„Lengyelország a Jagellók korában (1386–1572)” változatai közötti eltérés

Az első probléma, amellyel szembe kellett néznie [[II. Ulászló lengyel király]]nak,<ref>Az „Ulászló” (Władysław) nevű királyok számozása újra kezdődik Łokietek Ulászlótól, aki 1. számot kapott – ennek ellenére, hogy előtte már 3 Władysław volt.</ref> saját litvániai ellenzékének legyűrése volt. A litván nemesség attól tartott, hogy a lengyel-litván unió a gyakorlatban Litvánia bekebelezése lesz Lengyelországba, ezért fegyveresen ellenszegült. Az ellenzék vezetője [[Vitold litván nagyfejedelem]] volt, Jagelló unokatestvére, akit a [[Német Lovagrend]] támogatott [[Szamogitia]] területének átengedéséért cserébe.

Jagelló Ulászló élete vége felé megjelent a trónöröklés problémája. A király úgy vélte, hogy az ő fiának van joga a lengyel koronához, de főurak úgy gondolták, hogy a Piast-dinasztia kihalása után újra életbe lépett a királyválasztás szabálya. Kétségbe vonták Ulászló apaságát is a legfiatalabb fiaira vonatkozóan (születésükkor a király mintegy 70 éves volt). A lengyel trón iránt Luxemburgi Zsigmond is nagyon érdeklődött: felvetette, hogy koronázzák Vitoldot litván királlyá. Ez ellentétet keltett Jagelló és testvére között, aminek nyomán Vitold megszakította a kapcsolatokat Lengyelországgal és lengyelellenes szövetséget kötött a Lovagrend államával; azonban 1430 októberében Vitold meghalt, Litvánia pedig Jagelló öröksége lett.

A király, a horodłói unió döntései ellenére, önhatalmúan választott litván nagyfejedelmet az öccse, '''Švitrigaila''' (''Świdrygiełło'') személyében. Ő azonban saját dinasztia létrehozására gondolva, szövetséget kötött a Lovagrenddel és a moldvai fejedelemmel, ezzel kiváltott egy rövid háborút Lengyelországgal. 1432-ban ben végül Jagelló megszerezte a nemesség támogatását fia megkoronázására, amire rögtön a király halála után kerülne sor. A nagyravágyó Švitrigaila problémája pedig úgy oldódott meg, hogy a litván nemesség megdöntötte a fejedelmet (valószínűleg a lengyelek rábeszélésére) és az utódjává Zsigmondot (''Zygmunt Kiejstutowicz'', azaz ''Kiejstut'' [Kęstutis] fia), Vitold öccsét választotta ki; Jagelló megkötötte vele az új uniót. A polgárháború Litvániában megis tovább tartott még egy ideig, mert Švitrigaila tovább harcolt az orosz nyelvű nemesség, a Lovagrend és Havasalföld támogatásával. Véglegesen csak 1437-ben adta meg magát, már a Jagelló halála után.

1437-ben meghalt Luxemburgi Zsigmond német-római császár, Csehország és Magyarország királya. A lengyel főurak érdeklődni kezdtek a magyar korona iránt. A két ország királya azonban [[Albert magyar király|Habsburg Albrecht]] osztrák herceg lett, mert III. Ulászló túl fiatal volt ahhoz, hogy szembeszálljon a délről fenyegető törökökkel. De Albrecht már 1439-ben meghalt. Ekkor a lengyelek hivatalosan bejelentették Ulászló jelöltségét a magyar trónra, amit a magyar nemesek nagy része támogatott. 1440. májusában Ulászló lett a magyar király, de Luxemburgi Erzsébet (Albrecht özvegye) hívei ezzel szembeszálltak. Az özvegy királyné megszülte a fiát, [[V. László magyar király|Utószülött Lászlót]], akit Székesfehérvárott koronázták meg. Ulászló hívei törvénytelennek tartották a koronázást.

III. Jagelló Ulászlónak nem sikerült elfoglalnia Csehországot, amely két részre oszlott: katolikusra és huszitára. Ott elméletben Utószülött László volt király, de [[I. György cseh király|Podjebrád György]] egyesítette kormányzóként az országot és László korai halála után, 1458-ban őt koronázták Csehország királyává.

