„Orgona (hangszer)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
21. sor:
=== Orgonaszekrény ===
Ez az orgona feltűnő, jól látható felépítménye, ebben található a hangszer hangot adó része, vagyis az [[#Orgonasípok|orgonasípok]], valamint az ezeket működtető ''szélládák'' és szeleprendszerek. Általában jól elkülöníthető egységekre, művekre ''(Werke)'' tagolódik. Ezek tulajdonképpen önálló, egy-egy billentyűsorról külön működtethető kisebb orgonák. Ezek az akusztikai térben való elhelyezkedésükben, illetve a bennük szereplő sípsorok hangzásában különböznek egymástól.
 
'''A többmanuálos orgona kialakulása''': Az 1400-as évek elejére a
templomi orgonáknak két típusa alakult ki. Az '''első''' a karzaton álló úgynevezett „''Blockwerk''” orgona volt, amely
méreténél fogva helyhez kötött hangszerként állt a templomok kórusán. A
templomi orgonák első típusa volt ebben az időben a kóruson álló, helyhez
kötött „''Blockwerk''” orgona. Ez annyit jelentett, hogy az orgona sípsorait –
regisztereit – nem lehetett regiszterhúzókkal regisztereire bontani. Ennek
következménye az lett, hogy az orgona mindig ugyanakkora hangerővel és
ugyanazzal a hangszínnel szólalt meg.
 
A '''második''' típus az ú.n. pozitívorgona, amely kis méretét tekintve oda
lehetett állítani, ahol szükség volt rá. A római katolikus egyház a mai napig
is alkalmaz ilyen típusú kis és középméretű orgonákat, melyeket „szentélyorgona”
néven említ. E szentélyorgonák célja és rendeltetése volt a templomi fiú- és
férfikórusokat kísérni; valamint a miséző pap egyszólamú gregorián dallama alá
orgonapontokból álló kíséretet szolgáltatni. Ezen túlmenően egy-egy kolostorban
a szerzetesek zsolozsmája alá is a szentélyorgona szolgáltatott kíséretet.
 
Szintén a 15. században, de annak
az első fele táján az orgonaépítő szerzetesek felnyalábolták a szentélyorgonát,
sípanyagát és orgonaszekrényét beépítették a kórus mellvédjébe, billentyűzetét
a „''Blockwerk''” orgona klaviatúrája alá szerelték, s a mechanikát a padló alatt
vezették el a klaviatúra alá. Tették mindezt annak érdekében, hogy az
orgonistát megkíméljék a misék közbeni orgonától orgonáig tartó vándorlástól.
Így tulajdonképpen megszületett a többmanuálos orgona, amely aztán a
reneszánszon keresztül a barokk korig iránymutató lett az orgonaépítészetben.
 
A "''Blockwerk"'' orgonáról a „'''Főmű'''”
címszó alatt; a szentélyorgonáról a „'''Pozitívmű'''” címszó alatt lesz szó.
 
A legtöbb orgonán előforduló művek:
90 ⟶ 61 sor:
 
Az orgona ma is jellemzően templomi hangszer, a [[kántor (foglalkozás)|kántor]]ok fő munkaeszköze.
 
'''A többmanuálos orgona kialakulása''': Az 1400-as évek elejére a
templomi orgonáknak két típusa alakult ki. Az '''első''' a karzaton álló úgynevezett „''Blockwerk''” orgona volt, amely
méreténél fogva helyhez kötött hangszerként állt a templomok kórusán. A
templomi orgonák első típusa volt ebben az időben a kóruson álló, helyhez
kötött „''Blockwerk''” orgona. Ez annyit jelentett, hogy az orgona sípsorait –
regisztereit – nem lehetett regiszterhúzókkal regisztereire bontani. Ennek
következménye az lett, hogy az orgona mindig ugyanakkora hangerővel és
ugyanazzal a hangszínnel szólalt meg.
 
A '''második''' típus az ú.n. pozitívorgona, amely kis méretét tekintve oda
lehetett állítani, ahol szükség volt rá. A római katolikus egyház a mai napig
is alkalmaz ilyen típusú kis és középméretű orgonákat, melyeket „szentélyorgona”
néven említ. E szentélyorgonák célja és rendeltetése volt a templomi fiú- és
férfikórusokat kísérni; valamint a miséző pap egyszólamú gregorián dallama alá
orgonapontokból álló kíséretet szolgáltatni. Ezen túlmenően egy-egy kolostorban
a szerzetesek zsolozsmája alá is a szentélyorgona szolgáltatott kíséretet.
 
Szintén a 15. században, de annak
az első fele táján az orgonaépítő szerzetesek felnyalábolták a szentélyorgonát,
sípanyagát és orgonaszekrényét beépítették a kórus mellvédjébe, billentyűzetét
a „''Blockwerk''” orgona klaviatúrája alá szerelték, s a mechanikát a padló alatt
vezették el a klaviatúra alá. Tették mindezt annak érdekében, hogy az
orgonistát megkíméljék a misék közbeni orgonától orgonáig tartó vándorlástól.
Így tulajdonképpen megszületett a többmanuálos orgona, amely aztán a
reneszánszon keresztül a barokk korig iránymutató lett az orgonaépítészetben.
 
Az "Orgonaszekrény" című fejezetben elsősorban a német barokk orgona jellemzői vannak leírva. Az olasz barokk orgona némileg kisebb volt az északnémet orgonától, s nem alkalmazott többsoros mixtúrát. Viszont általában véve több volt a fuvola és a födött regiszter. Az olaszok a többsoros mixtúrákat és cimbeleket soronként szétbontották, s úgy építették orgonáikba. Éppen ezért nem irka a 1/2' - 1/3' - 1/4' magas regiszterek. Pedáljaik javarészt függesztettek voltak, vagy ha kaptak is regisztert, azok egy-két 16' vagy 8' magas regiszter volt; s maga a pedáljáték is csak orgonapontok tartására volt használatos.
 
A délnémet barokk orgonák valahol félúton vannak az északnémet és az olasz orgonák között. Sok közös vonásuk van; így a fuvolák és a födöttek viszonylagosan nagyobb száma a principálokhoz képest; valamint a szétbontott mixtúrák.
 
A francia barokk orgona sokban hasonlított az északnémet orgonákhoz, csak sokkal több nyelvregiszterrel. A 15. és a 17. század között általában kétmanuálosak voltak a francia orgonák. Az I.manuálon teljesen kiépített principálkar volt elhelyezve, valamint a bőméretű fuvolakar is itt volt. A II.manuál karcsúbb hangzással rendelkezett, de itt is megtalálható hiánytalanul a principálkar. A pedál kevés 8' magas regiszterrel volt csak ellátva. Ezen felül minden műre erős, érces hangú nyelvregisztereket helyeztek. 1750 tájára kialakult a négymanuálos orgona is. A négymanuálos orgonák esetében a '''főmű '''és a '''pozitívmű''' a sok principállal, mixtúrával és nyelvregiszterrel egymás ellenpontjai voltak; valamint a "'''Récit'''"-hez tartozott egy trombita és egy kornett; az "'''Echowerk'''"-hez pedig olyan regiszterek tartoztak, melyek szólódallamok játszására tették alkalmassá.
 
A spanyol barokk orgonaépítészet hasonlít a franciához, ami a monumentalitást illeti. A spanyolok a 17. század második felétől kezdik alkalmazni a vízszintes trombitákat; tekintettel arra, hogy azok a szűkös orgonaházakban már nem fértek el.
 
== Híres orgonák ==