestere megtagadta a lengyel királytól a hűbéri esküt. 1501 tavaszán ezért János király elrendelte a lengyel hadsereg összevonását [[Toruń]]ban, ahova ő maga is elment, hogy vezesse a hadjáratot a Rendi Poroszország ellen, de hamarosan meghalt (június 17.) és a hadjárat nem vezetett eredményre.
 
== Jagelló Sándor ==
[[Sándor lengyel király|Sándor]] (''Aleksander Jagiellończyk''), [[IV. Kázmér lengyel király|IV. Kázmér]] negyedik fia 1492-től volt litván nagyfejedelem. 1492-94 között háborút folytatott a Moszkvai Nagyfejedelemség ellen, ennek következtében elvesztette [[Vjazma|Vjazmát]]. 1500-benban az orosz hadsereg elfoglalta a [[Dnyeper]] jobb partján fekvő területek egy részét és Szmolenszkot fenyegette. 1501 márciusában Sándor oroszellenes szövetséget kötött a Német Lovagrend [[livónia]]i ágával (a [[Kardtestvérek rendje]] utódjai). János Albert halála után lengyel királlyá koronázták (1501. december 12.).
 
1503 márciusában 6 éves fegyverszünetet kötöttek Moszkvával, eszerint Litván Nagyfejedelemség addigi területének 1/3-a orosz uralom alá került.
 
1505-ben a [[radom]]i szejm<ref name=sejm>A 20. század előtt a ''szejm'' név nem parlamentet, hanem a parlament szerepét játszó nemesi országgyűlést jelentette. A „radomi szejm” meghatározás azt jelenti, hogy „a [[Radom]]ba összehívott nemesi országgyűlés”, nem pedig „Radom város szejmje”.</ref> elfogadta a ''Nihil novi'' (latinul „semmi új”) elnevezésű alkotmányt, amellyel elérték, hogy a király csak a szejm hozzájárulásával hozhasson döntéseket. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy király szinte semmiről nem dönthetett a Képviselőház és Szenátus egyetértése nélkül.
 
Sándor 1506. augusztus 19-én halt meg [[Vilna|Vilnában]].
Jagelló Sándor halála után [[IV. Kázmér lengyel király|IV. Kázmér]] ötödik fia, [[I. Zsigmond lengyel király|Zsigmond]] lett a király, akit a későbbiekben „Öreg Zsigmondnak” (''Zygmunt I Stary'') neveztek el. 1506. december 8-án koronázták meg, még előtte, október 20-án lett litván nagyfejedelem. Zsigmond nem szerette a parlamentáris rendet és a nemesség politikai függetlenségét, de azért évente összehívott szejmeket és rendszerint meg is szerezte a védelmi célokra szükséges adókat. Zsigmond megfontoltsága és nyugodt természete nagy tiszteletet szerzett számára az országban és külföldön. Uralkodásának korát „lengyel aranykornak” is nevezik.
 
Zsigmond első felesége, [[Szapolyai Borbála lengyel királyné|Szapolyai Borbála]] 1515-ben meghalt. Második felesége, [[Sforza Bona lengyel királyné|Sforza Bona]] jelentős személyiség, tehetséges politikus volt. 1527-ben balesetet szenvedett, emiatt nem születhetett több gyermeke az addigi egy fiún és négy lányon kívül. Ezután sikeresen rábeszélte a nemeseket arra, hogy egyetlen fiát, [[II. Zsigmond Ágost lengyel király|Zsigmond Ágost]], még apja életében megkoronázzák (úgynevezett ''vivente rege'' királyválasztás). 1530-ban meg is koronázták a 10 éves királyfit, ami az egyetlen ilyen esemény maradt Lengyelország történetében.
 
A négy lány közül a legidősebb, [[Jagelló Katalin svéd királyné|Katalin]] (''Katarzyna Jagiellonka''), Svédország jövendő királya, [[III. János svéd király|III. János]] felesége lett; a második, [[Jagelló Anna lengyel királyné|Anna]] (''Anna Jagiellonka''), később [[Báthory István]] felesége és lengyel királyné lett; a negyedik, [[Jagelló Izabella magyar királyné|Izabella]] (''Izabela Jagiellonka'') [[I. János magyar király|Szapolyai János]] király felesége és [[II. János magyar király|János Zsigmond]] király édesanyja volt.
 
=== Mazóvia Lengyelországhoz csatolása ===
[[I. Ulászló lengyel király]] király 1320-ban egyesítette Lengyelország nagy részét, [[Mazóvia]] azonban Lengyelország több részből álló hűbéres tartománya maradt. A lengyel királyok Mazóvia részeit fokozatosan kebelezték be Lengyelországba az utolsó uralkodóik halála után, például 1495-ben így történt a [[płock]]i fejedelemséggel az utolsó fejedelme, II. János halála után.
 
