„Létánfalva” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
demo
53. sor:
</gallery>
* A [[Mindenszentek]] tiszteletére szentelt római katolikus temploma a [[13. század]]ban épült, a [[14. század]]ban gótikus stílusban építették át, végül a [[18. század]]ban barokkizálták.
* A Menedékkőn[[Menedékkő]]n ({{Latinul|Lapis Refugii}}, {{Szlovákul|Kláštorisko}}) láthatók az egykori karthauzi kolostor romjai. A [[tatárjárás]] idején a hely [[Lőcse]] lakóinak nyújtott menedéket, elnevezése is innen ered. Első templomát is ekkor építették. A kolostort 1299-ben Jakab szepesi [[prépost]] alapította, s a [[karthauzi rend]]nek adományozta. Építését 1305-ben kezdték, s az első szerzetesek 1307-ben Konrád [[perjel|prior]] vezetésével költöztek be falai közé. 1330 körül bővítették. Az épületet fal vette körül, déli és északi részén kapukkal tagolva. 1433-ban a [[husziták]] felégették, két évtizeddel később pedig a cseh [[Jiskra János|Jiskra]] seregének esett áldozatul. A szerzetesek Lőcse városába menekültek, majd 1478-ban visszaköltöztek a helyreállított kolostorba. Ekkor egy sokszögzáródású szentéllyel épített kápolnával is bővítették. 1543-ban a [[Murányalja|Murány]] várát bitorló Basó Mátyás rablólovag dúlta fel. A karthauzi szerzetesek ekkor végleg elhagyták, rendtársaikhoz az északra fekvő [[Vöröskolostor]]ba menekültek. Az elhagyott kolostort a lőcseiek lerombolták, nehogy rablólovagok fészkévé váljon, azóta rom.
 
== Személyek ==