„Georges Cuvier” változatai közötti eltérés

a
=== Az emberi rasszok tanulmányozása ===
[[Fájl:Sawtche ( dite Sarah Saartjie Baartman), étudiée comme Femme de race Bôchismann, Histoire Naturelle des Mammifères, tome II, Cuvier, Werner, de Lasteyrie.jpg|bélyegkép|250px|jobbra| A hottentotta Vénusz [[Sarah Saartjie Baartman]] ]]
Cuvier [[protestantizmus|protestáns]] volt és hitt a [[monogenizmus]]ban (egy őstől való származás) és úgy vélte, hogy minden ember a bibliai [[Ádám és Éva|Ádám]]tól származik. Azonban munkásságában ellentmondás mutatkozik e téren, hiszen egyesazon kutatók szerint, akik tanulmányozták a faji elméleteit, azok szerint a kvázi-poligenizmust képviselte, és ez irányú tanulmányai nagy hatást gyakoroltak a [[Rasszizmus|tudományos rasszizmus]] fejlődésére. Cuvier ugyanis fehérekre, sárgákra és feketékre osztotta fel az emberiséget, hiszen azt gondolta, hogy az emberek három [[nagyrassz]]t alkotnak, a kaukázusit (fehér bőrűek), a mongolt (sárga bőrűek) és az etiópot (fekete bőrűek). Azt állította, hogy Ádám és Éva kaukázusi volt és ez az eredeti emberi rassz. A másik kettő kialakulása olyan túlélőknek köszönhető, akik más-más irányból érkező, 5000 évvel ezelőtti nagy katasztrófa túlélői, és korábban sokáig teljes elszigeteltségben éltek.{{refhely|Jackson & Weidman 2005|41-42. old.}}{{refhely|Kidd 2006|28. old.}}
 
Cuvier a koponyák külső jegyei alapján a szépség és a csúnyaság ismérvei, valamint az érintett embercsoportok civilizációs helyzete alapján vont le következtetéseket. Ez alapján rangsorában a fehéreket tette felülre, és a feketéket legalulra.{{refhely|Isaac 2006|105. old.}}
 
A kaukázusi nagyrasszról így írt:
 
Az etióp nagyrasszról így írt:
„A néger fajnak fekete az arcszíne, gyapjas haja göndör, nyomott a koponyája és az orra lapos. Arcának alsó része megnyúlt, az ajkai vastagok, nyilvánvaló, hogy közel áll a majmok törzséhez.”<ref>{{CitLib|szerző=Georges Cuvier |cím= The animal kingdom: arranged in conformity with its organization ) |év= |nyelv=angol |oldal=50. }}</ref> A bennszülött afrikaiakról ezt írta: „a legalacsonyabbrendűlegalacsonyabb rendű emberi faj, a vadállatokhoz hasonló felfogású, és intelligenciája meg sem közelíti azt a szintet, hogy képes legyen szabályos kormányt létrehozni”<ref name="poligenizmus"/>
 
Vizsgálódásainak nevezetes tárgya a híres„ hottentotta Vénusz [[Sarah Saartjie Baartman]] rabszolga volt. A nő agyát például Londonban és Párizsban is kiállították. Ez egy olyan koponya volt, melyet a kor vezető anatómusai részletesen leírtak, közöttük [[Paul Broca]] és Cuvier is. Ők azért is számítottak, mert a modellt még életében is megvizsgálhatták és halála után pedig ők boncolták fel a holttestét.