„Sebastiano del Piombo” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Kapcsolódó szócikkek: defs, sablon |
javítások, szebbé fogalmazás. És Alenshának, ha két évvel később találom is meg, a laptörténetben olvasom ám a szerkösszefoglalót is! |
||
26. sor:
===Ifjúkora, 1485–1511===
Sebastiano ifjúkoráról kevés forrás áll rendelkezésre. Születési dátumát is csak hozzávetőlegesen ismerjük: Vasari szerint 62 évesen halt meg, eszerint 1485-ben született. Édesapját Sebastiano Lucianinak hívták. [[Giorgio Vasari|Vasari]] közlése szerint eleinte [[fuvola|fuvolázni]] tanult, ami arra utal, hogy ellentétben számos reneszánsz kori festővel, nem volt hagyomány a családban a festés. A zene iránti szeretetét élete későbbi részében is megőrizte. Csak viszonylag későn, 18–19 éves korában kezdett festeni. (A festőtanoncok akkoriban általában már gyermekkoruktól kezdve a műhelyben voltak, hogy a festés alapjait, a [[rajz]]olást, [[szín]]ek keverését megtanulják.) Első mestere az ekkor már idős [[Giovanni Bellini]] volt, majd Giorgione műhelyében tanult. Korai művészete e két mester szellemiségét, hatását mutatja. Míg Bellinitől a festés alapjait tanulhatta el, Giorgione műhelyébe kerülve már önálló
===Római évei 1511–1520===
1511-ben [[Agostino Chigi]] sienai-római bankár hívására Rómába ment, itt élt élete végéig néhány évet leszámítva. Főként [[Arckép|portré]]kat festett, amelyek az egykorú híradások szerint igen drágák voltak. Rómában a ma [[Villa Farnesina]] néven ismert Chigi-villa freskómunkálatai közben Raffaellóval került kapcsolatba. Kettejük közt bizonytalan indítékú személyes összeütközésre került sor, amelyben szerepet játszott kb. 1515-től Michelangelo is. Michelangelo, aki Raffaellót nem sokra becsülte, Sebastiano rajzait
===Róma, 1520–1527; 1530–1547===
45. sor:
[[Benvenuto Cellini]] önéletleírása ezt a képet erősíti meg: Sebastiano ebben az írásban éppen a pecsétőri kinevezés alkalmával szerepel. [[VII. Kelemen pápa|VII. Kelemen]] Cellini szövegében Cellininek kínálta volna fel elsőként a pecsétőri állást, Cellini így idézi a pápa szavait: „''A pecsétőrség több mint évi nyolcszáz scudo fizetést jelent; ha én ezt most neked adom, más gondod sem lenne, mint a hasadat vakarni, s gyönyörű művészeted, amit amit az ujjaidban hordasz, elsenyvedne, én meg nagy szégyenben maradnék.„''{{refhely| Cellini 1972|100. old. }} Az önéletleírásban Cellini erre így válaszol: ''„A jóltartott macskák kövéren is jobban madarásznak, mint az éhesek.” Ezt követően a pápa [[Bartolomeo Valori]] úrral üzen Cellininek: ''„Ha kegyelmed összetalálkozik Benvenutóval, mondja meg a nevemben, hogy Bastiano [Sebastiano beceneve] neki köszönheti, hogy megkapta az állást.”''
Sem Vasari, sem Cellini állításait nem lehet leellenőrizni, s noha egybehangzónak tűnnek, Sebastiano személyére nem következtethetünk belőlük. [[Radnóti Sándor]] feltételezte, hogy Vasari Sebastianóról mint tunya zseniről kíván szólni,{{refhely| Radnóti 2010|16-19. old. }} aki a Vasari írásában a legkiemeltebb szerepet betöltő Michelangelóval összetűzésbe került. (Ez a művészet legtökéletesebb kifejlődését Michelangelo művészetében látó Vasari szemében megbocsáthatatlan volt.) Mindezekhez hozzá kell azt is tenni, hogy pecsétőri tisztsége következtében a pápa állandó kíséretéhez tartozott. A reformáció hatására felfordult Európa politikai ügyeiben így személyesen érintett volt, egyáltalán nem biztos, hogy volt ideje ecsetet ragadni.
