Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló

=== FIA Túraautó bajnokságban és a DTM-ben ===
[[1995]]-ben kipróbálta magát az FIA túraautó bajnokságban, ahol egy győzelmet és három dobogós helyet szerzett, év végén így harmadik lett. A német túrautótúraautó bajnokságban pedig ötödikként zárt év végén.

[[1996]]-ban negyedik lett az FIA túraautó bajnokságában, egy győzelmet és hat dobogós helyet szerzett.

=== CART-ban ===
Az FIA túraautó bajnokság csődjét követően a Mercedes [[1997]]-ben az amerikai [[Champ Car|CART]] bajnokságba nevezte be Franchittit a Hogan Racing pilótjájakéntpilótájaként. A bajnokságban a 22. helyen zárt és a legjobb eredményét az Ausztráliában érte el a 9. helyezéssel.

[[1998]]-ban leszerződött a Team Green csapathoz, három győzelmet és öt pole pozíciót szerezve, a bajnokságban pedig a harmadik helyen zárt. [[1999]]-ben kemény küzdelemben maradt alul Juan Pablo Montoyával szemben a CART bajnoki címért folytatott küzdelemben: az utolsó verseny után pontegyenlőség volt köztük, így Montoya lett a bajnok több győzelmével - Dario csak hármat, míg Montoya hetet szerzett az év során. Győzelmei mellé még két pole és összesen 11 top3-as eredményt gyûjtöttgyűjtött. Ráadásul Franchitti legjobb barátja, [[Greg Moore]] az évadzáró futamon halálos balesetet szenvedett.

[[2000]]-ben már csak 13. lett a bajnokságban négy top3-as helyezéssel és két pole-allal. A szezon előtti teszten Homestead-ben egy balesetben medencetörést és agyrázkódást szenvedett. [[2001]]-ben a hetedik helyen zárta a CART-bajnokságot. 1999 után először tudott nyerni Clevelandben és e mellé még három top3-as helyet gyûjtöttgyűjtött be.

[[2002]] volt az utolsó éve a CART-ban, három győzelem és egy pole pozíciót szerzett az év folyamán. A bajnokságot a negyedik helyen zárta. Részt vett első Indianapolis 500-as versenyén, ahol a 28. helyről indulva a 19. helyen végzett. A Team Green csapat az év végén tulajdonost váltott, és Andretti Green Racing néven 2003-ban már az IRL-ben folytatták a versenyzést.

=== 2004 ===
Első teljes IRL szezonját így [[2004]]-ben tudta végigversenyezni, a bajnokságban a hatodik helyen végzett. A Július 25-én sorra kerülő Milwaukee futamon megszerezte első IRL győzelmét, és nyert még az Augusztus 22-én megrendezett Pikes Peak-i futamon. Első pole pozícióját az első Texas-i versenyhétvégén szerezte meg.

=== 2005 ===
Franchitti [[2005]]-ben is maradt az Andretti Green Racing versenyzője és két győzelmet tudott szerezni Nashville-ben és California-ban, nyolc top5-ös és 13 top10-es helyezést autózott össze, így a bajnokságban végül a nyolcadik lett. A szezonzárón Fontanában pole-ból indulhatott és megnyerte a futamot.

=== 2006 ===
[[2006]]-ban gyenge évet zárt az [[Andretti Green Racing|AGR]] csapat, Franchitti is csak nyolcadik lett. Legjobb eredménye az Infineon Raceway-en elért második helye. Összesen még hat top10-es helyezést sikerült összehoznia. A szezon utolsó versenyét kihagyta, mivel Angliában egy vintage versenyen bukott és agyrázkódást szenvedett. St. Petersburgban indulhatott egyetlen alkalommal a pole-ból ebben az évben. [[2003]] után először fordult elő, hogy a szezont győzelem nélkül zárta.

=== 2007 ===
2007. január 3-án jelentették be, hogy a tizedik szezonját is az Andretti Green Racing-nél fogja végigversenyezni. Évközben rajthoz állt még az Amerikai Le Mans Szériában is ugyanezzel a csapattal, a csapattársai az öccse [[Marino Franchitti]] és [[Bryan Herta]]. 2007. május 27-én rendezett [[indianapolisi 500|Indy 500]]-on a sok balesettel tarkított versenyen kétszer is leszakadt az ég. Először a verseny felén szakadt le és leállították a versenyt de később újraindították a 113. körben. A 163. körben [[Dan Wheldon]] és [[Marco Andretti]] balesete miatt teljes pályás sárgazászlót lengettek be és három körrel később leállították a futamot mert újból elkezdett esni így Franchitti ölébe hullott a győzelem. Az Indy 500 megnyerésével 1,6 millió dollárt keresett ami megegyezik az 1982-es versenyzők együttes fizetésével.

