„II. Niképhorosz bizánci császár” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
57. sor:
==== Itáliai ügyek ====
 
VII. Konstantin idején háború kezdődött a [[Fátimida Kalifátus]] szicíliai vazallusai, a bizánciak itáliai birtokait gyakorta dúló [[Kalbiták]] ellen, azonban a küzdelem kudarccal végződött [[961]]-ben. Bizánc adófizetést vállalt, azonban a szigeten két erősség, [[Taormina]] és [[Rametta]] lázadásba kezdett a [[iszlám|muszlimok]] ellen. Niképhorosz megpróbálta megsegíteni a felkelőket, ezért unokaöccse, Manuél patrikiosz és az eunuch [[NikétaszNikítasz KalkúdziszHalkúdzisz|Nikétasz]] vezetésével flottát küldött nyugatra, ami súlyos vereséget szenvedett [[964]]-ben a [[Messinai-szoros]]ban. A harcban Manuélt elfogták és kivégezték, a császár által nagyra becsült Nikétaszt viszont nagy összegért kiváltották.
 
Itáliában azonban nem csak a szaracénok jelentettek problémát Bizánc számára. [[962]]-ben lépett trónra [[I. Ottó német-római császár|I. Ottó]] [[Német-római Birodalom|német-római császár]], aki [[II. Berengár itáliai király]] legyőzésével hegemón helyzetbe került az [[Appennini-félsziget]]en, felügyeletet gyakorolva a [[Pápai Állam]] felett is. A római császári cím használatát, a pápaság birodalomtól való elszakítását és a bizánciak rovására történő terjeszkedést (sikertelen támadás [[Bari]] ellen, valamint a vazallus [[Capua]] és [[Benevento]] átpártoltatása) természetesen ellenségesen figyelték [[Konstantinápoly]]ban, és így is fogadták az Ottó képviseletében érkező követet, [[Liudprand]] [[cremona]]i püspököt [[968]]-ban. Niképhorosz hallani sem akart Ottó azon tervéről, hogy feleségül küldje fiának, a későbbi [[II. Ottó német-római császár|II. Ottónak]] a még mindig gyermekkorú [[II. Baszileiosz bizánci császár|II. Baszileiosz]] és [[VIII. Konstantin bizánci császár|VIII. Konstantin]] egyik lánytestvérét, hozományul átadva a megmaradt dél-itáliai területeket. Niképhorosz kormányzata a követ hosszas várakoztatása után azzal bocsátotta Liudprandot urához, hogy továbbra is csak barbár királynak tekinti Ottót, és elképzelhetetlennek tartja a frigy létrejöttét.