== Művészete ==
70. sor:
=== Rajzművészete ===
Rajzolói munkásságának megítélését nehezítette, hogy rajzstílusa nagyon közel került Michelangelóéhoz. Kettőjük rajzait nehéz elkülöníteni, már csak azért is, mert mint arról már volt szó, Sebastiano Michelangelo rajzait is felhasználta festményeinek elkészítéséhez. Ez ugyan a festmények értékéből nem
Korai, de már Rómában készült rajzai kalligrafikusan vonalasak, szemben a később keletkezett, gondosan modellált kréta- és szénrajzokkal. Tusrajzot csak egyet ismerünk tőle, a Poluphémosz vázlatát. Hordozójuk többnyire papír, a vonalak szénnel, vörös, fekete vagy fehér krétával készültek. A rajzokat általában, egy-két feltehető kivételtől eltekintve nem szánta önálló műnek (mint például Michelangelo). Több karton, előkészítő tanulmány akad köztük (Polüphémoszhoz, a Chigi-kápolnához, a Keresztvivő Krisztusokhoz).
Annak ellenére, hogy rajzait csak római korszakaiból ismerünk, rajzstílusának gyökerei, mint művészetének egésze, velencei gyökerekre mennek vissza. Így előszeretettel rajzolt kék papírra, a rajzeszközök használatában pedig élete végéig megmaradt olyan
== Fontosabb művei ==
168. sor:
Sebastiano művészete nem esett igazán a művészettörténeti kutatás fő érdeklődési vonalába, de minden reneszánszról szóló összefoglaló megemlíti a nevét legalább Michelangelo követőjeként vagy tanítványaként. [[Heinrich Wölfflin]] elismerően szólt arcképeiről a ''Klassische Kunst'' című művében. Fenyő Iván 1953-as tanulmányában azonban még mindig arról panaszkodott, hogy Sebastiano életműve nincs kellőképp feltárva.{{refhely|Fenyő 1953|old.}} Csak Pallucchini, Luitpold Dussler{{refhely|Dussler 1942}} és a Crowe–Cavalcaselle-páros foglalkozott részletesebben az életművel. A 19. századi műértők, köztük [[Giovanni Morelli]], azok közé a festők közé sorolták, akik más, jelentősebb festők alkotásaiból azok erényeit összeválogatva [[eklektikus]] művészetet hoztak létre. Sebastiano az első eklektikus művész címkét kapta meg, művészetében [[Giovanni Bellini]], Giorgione, Raffallo és Michelangelo hatását egyaránt észlelni vélték. 1900 körül egyre több művét azonosították, mivel addig számos Piombo-képről hitték azt, hogy Raffaello műve, így a Budapesten lévő Férfiképmásról, amelyről a későbbiekben még lesz szó. Raffaello sokat átvett Sebastianótól, akárcsak korábban Leonardótól és Michelangelótól, így a velencei kolorizmust és portrébeállításokat. Voltaképp nem Sebastiano volt eklektikus, hanem Raffaello, viszont az eklektikus jelző a reneszánsz korra értve valójában inadekvát. A jelző használata viszont teljesen érthető a 19. század második felében: az általános művészetfelfogás az [[akadémizmus|akadémikus]] és [[historizmus|historizáló]] szemléletben azokat a festőket tüntette ki, akik a régi mesterek erényeit (pl. Tizianótól a színeket, Raffaellótól a kompozíció kecsességét, stb.) vették át.
