„Dümmerth Dezső” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kieg
Nincs szerkesztési összefoglaló
39. sor:
| weboldal =
}}
'''Dümmerth Dezső''' ([[Budapest]], [[1925]]. [[Budapestjúlius 5.]] – Budapest, [[1997]]. [[november 22.]]) történész, író. Főleg 1982-es nyugdíjazása után írta ismeretterjesztő műveit, amelyek alapján ismertté vált. Adatai pontosak, szakszerűek, írásai olvasmányosak, széles közönség körében sikeresek.
 
Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte (ma [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|ELTE]]) történelem, földrajz és művészettörténet szakokon. 1945-től az egyetem dékáni hivatalában dolgozott, majd a budapesti Egyetemi Könyvtárban helyezkedett el, egészen nyugdíjazásáig dolgozott itt, először könyvtáros, később főmunkatársi beosztásban. Az Egyetemi Könyvtár kézirattára, a Magyar könyvszemle, a Magyar történelmi szemle és a Filológiai közlöny több publikációját tartalmazza. Ő kezdte el a könyvtár anyagának rendezését azzal, hogy a korábbi, 1632-ben és 1690-ben írt, kézírásos katalógusok bejegyzéseit párosította a megfelelő művel. Az utóbbi 5500 könyv adatait tartalmazta. A könyvek azonosítása sokszor nehéz feladat volt, amelynek eredményeit időnként a Filológiai közlönyben publikálta. Ezek közt volt [[Thuróczi János]] ''[[Thuróczi-krónika|Magyar krónikája]]'' is. 1992-től a Miskolci Bölcsészegyesület meghívott tanára.