Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
Ebben az évben írta a ''Dobszó az éjszakában'' című szatirikus színművét a háborúból hazatért katonákról, mellyel jelentős sikert ért el. [[1921]]-ben abbahagyta egyetemi tanulmányait és [[Otto Falkenberg]] müncheni kamaraszínházánál lett [[dramaturg]]. Emellett dolgozott [[Max Reinhardt]] és [[Erwin Piscator]] színházában is. Egy évvel később feleségül vette Marianne Zoff színésznőt, akitől később elvált és [[1928]]-ban Helene Weigel színésznővel házasodott össze, akivel élete végéig együtt élt.
 
A világhírnevet az 1928-ban bemutatott [[Koldusopera (Brecht)|Koldusopera]] című zenés dráma hozta meg számára, melynek zenéjét [[Kurt Weill]] szerezte, ezt a művét magyarra [[Vas István]] fordította. [[1927]]-től egyre komolyabban kezdett érdeklődni a [[marxizmus]] iránt. [[Karl Marx]] ''A tőke'' című művének elolvasása után még egy marxista szemináriumot is elvégzett. Kommunistának vallotta magát és művészetét is a proletáriátus[[proletariátus]] szolgálatába kívánta állítani.
Brecht és Weill együttműködésének legsikeresebb darabja a Lipcsében [[1930]]-ban, majd Berlinben [[1931]]-ben bemutatott [[náciellenes]] [[musical]], a ''Mahagonny városának tündöklése és bukása.'' 1930–[[1933]] között Brecht [[Berlin]]ben élt, és tandrámáinak gyűjteményén, illetve az epikus színház elméletének megfogalmazásán dolgozott.
 
Brechtet [[1947]]-ben Amerika-ellenes tevékenységgel vádolták, ezért visszatért Európába, feleségével előbb [[Zürich]]ben töltöttek egy évet, majd [[1949]]-ben az [[NDK]]-ban, Kelet-Berlinben telepedtek le.
 
1949-ben [[Berlin]]ben megalapította saját színházát, a Berliner Ensemble-t, melyetmajd feleségével együtt vezetettvezette. A színház igazgatása és rendezése mellett megírta a ''Kis organon a színház számára'' (1949) című átfogó színházelméleti tanulmányát, átdolgozást készített [[Jakob Michael Reinhold Lenz]] (1751–1792) A házitanítójából (magyarul: ''A nevelő úr,'' 1950), [[William Shakespeare|Shakespeare]] ''Coriolanusából'' (1951), [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] ''Ős-Faustjából'' (1952), [[Molière]] ''Don Juanjából'' (1954), egyébként pedig inkább már csak szatirikus politikai verseket írt.
 
[[1953]]-ban Brecht a Pen Club elnöke lett, melyetamit az Német Demokratikus Köztársaság kormánya az ország politikai elismeréseként igyekezett beállítani, a kommunista hatóságok ugyanakkor egyre kevésbé tűrték Brechtnek a sztálinista hatalommal szemben is örökké dacoló magatartását. Brecht [[1956]]. [[augusztus 14.|augusztus 14-én]] halt meg [[Berlin]]ben.
 
== Színházelméleti munkássága ==
[[Fájl:Augsburg Brechthaus 2004.jpeg|200px|bélyegkép|Brecht szülőháza Augsburgban]]
[[Fájl:Brecht Haus Weißensee.JPG|200px|bélyegkép|Brecht-ház Berlinben]]
[[Fájl:Cremer Brecht 2006.jpg|200px|bélyegkép|Brecht a Berliner Ensemble előtt. Fritz Cremer (1906 – 1993) német szobrász alkotása.]]
Mivel Brecht drámái közül több is csak jóval a megírását követően (némelyikük pedig csak a szerző halálát követően) került bemutatásra, az alábbiakban a cím után egyes pontokon zárójelben először a megírás, majd a bemutatás dátuma szerepel.
 
Névtelen felhasználó