A 2007-es szezon folyamán két futamon is szaltozottszaltózott az autójával egyet-egyet. Először Michigan-ben akkor [[Dan Wheldon]]-al küzdött az első helyért amikor a 143. körben összeért az autójuk és Franchitti a levegőbe repült és a szaltót követően [[Scott Dixon]]-ra esett az autója. Dixon elvesztette az irányítást az autója felett és összesen hét versenyző esett ki ebben a baleset-benbalesetben, köztük Dixon, Wheldon és Franchitti. A következő szaltóját rögtön a következő futamon Kentucky-ban vetette az autójával amikor nem vette észre, hogy már vége a versenynek és [[Kosuke Matsuura]]-ba szaladt bele majd szaltozottszaltózott egyet. Franchitti az IndyCar széria bajnokságát is megnyerte 13 ponttal megverve [[Scott Dixon]]-t. Az évzáró verseny utolsó körének utolsó kanyarjában kifogyott Dixon ethanol-ja és lelassult ezért vesztette el a bajnoki címért folyó harcot.

=== 2008 ===

=== 2011 ===
A 2011-es szezont győzelemmel kezdte Franchitti, ezt követően a Texas-i első versenyt tudta megnyerni; melyen az amerikai nyíltkerekes versenyzésben 28. győzelmét szerezte meg. Pole pozíciót szerzett Milwaukee-ban majd győzött és ezzel a valaha volt 9. legsikeresebb amerikai nyltkerekesnyíltkerekes versenyző lett Franchitti. A Las Vegas-i évadzáró versenyen Dan Wheldon is részese volt a tizenöt autót érintő tömegbalesetnek melyben Wheldon később életét vesztette, a versenyt leállították később törőltéktörölték de a versenyzők kimentek a pályára és megtettek öt lassú kört, hogy Wheldon előtt tiszteleghessenek, az öt kőrt hármas sorokban tették meg Wheldon indianapolisi 500-as győzelmei előtt tisztelegve, a csapattagok több száz méteres sorfalat állva tisztelegtek Wheldon előtt.

=== NASCAR-ban ===
Franchitti első NASCAR versenyét 2007. október 20-án futotta a Craftsman Truck Series Martinsville-i futamán. A #41-es számú Dodge Ram Track-et vezette a Cunningham Motorsports-nál. A versenyen a 33. helyen rangsorolták mert az autó hátuljával problémák voltak.

2008. április 26-án a Nationwide Széria Talladega-i futamán a Larry Gunselmannal elszenvedett baleset következtében elötrteltört a bal bokája.

2008. július 1-jén a Sprint Cup #40-es csapatát felszámolta Chip Ganassi szponzorhiány miatt. Franchitti ekkor 41. volt a pontállás alapján. A csapatból emiatt 71 alkalmazottat el is küldtek.
A [[2007-es Sebringi 12 órás verseny]]t megnyerte az LMP2-es osztályban, az összetettben 2. helyen végzett az Andretti Green Racing csapatában [[Bryan Herta]]-val és [[Tony Kanaan]]-al. A Long Beach-i futamon is elindult de akkor már csak [[Bryan Herta]]-val és a 6. helyen végeztek az összetettben. Az LMP2-es osztályban 32. helyen végzett 18 pontot szerezve.

A [[Chip Ganassi Racing]] pilótájaként megnyerte a 2008-esas [[Daytonai 24 órás autóverseny|Daytona-i 24 órás versenyt]] [[Juan Pablo Montoya]], [[Scott Pruett]] és [[Memo Rojas]] csapattársaként.

A 2008-as Petit Le Mans versenyen is rajthoz állt a [[Highcroft Racing]] pilótájaként [[Scott Sharp]] és [[David Brabham]] csapattáraként. A versenyt a 16. körben feladták.
|bgcolor="#dfdfdf"| {{zászló|UK}} [[Donington Park|DON1]]
2
|bgcolor="#DFFFDF"| {{zászló|Portugália}} [[Estoril|EST1]]
5
|bgcolor="#EFCFFF"| {{zászló|Francia}} [[Magny-Cours|MAG1]]
Ret