Ulászlót hívei [[I. Ulászló magyar király]] néven egy alkalmi koronával megkoronázták, ami polgárháborúhoz vezetett Magyarországon. A Jagelló-ellenes ellenzék élen egy huszita hadvezér állt, [[Jiskra János]], aki támogatta Erzsébetet, Ulászlót viszont többek között [[Hunyadi János]] segítette. A polgárháború 1442 decemberéig tartott, de döntő eredményt nem hozott; a két fél kimerült és fegyverszünetet kötött.

De 1456 után még a Lovagrend is pénzügyi bajokba került. 1457-ben a lengyelek megszerezték [[Malbork]]ot, mert a Lovagrend elmaradt a vár legénységét megillető zsold kifizetésével. Így, amikor a lengyelek kifizették a legénységet, azok átadták a várat<ref> J. Bardach, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 298. oldal</ref>. A háború végső eredményéről a [[schwetzi csata]] (''Świecino'' – falu Kasúbiában) döntött 1462-ban, amelyet a lengyel zsoldoshadsereg nyert meg Dunin parancsnoksága alatt. 1463-ban a [[Gdańsk]] és [[Elbląg]] magánflottája (ún. ''flota kaperska'') vereséget mért a lovagrendi hadiflottára a Visztula-öbölben (''Zalew Wiślany''), 1466-benban megadta magát a konitzi (''Chojnice'') erőd, a lovagi ellenállás utolsó fészke és a Lovagrend békét kért.<ref>M. Bogucka, ''Kazimierz Jagiellończyk'', 81. oldal</ref>.

Az 1460-as évek elején a lengyel diplomácia hozzáfogott a cseh korona IV. Kázmér fia, [[II. Ulászló magyar király|Jagelló Ulászló]] számára való megszerzéséhez. Ebben az időben Csehországban a katolikusok és husziták vetélkedtek a hatalomért. A lengyelek a harcoló felek összebékítésével próbálkoztak és a cseh koronával kapcsolatos terveikhez akarták megszerezni a támogatásukat. A cseh katolikusok viszont segítséget kértek [[I. Mátyás magyar király|Hunyadi Mátyás királytól]], aki 1468. áprilisában a védelmezőjükként lépett fel. Mátyás elfoglalta [[Morvaország]]ot, Sziléziát és Lausitzot, azután a cseh katolikusok királyukká fogadták (1469. májusamájus). A huszitákat támogató cseh király, [[I. György cseh király|Podjebrád György]], lengyel nyomásra 1469-ben Jagelló Ulászlót jelölte trónörököséül. A cseh nemesség beleegyezett és Podjebrád György halála után, 1471. augusztus 21-én Ulászlót cseh királlyá koronázták. Az összeütközés elkerülhetetlenné vált Hunyadi Mátyással.

A IV. Kázmér és Hunyadi Mátyás közötti ellentét másik oka az volt, hogy a lengyel király második fiát, Kázmér királyfit (a későbbi szent) kívánta a magyar trónra kívánta ültetni. A lengyel diplomácia, [[Vitéz János]] Magyarország prímása támogatásával, a magyar nemességet Hunyadi Mátyás megdöntésére és Kázmér királyfi támogatására buzdította. 1471. szeptemberében 16 magyar főúr felajánlotta Kázmérnak a koronát – ebben a helyzetben tört ki, október 2-án, a magyar-lengyel háború. De a királyfi hadjárata annyira népszerűtlen volt a lengyel nemesség körében, hogy „lengyel” hadserege főként a német zsoldosokból állt. (Kázmér 12 ezer fős zsoldossereget vonultatott fel, mely komolyabb ütközet nélkül hagyta el az országot.<ref>B. Szabó János: ''A mohácsi csata.'' Budapest, Corvina, 2011. 40. oldal.</ref>) A hadjárat kudarccal végzett, mert csak [[Nyitra (település)|Nyitráig]] jutott el ([[Kassa|Kassán]] és [[Eger]]en keresztül). Kázmér már 1472. januárjában visszatért Lengyelországba. 1474. februárjában [[Szepesófalu|Szepesófalván]] kötötték meg a békét.

