„Pandóra (Epimétheusz felesége)” változatai közötti eltérés

Így szólt és nevetett az istenek és az emberek atyja, s meghagyta Héphaisztosznak, a kovácsmesternek, hogy gyúrjon össze gyorsan földet vízzel, és abból formáljon istennőkhöz hasonló szépséges alakot, Athéné pedig tanítsa asszonyi munkára, mesteri szövésre-fonásra, az aranyos Aphrodité öntsön kedvességet, vágyat keltő szépséget a fejére, míg Hermész lássa el mindenféle csalafintasággal. Ezek szót fogadtak Zeusznak, hamarosan szemérmes szűz alakját formálta ki az agyagból a sánta kovácsisten, Pallasz Athéné felövezte és kicsinosította, Aphrodité kísérői, a Khariszok, és Peithó, a rábeszélés istennője, aranyláncokat aggattak rá, a széphajú Hórák tavaszi virágból font füzérrel díszítették fel, Hermész hazugságot, csábító sza-vakatszavakat és tolvaj szokásokat rejtett a keblébe, s ugyancsak ő, az istenek követe adott nevet is neki: Pandórá-Prométheusznak, „mindenki által megajándékozottnak” nevezte el, mert az Olümposz minden lakója ajándékozott neki valamit. S Hermészre bízta Zeusz, hogy vigye ajándékba Prométheusz testvéréhez, Epimétheuszhoz.

Jókora agyaghombárok álltak Epimétheusz háza körül, felében-harmadában a földbe süllyesztve. Az egyikben gabona volt, a másikban must vagy olaj, így Pandóra mindent megtalált férje házánál mindent, ami csak kellett. Egyetlen hombártól tiltotta Epimétheusz az asszonyt, de hiába, mert Pandóra oldalát fúrta a kíváncsiság: ugyan mi lehet benne? Egy óvatlan pillanatban leemelte a hombár fedelét, hát a sokféle baj kirepült belőle az emberek közé, akik eddig gond nélkül éltek. Kirepült a hombárból a Fáradtság, a Betegség, az Öregség; Pandóra ijedten csukta vissza a fedelet, de már késő volt, csak a Remény volt már a hombárban, amikor újra lezárult a nyílása. Azóta kell az embereknek fáradságos munkával megkeresniök a mindennapi kenyeret, és azóta töri meg tagjaikat a betegség és az öregség.