|bgcolor="#dfdfdf"| {{zászló|GER}} [[Nürburgring|NUR1]]
2
|bgcolor="#DFFFDF"| {{zászló|POR}} [[Estoril|EST1]]
9
|bgcolor="#CFCFFF"| {{zászló|FIN}} [[Helsinki|HEL1]]
17
|bgcolor="#DFFFDF"| {{zászló|GER}} [[Norisring|NOR1]]
5
|bgcolor="#dfdfdf"| {{zászló|GER}} [[Diepholz|DIE1]]
2
|bgcolor="#DFDFDF"| {{Zászló|USA}}
[[2011-es Kentucky Indy 300|KTY]]
2
| {{Zászló|USA}}
[[2011-es IZOD IndyCar World Championship|LSV]]
C

|bgcolor="#FFFFBF"| '''1.'''
|bgcolor="#FFFFBF"| '''573'''
(Eredmény: '''Összetett'''/'''Saját géposztály''')
{| class="wikitable" style="text-align:center; font-size:95%"

! Év
! Csapat
! [[2007 American Le Mans Series season|2007]]
! [[Andretti Green Racing|'''Andretti Green Racing''']]
| bgcolor="blue"|'''26'''
! [[Acura|'''Acura''']]
! LMP2
| bgcolor="#FFFFBF"| '''[[2007-es Sebringi 12 órás verseny|SEB]]'''
'''2 / 1'''
| [[2007 Sports Car Challenge of St. Petersburg|STP]]
| bgcolor="#CFEAFF"| '''[[2007 ALMS Grand Prix of Long Beach|LBH]]'''
'''6 / 6'''
| [[2007 Lone Star Grand Prix|LS]]
| [[2007 Utah Grand Prix|UTH]]
! [[2008 American Le Mans Series season|2008]]
! [[Highcroft Racing|'''Highcroft Racing''']]
| bgcolor="blue"|'''9'''
! [[Acura|'''Acura''']]
! LMP2
| [[2008 12 Hours of Sebring|SEB]]

| [[2008 Sports Car Challenge of St. Petersburg|STP]]
| [[2008 American Le Mans Series at Long Beach|LBH]]
| [[2008 Utah Grand Prix|UTH]]
| [[2008 Northeast Grand Prix|NEG]]
| [[2008 Grand Prix of Mosport|MOS]]
| [[2008 Detroit Sports Car Challenge|DSC]]
| bgcolor="#EFCFFF"| [[2008 Petit Le Mans|PLM]]
Ret
| [[2008 Monterey Sports Car Championships|MSC]]

! [[2009 American Le Mans Series season|2009]]
! [[Highcroft Racing|'''Highcroft Racing''']]
| bgcolor="blue"|'''9'''
! [[Acura|'''Acura''']]
! LMP1
| bgcolor="#EFCFFF"|[[2009-es Sebringi 12 órás verseny|SEB]]
Ret
| [[2009 Sports Car Challenge of St. Petersburg|STP]]
| [[2009 American Le Mans Series at Long Beach|LBH]]
| [[2009 Utah Grand Prix|UTH]]
| [[2009 Northeast Grand Prix|NEG]]
| [[2009 Road Race Showcase|RA]]
| [[2009 Grand Prix of Mosport|MOS]]
| bgcolor="#CFEAFF"|[[2009 Petit Le Mans|PLM]]
6 / 6
| [[2009 Monterey Sports Car Championships|MSC]]

|2007 ||2 ||0 / 1 ||1 / 1 ||2 / 2 ||2 / 2 ||0 ||18 ||32

|2008 ||1 ||0 / 0 ||0 / 0 ||0 / 0 ||0 / 0 ||1 ||- ||0

|2009 ||2 ||0 / 0 ||0 / 1 ||0 / 1 ||0 / 0 ||1 ||21 ||34

|2009 ||2 ||0 / 0 ||0 / 1 ||0 / 1 ||0 / 0 ||1 ||21 ||34

| colspan=11 bgcolor=#808080 height="5px" |

| Összesített ||5 ||0 / 1 ||1 / 2 ||2 / 3 ||2 / 2 ||2 || ||66

(Eredmény: '''Összetett'''/'''Saját géposztály''')
{| class="wikitable" style="text-align:center; font-size:95%"