1475-ben Törökország elfoglalta [[Feodoszija|Kaffát]], egy [[genova]]i kereszkedőtelepet a [[Krím]] félszigeten. 1484-ben a törökök meghódították [[Chilia Veche|Kiliát]] és [[Dnyeszterfehérvár]]t a Lengyelországgal szomszédos [[Moldva|Moldvában]], amivel elvágták Lengyelországot a [[fekete-tenger]]i kereskedelemtől. [[III. István moldvai fejedelem|Nagy István]] moldvai fejedelem Jagelló Kázmértól a fegyveres segítséget kért. Cserébe 1485 szeptemberében hűbéresküt tett Kázmérnak, ami a 18 évig tartó török-lengyel háborúhoz vezetett. Kázmér azonban halogatta a támogatást Moldvának, inkább a [[Krími Tatár Kánság]]nak szentelt több figyelmet, ezért a moldvai fejedelem már egy évvel később elismerte a török fennhatóságot<ref name> M. Derwich (szerk.), ''Monarchia Jagiellonów (1399-1586)'', Wrocław 2004, 86. oldal</ref>.

Az első Jagellók korában a király által létrehozott Királyi Tanács egyre nagyobb szerepet játszott az állam igazgatásában. A 15. század közepétől pedig a nemesség országos és vajdasági gyűlései átvették a hatalom jelentős részét. János Albert uralkodása idején a Király Tanács Szenátussá (''Senat'') alakult át, a vajdasági gyűlések (''sejmik''<ref name=sejmik/>) képviselőiből álló országos gyűlés pedig Képviselőházzá (''Izba Poselska'') lett. A Szenátus és Képviselőház alkották a ''[[szejm (lengyel)|szejmet]]'' (lengyelül ''sejm''). Egészen Lengyelország 1795-ös felosztásáig a ''szejm'' név nem parlamentet vagy annak egyik házát jelentette (ahogy 1918-tól fogva ez az alsóház neve), hanem a lengyel nemességnek a parlament szerepét játszó országos gyűlését. Ezeket 1569 előtt különböző városokba hívták össze. A „radomi szejm” (''sejm radomski'') elnevezés így például „a [[Radom]]ba összehívott nemesség országgyűlését” jelenti, nem pedig „Radom város szejmjét”.

A 15. századtól Lengyelország nemességi parlamentáris monarchiává vált. Ezt az államformát az utókor időnként nemesi köztársaságnak is nevezi. Az 1493. évi szejmet tartják a kétkamarás lengyel parlament első ülésének. Ettől fogva a nemesség, főként főurak és gazdagabb nemesek, vált az uralkodó osztállyá – a saját kezében összpontosította a földet, kiváltságokat és hivatalokat.

[[I. János lengyel király|I. János Albert]] király nagy hadjáratot tervezett Moldvába, hogy visszaszerezze a törököktől a két fekete-tengeri kikötőt ([[Chilia Veche|Kilia]] és [[Dnyeszterfehérvár]]), visszaállítsa a lengyel fennhatóságot [[Moldva]] fölött, megbosszulja a [[várnai csata|várnai vereséget]] és lehetőség szerint a moldvai trónra ültesse az öccsét, [[I. Zsigmond lengyel király|Zsigmondot]]. 1497-ben a lengyyel seregek elindultak délkeletre. [[III. István moldvai fejedelem]] azonban bár 1487-től lengyel hűbéres volt, Törökország mellé állt. A hadjárat kudarcot vallott, többek között a János Albert és bátyja, Ulászló magyar király, közötti vita miatt.

[[Sándor lengyel király|Sándor]] (''Aleksander Jagiellończyk''), [[IV. Kázmér lengyel király|IV. Kázmér]] negyedik fia 1492-től volt litván nagyfejedelem. 1492-94 között háborút folytatott a Moszkvai Nagyfejedelemség ellen, ennek következtében elvesztette [[Vjazma|Vjazmát]]. 1500-benban az orosz hadsereg elfoglalta a [[Dnyeper]] jobb partján fekvő területek egy részét és Szmolenszkot fenyegette. 1501 márciusában Sándor oroszellenes szövetséget kötött a Német Lovagrend [[livónia]]i ágával (a [[Kardtestvérek rendje]] utódjai). János Albert halála után lengyel királlyá koronázták (1501. december 12.).

