„Búr felkelés” változatai közötti eltérés

A Maritz által kirobbantott felkeléshez rövidesen csatlakozott Beyers, [[Christiaan de Wet]], [[Jan Kemp]] és Bezuidenhout, akik mind régi vezetői voltak a búroknak. A búr ellenzékből [[Barry Hertzog]] angol-búr illetőségű politikust és [[Martinus Theunis Steyn]]t is sikerült átállítani a búr felkelés oldalára.

A felkelők Maritz vezetésével elfoglalták [[KeimosKeimoes]] városát, ahol megalakult a [[de facto]] [[Dél-Afrikai Köztársaság (1914–1915)|Dél-Afrikai Köztársaság]] Maritz és de Wet vezetésével. De Wet az állam kikiáltásának idején több győzelmet is aratott, elfoglalta a fontos vasúti csomópontot, [[Heilborn]]t vettevárosát. be, ahol aA helyi búrok csatlakoztak hozzáa tábornokhoz, így erőitde rövidesenWet katonáinak száma hamarosan 3000 főre tudta növelninövekedett. Beyers csapatai sikeres támadást követően [[Magaliesberg]]et kerítettefoglalták hatalmábael. A felkelőkkormány ellen felkelő búrok rövidesen 12 ezer embert tartottak fegyverben. De a válaszcsapás sem váratott sokáig magára: [[Louis Botha]] Dél-Afrika katonai parancsnoka, a második búr háború egyik hőse vezette a felkelés felszámolását. A brit és dél-afrikai csapatok jelentős számbeli fölénnyel rendelkeztek, mintegy 32 ezer embert sorakoztattak fel (melyből 20 ezer búr nemzetiségű sorkatona volt!). A gyarmati haderő végig egységesen harcolt, míg a felkelők elszórt gócokban küzdöttek, így Botha könnyen érvényesíthette számbeli fölényét.

Botha és [[Jan Smuts]] a kormánytól [[statárium]]ra kapott parancsot október 14.-i hatállyal, s hozzáfogtak a felkelés leverésébe. Maritz október 24-én szenvedett vereséget és német területre szorították. Beyersre október 28-án mértek vereséget a gyarmati csapatok, ezért dél felé húzódott, hogy egyesüljön Kemp erőivel, ám december 8-án a Vaal folyón történő átkelés közben vízbe fulladt. De Wet eredetilegés 800Botha főserői csapatábólközött 300-alütközetre került sor, de Wet erői azonban gyorsan meghátrálásra kényszerültek. Az ekkor már töredéknyi erővel rendelkező de Wet embereinek többségét amnesztia reményében hazaküldte, majd ő maga kb. háromszáz katonával átkelt a [[Kalahári sivatag]]ba, majd hosszú menetelés után elérte Maritz egységeit, de egy hét elteltével visszatért Dél-Afrikába, csak azért, hogy megadja magát a gyarmati haderőnek 1915. február 4-én. A gyarmati hadsereg közben a már teljesen esélytelen apróbb-nagyobb felkelő egységeket mind felszámolta.