! Év
! Csapat
! [[2008 Rolex Sports Car Series season|2008]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Ganassi Racing''']]
| bgcolor="blue"|'''01'''
! [[Riley Technologies|'''Riley''']]
! DP
| bgcolor="#FFFFBF"|[[Daytona International Speedway|DAY]]
'''1 / 1'''
| [[Homestead-Miami Speedway|HOM]]
| [[Autodromo Hermanos Rodriguez|MEX]]
| [[Virginia International Raceway|VIR]]
| [[Mazda Raceway Laguna Seca|LAG]]
| [[Mid-Ohio Sports Car Course|MDO]]
| [[Daytona International Speedway|DAY2]]
| [[Barber Motorsports Park|BAR]]
| [[Circuit Gilles Villeneuve|CGV]]
| [[Watkins Glen International|WAT2]]
! [[2009 Rolex Sports Car Series season|2009]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Ganassi Racing''']]
| bgcolor="blue"|'''02'''
! [[Riley Technologies|'''Riley''']]
! DP
| bgcolor="#DFFFDF"|[[Daytona International Speedway|DAY]]
'''5 / 5'''
| [[Virginia International Raceway|VIR]]
| [[New Jersey Motorsports Park|NJ]]
| [[Mazda Raceway Laguna Seca|LAG]]
| [[Watkins Glen International|WAT]]
| [[Daytona International Speedway|DAY2]]
| [[Barber Motorsports Park|BAR]]
| [[Watkins Glen International|WAT2]]
| [[Circuit Gilles Villeneuve|CGV]]
| [[Miller Motorsports Park|MIL]]
! [[2010 Rolex Sports Car Series season|2010]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Ganassi Racing''']]
| bgcolor="blue"|'''02'''
! [[Riley Technologies|'''Riley''']]
! DP
| [[Barber Motorsports Park|BAR]]
| [[Virginia International Raceway|VIR]]
| [[Lime Rock Park|LRP]]
| [[Mazda Raceway Laguna Seca|LAG]]
| [[Watkins Glen International|WAT1]]
| [[Daytona International Speedway|DAY2]]
| [[New Jersey Motorsports Park|NJ]]
| [[Watkins Glen International|WAT2]]
| [[Circuit Gilles Villeneuve|CGV]]
| [[Miller Motorsports Park|MIL]]

! '''16'''
! [[2011 Rolex Sports Car Series season|2011]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Ganassi Racing''']]
| bgcolor="blue"|'''02'''
! [[Riley Technologies|'''Riley''']]
! DP
| [[Barber Motorsports Park|BAR]]
| [[Virginia International Raceway|VIR]]
| [[Lime Rock Park|LRP]]
| [[Mazda Raceway Laguna Seca|LAG]]
| [[Watkins Glen International|WAT1]]
| [[Daytona International Speedway|DAY2]]
| [[New Jersey Motorsports Park|NJ]]
| [[Watkins Glen International|WAT2]]
| [[Circuit Gilles Villeneuve|CGV]]
| [[Miller Motorsports Park|MIL]]

! '''32*'''
====NASCAR Sprint Cup Series eredmények====
{| class="wikitable" style="text-align:center; font-size:95%"

! Év
! Csapat
! [[2008 NASCAR Sprint Cup Series|2008]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Chip Ganassi Racing''']]
| bgcolor="#FFFFFF" style="color: red;"|'''40'''
! [[Dodge|'''Dodge''']]
| bgcolor="#FCD765"| [[2008-as Daytona 500|DAY]]
33
| bgcolor="#FCD765"| [[2008 Auto Club 500|CAL]]
32
| bgcolor="#FCD765"| [[2008 UAW-Dodge 400|LSV]]
33
| bgcolor="#FCD765"| [[2008 Kobalt Tools 500|ATL]]
33
| bgcolor="#FCD765"| [[2008 Food City 500|BRI]]
36
| bgcolor="#CFCFFF"| [[2008 Goody's Cool Orange 500|MAR]]
22
| bgcolor="#FF4F4F"| [[2008 Samsung 500|TEX]]
DNQ
| bgcolor="#FCD764"|[[2008 Subway Fresh Fit 500|PHO]]
32
| bgcolor="#FFFFFF"| [[2008 Aaron's 499|TAL]]
INJ
| bgcolor="#FFFFFF"| [[2008 Crown Royal Presents the Dan Lowry 400|RIC]]
INJ
| bgcolor="#FFFFFF"| [[2008 Dodge Challenger 500|DAR]]
INJ
| bgcolor="#FFFFFF"| [[2008 Coca-Cola 600|LOW]]
INJ
| bgcolor="#FFFFFF"| [[2008 Best Buy 400 benefiting Student Clubs for Autism Speaks|DOV]]
INJ
| bgcolor="#C0C0C0"| [[2008 Pocono 500|POC]]
41
| bgcolor="#C0C0C0"| [[2008 LifeLock 400|MIC]]
43
| bgcolor="#FF4F4F"| [[2008 Toyota/Save Mart 350|INF]]
DNQ
| bgcolor="#FCD765"| [[2008 Lenox Industrial Tools 301|NHA]]
38
| [[2008 Coke Zero 400 Powered by Coca-Cola|DY2]]
| [[2008 USG Sheetrock 400|CHI]]
! Év || Futamrészvételek || Győzelmek || Top 5 || Top 10 || Pole Pozíció || Kiesés || Keresett pénzösszeg ||Helyezés