1505-ben a [[radom]]i szejm<ref name=sejm>A 20. század előtt a ''szejm'' név nem parlamentet, hanem a parlament szerepét játszó nemesi országgyűlést jelentette. A „radomi szejm” meghatározás azt jelenti, hogy „a [[Radom]]ba összehívott nemesi országgyűlés”, nem pedig „Radom város szejmje”.</ref> elfogadta a ''Nihil novi'' (latinul „semmi új”) elnevezésű alkotmányt, amellyel elérték, hogy a király csak a szejm hozzájárulásával hozhasson döntéseket. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy király szinte semmiről nem dönthetett a Képviselőház és Szenátus egyetértése nélkül.

Zsigmond első felesége, [[Szapolyai Borbála lengyel királyné|Szapolyai Borbála]] 1515-ben meghalt. Második felesége, [[Sforza Bona lengyel királyné|Sforza Bona]] jelentős személyiség, tehetséges politikus volt. 1527-ben balesetet szenvedett, emiatt nem születhetett több gyermeke az addigi egy fiún és négy lányon kívül. Ezután sikeresen rábeszélte a nemeseket arra, hogy egyetlen fiát, [[II. Zsigmond Ágost lengyel király|Zsigmond Ágost]], még apja életében megkoronázzák (úgynevezett ''vivente rege'' királyválasztás). 1530-ban meg is koronázták a 10 éves királyfit, ami az egyetlen ilyen esemény maradt Lengyelország történetében.

[[I. Ulászló lengyel király]] király 1320-ban egyesítette Lengyelország nagy részét, [[Mazóvia]] azonban Lengyelország több részből álló hűbéres tartománya maradt. A lengyel királyok Mazóvia részeit fokozatosan kebelezték be Lengyelországba az utolsó uralkodóik halála után, például 1495-ben így történt a [[płock]]i fejedelemséggel az utolsó fejedelme, II. János halála után.

1561-ben a lengyel-litván zsoldoshadsereg megszállta Livóniát. November 28-án aláírták a vilnai szerződést, amely feloszlatta a Kardtestvérek államát. [[Kurzeme]] és [[Zemgale]] a lengyel-litván állam hűbéri födjei lettek, amelyeknek uralkodójuk a Kardtestvérek utolsó nagymestere, Gothard Kettler lett. [[Latgale]] lett lengyel-litván kondominium ''Lengyel Livónia'' (''Inflanty Polskie'') név alatt. [[Tartu|Dorpat]] Oroszországhoz került, [[Esztország]] - Svédországhoz, [[Hiiumaa]] és [[Saaremaa]] – Dániához.

A béketárgyalások már 1568-ban elkezdődtek. Ennek következtében Litvánia és Oroszország aláírták 1570 márciusában a hároméves fegyverszünetet, amelynek értelmében Litvánia lemondott Oroszország javára a keleti Livóniáról, Észtország keleti részéről és Polackról. A háború következtében Oroszország jogot formált a litván terjeszkedésre, ami viszont rákényszerítette Litvániát, hogy szorosabban összekapcsolódjon Lengyelországgal. Decemberben pedig Svédország és Dánia megkötötték a [[szczecin]]i békét és befejeződött az északi háború.

Az unió pillanatától fogva, a lengyel-litván államot úgy hívták, hogy '''Rzeczpospolita Obojga Narodów''' – Mindkét Nemzet Köztársasága, mostanában pedig '''I. Köztársaságnak'''. A ''rzeczpospolita'' főnév a latin ''res publica'' kifejezés szó szerinti fordítása. Ezt nem úgy értették, ahogy ma (az állam, ahol nem király, hanem elnök kormányoz) – a ''rzeczpospolita'' azt jelentette, hogy a lengyel-litván állam parlamentáris rendszerű és uralkodója választható. Ezt a nevet a [[Velencei Köztársaság|Velencei]] és [[Novgorod]]i Köztársaságokra, valamint [[Krakkó történelme#Krakkói Köztársaság|Krakkó Szabad Város]]ra (1815-46) vonatkozólag használták; mostanában – csak Lengyelországra (a mostani lengyel állam hivatalos neve ''Rzeczpospolita Polska'', nem „Republika Polska”, bár így fordítják ezt a nevet más nyelvekre). Meg kell említeni, hogy ezt az országot, amely a lublini unió előtt a Lengyel Királysagot alkotta, '''Koronának''' hívták.