„Otto Nicolai” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
infobox Címke: HTML-sortörés |
a clean up, replaced: {{Zenész → {{zenész infobox AWB |
||
1. sor:
{{zenész infobox
| név = Carl Otto Ehrenfried Nicolai
| háttérszín =
23. sor:
A [[Kelet-Poroszország|kelet-poroszországi]] [[Kalinyingrád|Königsberg]]ben (ma [[Kalinyingrád]], [[Oroszország]]) született kispolgári családban. Szülei elváltak, s a kis Carl Otto zenész apjával, Carl Ernst Daniel Nicolaijal maradt, akitől ugyan megtanulta a muzsika szeretetét, de lobbanékony és zsarnoki természete miatt [[1826]] februárjában, tizenöt évesen elszökött az atyai házból. Hamar pártfogóra talált, aki felfedezte a kamaszban a zenei tehetséget, és [[1827]]-ben [[Berlin]]be küldte, hogy [[Friedrich Zelter]] zeneintézetében képezze magát. Nicolai megtanult [[orgona (hangszer)|orgonán]] játszani, [[Bernhard Klein]]től pedig zeneszerzésre oktatta. Nicolai érdeklődése ekkor még főként az [[egyházi zene|egyházi zenére]] irányult. Húszéves korára az orgonázás mellett énekesként (basszus) és zenetanítóként is pénzkeresetre tett szert, s szabadidejében több [[dal]]t és [[kórusmű]]vet, sőt, egy [[szimfónia|szimfóniát]] és egy [[tedeum]]ot is komponált.
[[1833]]-ban maga az uralkodó, [[III. Frigyes Vilmos porosz király|III. Frigyes Vilmos király]] is felfigyelt orgonajátékára, s Nicolai felkérést kapott, hogy legyen a [[Porosz Királyság]] [[róma]]i nagykövetségének orgonistája. Az itáliai nagyvárosban is népszerűségre tett szert az úri szalonok kedvelt előadóművészeként és polgári leányok zenetanáraként, emellett barátságot kötött a szintén Rómában tartózkodó [[Dánia|dán]] szobrásszal, [[Bertel Thorvaldsen]]nel is. Mindeközben módja nyílt közelről tanulmányoznia a klasszikus itáliai zenei irányzatok [[polifónia|polifóniáját]], de a kortárs áramlatok sem hagyták érintetlenül ekkor még inkább konzervatív zenei ízlésvilágát. [[1836]]-ban feladta orgonistai állását, és elismert operaszerzői ambíciókat dédelgetve megírta első nagyszínpadi művét ''Rosmonda d’Inghilterra / Angliai Rosamunda'' címen, de a színházvezetők nem mutattak hajlandóságot a darab bemutatására.
Nicolai [[1837]]-ben felkérést kapott a [[bécs]]i [[Kärntnertortheater]] zenei színház igazgatói állására. Karnagyként, művészi értelemben sikereket ért el, de a munkájával járó pénzügyi kihívásoknak nem tudott megfelelni, így még az év vége előtt el kellett hagynia a színházat. Visszatért Itáliába, s ezúttal [[1839]]-ben [[Trieszt]]ben sikerült színpadra állítania első operáját (ezúttal az időközben már sikerre vitt, azonos című [[Gaetano Donizetti|Donizetti]]-darab miatt ''Enrico II / II. Henrik'' címen), amelyet a nagyközönség kitörő lelkesedéssel fogadott. [[1840]]-ben [[Torinó]]ban bemutatták hasonlóan sikeres, [[Walter Scott]] ''[[Ivanhoe]]'' története által ihletett, ''Il templario / A templomos lovag'' című második operáját. [[1840]] decemberében [[Genova|Genovában]] előadták ''Gildippe e Odoardo / Gildippe és Odoardo'' című művét, s a sikertől megittasult Nicolai hamar megírta soron következő művét, ''Il proscritto / A számkivetett'' címen. Úgy vélte, ezzel az operájával megkoronázza életművét, s a sikerben oly biztos volt, hogy a [[szoprán]] hangfekvésre írt főszerepet egyenesen menyasszonyának, [[Erminia Frezzolini]]nak szánta. Az [[1841]]. [[március 13.|március 13-án]] a [[milánó]]i [[Teatro alla Scala|Scalában]] bemutatott darab megalázó bukást hozott a zeneszerző és az énekesnő számára is, Nicolai jegyességét felbontotta, ő maga pedig a szégyen elől Bécsbe menekült.
| |||