|2008 || 10 ||0 ||0 ||0 ||0 ||2 ||$1,008,351 ||49

| colspan=11 bgcolor=#808080 height="5px" |

| Totals ||10 ||0 ||0 ||0 ||0 ||2 ||$1,008,351 ||49

====NASCAR Nationwide Series eredmények====
{| class="wikitable" style="text-align:center; font-size:95%"

! Év
! Csapat
! [[2007-es NASCAR Busch Series|2007]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Chip Ganassi Racing''']]
| bgcolor="red" style="color: white;"|'''42'''
! [[Dodge|'''Dodge''']]
| [[2007 Orbitz 300|DAY]]
| [[2007 Yellow Transportation 300|KAN]]
| [[2007 Dollar General 300|LW2]]
| bgcolor="#FCD765"| [[2007 Sam's Town 250|MMP]]
32
| bgcolor="#CFCFFF"| [[2007 O'Reilly Challenge|TX2]]
25
| bgcolor="#CFCFFF"| [[2007 Arizona.Travel 200|PH2]]
29
| bgcolor="#FCD765"| [[2007 Ford 300|HOM]]
39
! '''95.'''
! '''277'''
! [[2008-as NASCAR Nationwide Series|2008]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Chip Ganassi Racing''']]
| bgcolor="DeepSkyBlue" style="color: white;"|'''40'''
! [[Dodge|'''Dodge''']]
| bgcolor="#CFCFFF"|[[2008 Camping World 300|DAY]]
20
| bgcolor="#CFCFFF"|[[2008 Stater Brothers 300|CAL]]
24
| bgcolor="#CFEAFF"|[[2008 Sam's Town 300|LSV]]
6
| bgcolor="#CFCFFF"|[[2008 Nicorette 300 500|ATL]]
28
| bgcolor="#CFCFFF"|[[2008 Sharpie Mini 300 500|BRI]]
22
| [[2008 Pepsi 300|NSH]]
| bgcolor="#99CCFF"|[[2008 O'Reilly 300|TEX]]
11
| bgcolor="#99CCFF"|[[2008 Bashas' Supermarkets 200|PHO]]
11
| [[2008 Corona México 200|MEX]]
| bgcolor="#C0C0C0"|[[2008 Aaron's 312|TAL]]
41
| [[2008 Lipton Tea 250|RIC]]
| [[2008 Diamond Hill Plywood 200|DAR]]
| [[2008 CARQUEST Auto Parts 300|LOW]]
| bgcolor="#99CCFF"|[[2008 Heluva Good! 200|DOV]]
15
| [[2008 Federated Auto Parts 300|NS2]]
| [[2008 Meijer 300|KTY]]
| [[2008 Camping World RV Rental 250|MIL]]
| bgcolor="#99CCFF"|[[2008 Camping World RV Sales 200|NHA]]
13
| [[2008 Winn-Dixie 250|DY2]]
| bgcolor="#CFCFFF"|[[2008 Dollar General 300|CHI]]
26
| [[2008 Missouri-Illinois Dodge Dealers 250|GAT]]
| [[2008 Kroger 200|IRP]]
| [[2008 NAPA Auto Parts 200|MTL]]
| bgcolor="#CFEAFF"|[[2008 Zippo 200|WGL]]
5
| bgcolor="#99CCFF"|[[2008 Carfax 250|MI2]]
13
| bgcolor="#99CCFF"|[[2008 Food City 250|BRI]]
11
| [[2008 Camping World 300|CA2]]
| [[2008 Emerson Radio 250|RI2]]
! Év || Futamrészvételek || Győzelmek || Top 5 || Top 10 || Pole Pozíció || Kiesés || Keresett pénzösszeg ||Helyezés

|2007 || 4 ||0 ||0 ||0 ||0 ||2 ||$103,030 ||95

|2008 || 14 ||0 ||1 ||2 ||1 ||1 ||$429,342 ||35

|2008 || 14 ||0 ||1 ||2 ||1 ||1 ||$429,342 ||35

| colspan=11 bgcolor=#808080 height="5px" |

| Totals ||18 ||0 ||1 ||2 ||1 ||3 ||$532,372 ||

====NASCAR Truck Series eredmények====
{| class="wikitable" style="text-align:center; font-size:95%"

