'''Baróti Szabó Dávid''' ([[Barót]], [[1739]]. [[április 10.]] – [[Virt]], [[1819]]. [[november 22.]]) költő és nyelvújító, [[jezsuitákJézus Társasága|jezsuita]], később világi pap és tanár.
== Élete ==
Az alapvető képzés (rétori osztály) elvégzése után, [[1757]]. [[november 30.|november 30-án]] belépett a jezsuita rendbe (Jézus Társasága). Újoncéveit ([[noviciátus]]) [[Trencsén]]ben végezte, majd 1759 és 1760-ban latin és ógörög nyelvtudását fejlesztette tovább, hogy majd [[Székesfehérvár]]ott a gimnázium első osztályának tanára legyen. 1760 és 1763 között filozófiát hallgatott [[Nagyszombat]]ban a jezsuiták híres egyetemén. 1763–64-ben, [[Kolozsvár]]ott a [[Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár)|gimnázium]] második osztályában tanított és a papnevelő intézet ([[Szeminárium (felsőoktatás)|szeminárium)]] felügyelője volt. 1764–65-ben a költészet tanára [[Eger]]ben, valamint a tanulók vasárnapi hitszónoka. Teológiai tanulmányait 1765 és 1770 között végzi [[Kassa|Kassán]], amelynek végén pappá szentelték. 1770–71-ben a [[nagyvárad]]i [[gimnázium]]ban a költészet- és szónoklattan tanára, a tanulók congregatiójának igazgatója, és a rendház történetírója. 1772–73-ban [[Besztercebánya|Besztercebányán]] töltötte a harmadik próbaévet. Ebben az évben tiltották be a jezsuita rendet, amit követően Baróti Szabó Dávidot, mint az [[esztergom]]i [[egyházmegye|főegyházmegyébe]] osztott papot ideiglenesen [[Komárom (Szlovákia)|Komáromba]] a szónoklattan tanítására rendelték. [[1777]]-ben [[Kassa|Kassára]] nevezték ki a felső osztályok tanítására. Ebben az állásában 1799-ig maradt; ekkor nyugállományba vonult. Irodalmi törekvéseinek jutalmaképpen [[I. Ferenc magyar király|Ferenc királytól]] 600 [[forint]]nyi nyugdíjat kapott és egykori tanítványa, györkényi Pyber Benedekhez, régi barátja és pártfogója P. Ferenc, [[Komárom vármegye]] főjegyzője fiához költözött [[Virt]]re, ahol élete utolsó két évtizedét töltötte.