Sebastiano művészetének kutatása a nyolcvanas évektől áll az érdeklődés központjában: Michael Hirst monográfiát írt róla,{{refhely|Hirst 1981}} Mauro Lucco és Carlo Volpe összeállította az életműkatalógust.{{refhely|Lucco 1980}} 2008-ban Rómában (Palazzo Venezia) és Berlinben (Gemäldgalerie) megrendezték Sebastiano első gyűjteményes kiállítását, amely
===Sebastiano Magyarországon lévő műveinek kutatása===
Sebastianót a magyar szakirodalom kezdetben nem hanyagolta el, különösen, hogy a Szépművészeti Múzeumban lévő ''Férfiképmás'' a reneszánsz portrék élvonalába tartozik. Az 1940-ben kiadott ''A Szépművészetek Könyvé''ben [[Gombosi György]] több oldalon keresztül foglalkozik Sebastiano művészetével, míg a hasonló karakterű [[Andrea del Sarto|Andrea del Sartónak]] csak egy bekezdést szentel.{{refhely|Szépműv. 1942|650-653. old. }} Fenyő Iván 1952-53-ban foglalkozott a Keresztvivő Krisztussal,{{refhely| Fenyő 1952|| Fenyő 1953|}} Garas Klára pedig a Férfiképmással,{{refhely|Garas 1953|135-148. old.}} ám ezután az 1980-as évekig nem irányult a három budapesti műre tudományos figyelem. Ekkor Tátrai Lajos, felismerve a Keresztvivő Krisztus jelentőségét, a Szépművészeti Múzeum jelentős műtárgyai közé avatta a művet.{{refhely| Tátrai 1983 }} A Keresztvivő Krisztusról azonban azóta nem jelent meg magyar nyelvű publikáció egy 2000-ben írt szakdolgozatot leszámítva.{{refhely| Kardos 2000}}
A ''Lány képmása'', amely szintén a Szépművészeti Múzeumban tulajdona, a 19. században került Magyarországra, [[Ráth György]] műgyűjtő vásárolta Bécsben. Az 1904-ben alakult Ráth György Múzeumban volt 1953-ig, amikor a múzeum gyűjteményét szétosztották különböző szakmúzeumokba (az iparművészeti anyag az Iparművészeti Múzeumba, a festmények a Szépművészeti Múzeumba kerültek). A múzeum több kiállításra kölcsönözte (Moszkva, Japán, Kanada, London).
178. sor:
A Pulszky tiszteletére 1988-ban rendezett kiállítás nemcsak Pulszkyt rehabilitálta, hanem Sebastiano művészetére is ráirányította a figyelmet. A Férfiképmás azóta szerepel rendszeresen a Szépművészeti Múzeum reneszánsszal foglalkozó időszaki kiállításain („Te évszázadok kegyence” – A festők és Velence, 1996;{{refhely| Kat. Budapest 1996}} Botticellitől Tizianóig, 2009).{{refhely| Kat. Budapest 2009}}
Érdekesség, hogy a Szépművészeti Múzeum több olyan festményt is őriz, amely Sebastiano műve után készült másolat. A 16. század spanyol festészetét bemutató kiállítóteremben látható az ''Ubedai Pieta'' egy ismeretlen sevillai mester által készített másolata, amely a múzeum tulajdonába 1994-ben került. A képet korábban a [[mosdós]]i plébániatemplomban őrizték. A másik Piombo-másolat a Kolumbusz-portré másolata, amely a keszthelyi Festetich-kastélyból került a múzeumba. Egy harmadik Piombo-másolat, amely az Esterházy-képtárból származik, az Ermitázsban őrzött bíborosportré másolata, ezt a művet azonban az 1980-as években Mauro Lucco olasz művészettörténész kivette Sebastiano műveinek listájáról. Ez a kép korábban az Országos Képtárban ki is volt állítva, de miután Pulszky Károly kiderítette, hogy másolat, bevették a kiállításról.
== Alakja más művekben ==
| |||