„Ekhó” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
2. sor:
'''Ekhó''' volt a visszhang nimfája a [[görög mitológia|görög mitológiában]]. Két története is ismert.
 
Az első legenda szerint Ekhó segített Zeusz] nak, hogy Héra figyelmét elvonja csacsogásával a főisten szerelmi dolgairól. Ám az istenek királynéja rájött a cselre, és büntetésből Ekhót azzal sújtotta, hogy örökké mások mondatait ismételgesse, és még azt se tudja egészen kimondani, csak mindig a végét ismételje el. Az elátkozott [[Nimfa (mitológia)|nimfa]] ezután beleszeretett a hiú [[Nárcisz (mitológia)|Nárciszba]], vagy [[Narkisszosz]]ba. Azonban Nárcisz olyannyira bele volt habarodva saját magába, hogy nem is vett tudomást Ekhóról. Nárcisz egyszer leült egy tó partjára, és tükörképét nézte addig, amíg meg nem halt. A visszhang nimfája, pedig csak bámulhatta a hiú istent, és fájdalmában felemésztődött, így csak a hangja maradt meg.
 
A másik [[mítosz]] szerint Ekhó gyönyörű szép nimfa volt, akinek az életét a zene tette ki. Egy erdő mélyén élt, és muzsikált. Épp ezért megtagadott minden szerelmet, és csak a zenének élt. Közönyével kivívta [[Pán]] isten haragját, aki követőivel, a pásztorokkal rátámadt Ekhóra, és bosszúból darabokra tépték a nimfát, majd szétszórták az egész világon darabjait. [[Gaia (mitológia)|Gaia]] földistennő megsajnálta Ekhót, és befogadta saját testébe. A kesergő nimfa a zene után vágyakozott, de erejéből csak annyira futotta, hogy ismételgesse bárki szavait az egész világon, amerre csak szét lett szórva.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Ekhó