Pedálmű

Pedálmű – avagy németül „Pedalwerk”. A 13. században második felétől a hangterjedelem megnövelésének leghatékonyabb módja a pedál lett. Eleinte csak orgonapontok tartására szolgált; majd a kötelek és huzalok rögzítési módja után megjelent a függesztett pedál. A 14. század elejétől a gótika korának orgonáin már bizonyosan volt pedál. Frotscher történetíró az 1318-ban elhunyt brabanit származású Louis van Valbecke orgonaépítőt jelöli meg a pedál feltalálójaként. Nikolaus Faber, a halberstadt-i orgona építésekor 1361-ben alkalmazott pedált. A barokk korig a pedálmű teljesen önállósul, és a pedáljáték is magas szintre jut el. A barokk korban a pedál szerepe és feladata roppant fontos volt a „Werkprinzip” elvén belül: a polifónia szövevényes szerkezetén belül is világosnak kell lennie. Éppen ezért a principálkart 32’ és 16’ magasságtól egészen a mixtúrákig kiépítették; nem volt rika, hogy „Scharff” és „Zimbel” regisztereket is kapott. Emellett nyelvregiszterekből is kiépítették a teljes skálát 32’ – 2’ magasság között. A principálokat és a nyelveket megtöltendő fuvolákat és födötteket is építettek nagyjából 32’-16’ magasságtól 4’-ig. A romantika korában háttérbe szorultak a magas kevert-, és aliquot regiszterek, helyükre nyelvek és vonósok kerültek; valamint fuvolák és födött regiszterek. Napjaink orgonaépítői a pedál terén is igyekszenek olykor a kompromisszumos megoldásokra, mint például a Művészetek Palotája orgonájánál. Bizonyos estekben viszont vagy a barokk kor-, vagy a romantika korának orgonaideáljai azok, amelyekre igény van.