! Év
! Csapat
|bgcolor="#FFFFFF" style="color: red;"|'''41'''
! [[Dodge|'''Dodge''']]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Chevrolet_Silverado_HD_250|DAY]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#San_Bernardino_County_200|CAL]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#American_Commercial_Lines_200|ATL]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Kroger_250|MAR]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#O.27Reilly_Auto_Parts_250|KAN]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Quaker_Steak_and_Lube_200|LOW]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#NCTS_Ohio_250|MAN]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#AAA_Insurance_200|DOV]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Sam.27s_Town_400|TEX]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Michigan_200|MIC]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Toyota_Tundra_Milwaukee_200|MIL]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#O.27Reilly_200|MEM]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Built_Ford_Tough_225_presented_by_Greater_Cincinnati_Ford_Dealers|KEN]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Power_Stroke_Diesel_200|IRP]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Toyota_Tundra_200|NAS]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#O.27Reilly_Auto_Parts_200_presented_by_Valvoline_Maxlife|BRI]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Missouri.2FIllinois_Dodge_Dealers_Ram_Tough_200|GAT]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#New_Hampshire_200|NH]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Smith.27s_Las_Vegas_350|LAS]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Mountain_Dew_250|TAL]]
| bgcolor="#FFFF2F"|[[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Kroger_200|MAR2]]
33
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#EasyCare_Vehicle_Service_Contracts_200|ATL]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Silverado_350K|TEX2]]
| [[2007_NASCAR_Craftsman_Truck_Series#Casino_Arizona_150|PHO]]
====ARCA eredmények====
{| class="wikitable" style="text-align:center; font-size:95%"

! Év
! Csapat
! [[2007 in ARCA Remax Series|2007]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Chip Ganassi Racing''']]
| bgcolor="#FFFFFF" style="color: red;"|'''42'''
! [[Dodge|'''Dodge''']]
| [[Daytona International Speedway|DAY]]
| [[USA International Speedway|LAK]]
| [[Nashville Superspeedway|NAS]]
| [[Salem Speedway|SAL]]
| [[Kansas Speedway|KAN]]
| [[Winchester Speedway|WIN]]
| [[Kentucky Speedway|KEN]]
| [[Toledo Speedway|TOL]]
| [[Iowa Speedway|IOW]]
| [[Pocono Raceway|POC]]
| [[Michigan International Speedway|MIC]]
| [[Berlin Raceway|BER]]
| [[Kentucky Speedway|KEN2]]
| [[Pocono Raceway|POC2]]
| [[Nashville Superspeedway|NAS2]]
| [[Illinois State Fair|ILL]]
| [[Milwaukee Mile|MIL]]
| [[Gateway International Speedway|GAT]]
| [[Chicagoland Speedway|CHI]]
| [[Salem Speedway|SAL2]]
| bgcolor="#DFFFDF"| [[Talladega Superspeedway|TAL]]
17
| [[Toledo Speedway|TOL2]]
! '''135.'''
! [[2008 in ARCA Remax Series|2008]]
! [[Chip Ganassi Racing|'''Chip Ganassi Racing''']]
| bgcolor="#FFFFFF" style="color: red;"|'''40'''
! [[Dodge|'''Dodge''']]
| bgcolor="#FFDF9F"| [[Daytona International Speedway|DAY]]
10
| [[Salem Speedway|SAL]]
| [[Iowa Speedway|IOW]]
| [[Kansas Speedway|KAN]]
| [[Rockingham Speedway|ROC]]
| [[Kentucky Speedway|KEN]]
| [[Toledo Speedway|TOL]]
| [[Pocono Raceway|POC]]
| [[Michigan International Speedway|MIC]]
| [[Cayuga Speedway|CAY]]
| [[Kentucky Speedway|KEN2]]
| [[Berlin Raceway|BER]]
| [[Pocono Raceway|POC2]]
| [[Nashville Superspeedway|NAS]]
| [[Illinois State Fairgrounds Racetrack|ILL]]
| [[DuQuoin State Fairgrounds|DSF]]
| [[Chicagoland Speedway|CHI]]
| [[Salem Speedway|SAL2]]
69 449

szerkesztés