„Tempó” változatai közötti eltérés

A '''Tempótempó''' a hangok ritmikus értékének abszolút időtartama. A gyorsabb vagy lassúbb tempó tehát a ritmikus értékek egységnyi időre eső mennyiségétől függ. (Az átlag szívverés gyorsasága megegyezik a 72-80/percenkénti leütésszám ('''[[BPM]]''') tempóval amit közép tempónakközéptempónak nevezünk.)

17. század előtt sesem dinamikai, sesem tempóratempójeleket nem használtak jeleket, de nem is volt rá akkora szükség, mert egységes felfogás létezett a helyes tempóról és dinamikáról. Lényeges elõrelépést e téren a hangszeres zene továbbfejlõdésetovábbfejlődése, a nagyobb létszámú zenekarok és a zenekari iskolák megalakulása hozott.

A 17. századikszázadig csak kottaképekkel jelezték a tempót. Lassúbb daraboknál hosszabb a gyorsabb daraboknál rövidebb egységnyi kottaértékeket használtak. Zeneművekben a tempót még a 17. sz.század kezdetén is az előadók egyéni gyakorlatára bízták. A zenei kifejezőeszközök fejlődésével a különböző, azonos lüktetésű, de eltérő sebességű részletekből összeállított kompozícióknál, mint például a többféle táncból összeállított szviteknél, már nem volt elegendő csak az ütemjelzésre hagyatkozni, amikor a zeneszerző a játék lendületét, iramát, azaz tempóját akarta meghatározni.

A 17. századtól már sűrűbben találunk tempóra vonatkozó utasításokat.

Sok kísérletezés után 1816-ban [[Johann Nepomuk Mälzel]]-nek sikerült megalkotnia a leghasználhatóbb metronómot. Ez után kezdte el [[Beethoven]] a tempó pontos, számjegyekkel történő megadását.

Egy-egy zenei darabon belül előadásbeli (agogikai) vagy formai okokból rövidebb vagy hosszabb tempóváltozás is beállhat. A futólagos módusulást (rit.,acc) után visszatérő régi tempót "„''a tempo''"”-val jelölik. A szabad tempójú darabokat ''tempo rubato''-val jelöljük. Ennek ellentéte a ''tempo guisto'' amely nagyjából egyenletes tempót jelent.