„A Dél-afrikai Köztársaság történelme” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
== Az [[apartheid]] ==
 
A [[második világháború]] kitörése a koalíció szakadásához vezetett, mivel Herzog a semlegesség mellett foglalt állást, de a parlament Nagy-Britannia támogatását szavazta meg. Herzog lemondása után Malan pártjához csatlakozott. A Smuts vezette kormány hadat üzent a tengelyhatalmaknak, s dél-afrikai csapatok Észak-Afrikában, majd Dél-Európában harcoltak a német és olasz hadseregek ellen. A belpolitikai megosztottság 1942-ben, a lendületes gazdasági fejlődés ellenére államcsínykísérlethez vezetett, ami meghiúsult. Az anyaország elleni hangulatot szították a búr tőke megerősödése és az iparban megjelenő első komolyabb amerikai érdekeltségek. 1949-ben a búr Nemzeti Párt került hatalomra, s az új kormány hivatalosan is meghirdette az apartheidet. A mereven tekintélyelvű konzervatív kormány mintegy 46 évig tartotta kezében a kormányrudat. Az alapvető apartheidtörvények legtöbbjét dr. Daniel François Malan, volt holland református lelkész első nemzeti párti kormánya idején hozták meg. Az apartheid igazi atyjának mégis [[Hendrik Frensch Verwoerd]] bennszülöttügyi minisztert tartották. A parlament 1950-ben hozta meg az erkölcstelenségről, a népesség-nyilvántartásról, a fajok szerinti területi csoportosításról és a nyilvános helyeken érvényes elkülönítésről szóló törvényeket. E törvények megtiltották a fehérek és a „nem fehérek” közötti házasságkötést és nemi kapcsolatot, biztosították, hogy a fehérek, a feketék és az ázsiai színes
[[Fájl:Albert Lutuli (458603639).jpg|right|300px|thumb|Albert Luthuli szobra]]
bőrűek a városokban külön-külön területeken lakjanak, rendszerint úgy, hogy a fehérek zöldövezeti negyedben laktak, míg a feketéket és a színes bőrűeket városszéli körzetekbe telepítették ki. A „beáramlást szabályozó” rendszer intézkedései szerint a városban lakó feketéknek útlevélhez hasonló dokumentumot kellett magukkal hordaniuk, amivel igazolták, hogy jogosan tartózkodnak az elkülönített területen. A törvény nem ismerte el a feketék szakszervezeteit, tagjaiknak megtiltották a szervezett tárgyalásokon való részvételt, és megvonták tőlük a sztrájkjogot is. Az ANC eleinte passzív ellenállást hirdetett, ezt azonban a kormányzat erőszakkal elnyomta. Az [[Albert Luthuli]] (1960-ban Nobel-békedíjas) által vezetett ANC-ből 1959-ben kivált a [[Pánafrikai Kongresszus]] (PAC) , melynek '''Robert Sobukwe''' volt a vezetője. A PAC erőszakmentes akciója a fekete-afrikaiakat megkülönböztető útlevéltörvény ellen 1960. március 21-én [[Sharpeville]]-ben vérengzéshez vezetett, melynek során a rendőrség 67 embert ölt meg. Nem sokkal ezután, 1960. április 18-án betiltották az ANC-t és a PAC-t.
 
A Dél-Afrikai Köztársaságot az apartheid miatt számos ENSZ határozat ítélte el. 1963-ra a Föld országainak kb. kétharmada bojkottálta az országot, melyet több nemzetközi szervezetből kizártak illetve kilépett. A teljes elszigeteltségtől azonban ekkor még megmentette az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]] és Nagy-Britannia politikája.
Az ANC betiltása után tovább szilárdult az apartheid és a kormányzat minden ellenállást elfojtott. Az 1962-ben érvénybe lépett szabotázstörvény alapján 1964. június 12-én '''[[Nelson Mandela|Nelson Mandelát]], Sisulut'''[[Albertina Sisulu]]t és még hat vádlottat a '''[[Rivonia-perben'''per]]ben életfogytiglani fegyházra ítélték. 1964. novemberében Verwoerd kivégeztette Mini, Khayinga és Okabu szakszervezeti vezetőket. Az antidemokratikus intézkedések a hatvanas évek második felében is folytatódtak. 1966. szeptemberében meggyilkolták '''Verwoerd''' miniszterelnököt, utóda [[Balthazar Johannes Vorster]] lett.
Ugyanebben az évben szüntette meg az ENSZ a Dél-Afrikai Köztársaság mandátumát Délnyugat-Afrikára, amelynek katonai megszállása azonban továbbra is fennmaradt. A szomszédos fekete-afrikai országok, a „frontországok” egységes fellépést sürgettek az apartheid ellen. 1971-ben [[Mogadishu]]ban nyilatkozatot fogadtak el a feketék fegyveres ellenállásának támogatásáról. A nemzetközi bojkott és a belső ellenállás erősödése ellenére a gazdaság fejlődött. Vorster miniszterelnöksége (1966-1978) alatt lettek függetlenek a brit protektorátusuk: Becsuánaföld [[Botswana]] néven, Bashutóföld pedig [[Lesotho]] néven 1966-ban, [[Szváziföld]] 1968-ban. A Dél-Afrikai Köztársaság 1975-től a [[Jonas Malheiro Savimbi]] vezette [[UNITA]] oldalán kiterjesztette hadműveleteit [[Angola]] területére, csapatai változó intenzitással részt vettek az angolai polgárháború eseményeiben.
1976 júniusában, miután kötelezővé tették az afrikaans nyelvet az iskolákban, [[Soweto|Sowetóban]] és más nagyvárosokban tömeges diáktüntetésekre került sor. Az augusztusi nagy sztrájk után kihirdették a rendkívüli állapotot. Ennek folyományaként, valamint a [[Steve Biko]] diákvezér 1977 szeptemberében bekövetkezett halála után kirobbant, több száz halálos áldozatot követelő újabb zavargások miatt, betiltottak 18 ellenzékinek nyilvánított politikai szervezetet. 1979-ben [[Pieter Willem Botha]] került a kormány élére.