„Orgona (hangszer)” változatai közötti eltérés

a (Bot: 63 interwiki link migrálva a Wikidata d:q1444 adatába)
 
=== Orgonaszekrény ===
Ez az orgona feltűnő, jól látható felépítménye, ebben található a hangszer hangot adó része, vagyis az [[#Orgonasípok|orgonasípok]], valamint az ezeket működtető ''szélládák'' és szeleprendszerek. Általában jól elkülöníthető egységekre, művekre ''(Werke)'' tagolódik. Ezek tulajdonképpen önálló, egy-egy billentyűsorról külön működtethető kisebb orgonák. Ezek az akusztikai térben való elhelyezkedésükben, illetve a bennük szereplő sípsorok hangzásában különböznek egymástól. A legtöbb orgonán előforduló művek:
 
'''A többmanuálos orgona kialakulása''': Az 1400-as évek elejére a
templomi orgonáknak két típusa alakult ki. Az '''első''' a karzaton álló úgynevezett „''Blockwerk''” orgona volt, amely
méreténél fogva helyhez kötött hangszerként állt a templomok kórusán. A
templomi orgonák első típusa volt ebben az időben a kóruson álló, helyhez
kötött „''Blockwerk''” orgona. Ez annyit jelentett, hogy az orgona sípsorait –
regisztereit – nem lehetett regiszterhúzókkal regisztereire bontani. Ennek
következménye az lett, hogy az orgona mindig ugyanakkora hangerővel és
ugyanazzal a hangszínnel szólalt meg.
 
A '''második''' típus az ú.n. pozitívorgona, amely kis méretét tekintve oda
lehetett állítani, ahol szükség volt rá. A római katolikus egyház a mai napig
is alkalmaz ilyen típusú kis és középméretű orgonákat, melyeket „szentélyorgona”
néven említ. E szentélyorgonák célja és rendeltetése volt a templomi fiú- és
férfikórusokat kísérni; valamint a miséző pap egyszólamú gregorián dallama alá
orgonapontokból álló kíséretet szolgáltatni. Ezen túlmenően egy-egy kolostorban
a szerzetesek zsolozsmája alá is a szentélyorgona szolgáltatott kíséretet.
 
Szintén a 15. században, de annak
az első fele táján az orgonaépítő szerzetesek felnyalábolták a szentélyorgonát,
sípanyagát és orgonaszekrényét beépítették a kórus mellvédjébe, billentyűzetét
a „''Blockwerk''” orgona klaviatúrája alá szerelték, s a mechanikát a padló alatt
vezették el a klaviatúra alá. Tették mindezt annak érdekében, hogy az
orgonistát megkíméljék a misék közbeni orgonától orgonáig tartó vándorlástól.
Így tulajdonképpen megszületett a többmanuálos orgona, amely aztán a
reneszánszon keresztül a barokk korig iránymutató lett az orgonaépítészetben.
 
A "''Blockwerk"'' orgonáról a „'''Főmű'''”
címszó alatt; a szentélyorgonáról a „'''Pozitívmű'''” címszó alatt lesz szó.
 
A legtöbb orgonán előforduló művek:
 
* '''[[Főmű]]''' ''(Hauptwerk, Grand Orgue, Great Organ):'' mint neve is mutatja, a legáltalánosabban használt mű, elsősorban a monumentális hangzást szolgálja. Francia orgonákon általában a legalsó billentyűsor, német orgonákon alulról a 2. segítségével szólaltatható meg.
22

szerkesztés