[[Öreg Zsigmond]] uralkodása elején már csak Mazóvia keleti része, [[Varsó]] fővárossal, nem tartozott Lengyel Királysághoz. 1524-ben meghalt Szaniszló (''Stanisław'') fejedelem és 1526-ban – az öccse, III. Janusz. Ők a Piastok utolsó sarjai voltak Mazoviában – az ősük [[Konrád lengyel fejedelem|Mazóviai Konrád]] fejedelem volt. Többeknek gyanús volt, hogy Bona királyné mergézte meg, de erre egyértelmű bizonyíték nem volt. 1529-ben a tartomány [[mazóviai vajdaság]]ként lett a lengyel állam része.
Svédország és Dánia is meg akarta szerezni Livóniát. 1560-ban Johann von Münhausen [[kurzeme]]i püspök áttért a lutheranizmusra és eladta a püspöki címét Magnus dán hercegnek, aminek következtében [[Dánia]] elfoglalta [[Saaremaa]]t. 1561-ben [[XIV. Erik svéd király]] meghódította [[Észtország]]ot, [[Tallinn]]al együtt.
 
1561-ben a lengyel-litván zsoldoshadsereg megszállta Livóniát. November 28-án aláírták a vilnai szerződést, amely feloszlatta a Kardtestvérek államát. [[Kurzeme]] és [[Zemgale]] a lengyel-litván állam hűbéri födjei lettek, amelyeknek uralkodójuk a Kardtestvérek utolsó nagymestere, Gothard Kettler lett. [[Latgale]] lett lengyel-litván kondominium ''Lengyel Livónia'' (''Inflanty Polskie'') név alatt. [[Tartu|Dorpat]] Oroszországhoz került, [[Esztország]] - Svédországhoz, [[Hiiumaa]] és [[Saaremaa]] – Dániához.
 
1563 januárjában két orosz hadsereg, IV. Iván cár személyes parancsnoksága alatt, elindult Litvánia felé. Májusban megkezdődött az [[háromkorona-háború|I. északi háború]], amelyben a Lengyel-Litván Unió szövetséget kötött Dániával (október), Oroszország pedig - Svédországgal. Ezek a szövetségek nagyon lazák voltak, valójában mindegyik állam saját felelősségére harcolt. Zsigmond Ágostnak szintén [[Hohenzollern-ház|Hohenzollernok]] segítettek – annak fejében, hogy Lengyelország elismerte a [[Porosz Hercegség]] trónja örökletes utódlását.
A következő években a harcok [[Szmolenszk]] és [[Polack]] környékén meg Livóniában folytak. 1567 nyarán a Lengyel-Litván Uniót támogató krími tatárok megtámadták Oroszországot, amivel rákényszerítették IV. Ivánt, hogy visszatartsa a támadást Litvánia ellen és hazatérjen Moszkvába. A lengyel-litván hadsereg megkezdte az ellentámadást.
 
A béketárgyalások már 1568-ban elkezdődtek. Ennek következtében Litvánia és Oroszország aláírták 1570 márciusában a hároméves fegyverszünetet, amelynek értelmében Litvánia lemondott Oroszország javára a keleti Livóniáról, Észtország keleti részéről és Polackról. A háború következtében Oroszország jogot formált a litván terjeszkedésre, ami viszont rákényszerítette Litvániát, hogy szorosabban összekapcsolódjon Lengyelországgal. Decemberben pedig Svédország és Dánia megkötötték a [[szczecin]]i békét és befejeződött az északi háború.
 
=== Lengyel-litván unió ===
* Külön, de azonos hatáskörű, központi hivatalokat és rangokat mindkét országban meg is őrizték, a hivatalos nyelvek szintén külön maradtak (Litvániában – az óorosz).
 
Az unió pillanatától fogva, a lengyel-litván államot úgy hívták, hogy '''Rzeczpospolita Obojga Narodów''' – Mindkét Nemzet Köztársasága, mostanában pedig '''I. Köztársaságnak'''. A ''rzeczpospolita'' főnév a latin ''res publica'' kifejezés szó szerinti fordítása. Ezt nem úgy értették, ahogy ma (az állam, ahol nem király, hanem elnök kormányoz) – a ''rzeczpospolita'' azt jelentette, hogy a lengyel-litván állam parlamentáris rendszerű és uralkodója választható. Ezt a nevet a [[Velencei Köztársaság|Velencei]] és [[Novgorod]]i Köztársaságokra, valamint [[Krakkó történelme#Krakkói Köztársaság|Krakkó Szabad Város]]ra (1815-46) vonatkozólag használták; mostanában – csak Lengyelországra (a mostani lengyel állam hivatalos neve ''Rzeczpospolita Polska'', nem „Republika Polska”, bár így fordítják ezt a nevet más nyelvekre). Meg kell említeni, hogy ezt az országot, amely a lublini unió előtt a Lengyel Királysagot alkotta, '''Koronának''' hívták.
 
== Jegyzetek ==
69 449

szerkesztés