„British Racing Motors” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a (Clay Regazzoni szócikk hivatkozva)
a
 
===1963-1965===
[[1963-as Formula–1 világbajnokság|1963]]-tól a BRM motorokat is szállított több csapatnak, és a Hill-Ginther- páros, később pedig a Hill-Jackie Stewart kettős jó eredményeinek köszönhetően háromszor egymás után másodikak lettek a konstruktőri bajnokságban (1963, [[1964-es Formula–1 világbajnokság|1964]], [[1965-ös Formula–1 világbajnokság|1965]]), csakúgy mint Hill az egyéni pontversenyben.
 
===1966-1969===
[[Fájl:Rodriguez, Pedro - BRM 1968.jpg|right|thumb|250px|Pedro Rodriguez 1968-ban]]
[[1966-os Formula–1 világbajnokság|1966]]-ban új motorszabályok léptek érvénybe, és az újfejlesztésűúj fejlesztésű H16-os motorral ellátott P83-assal nem sikerült sok jó eredményt elérni, kivéve egy győzelmet Hill kedvenc pályáján, Monacóban. [[1967-es Formula–1 világbajnokság|1967]]-ben Graham Hill elhagyta a csapatot, akinek a helyére [[Mike Spencer]] érkezett, és Stewart két dobogós helyezést szerzett Belgiumban és Franciaországban. Az év végén Stewart a Matrához szerződött, helyét Pedro Rodríguez vette át. A legtöbb futamon párja Richard Attwood volt, de egy-egy versenyen Spence illetve [[Bobby Unser]] is versenyezhetett. Az Attwood-Rodríguez páros két második és két harmadik valamint további két pontszerző helyen ért célba, amely az ötödik helyet jelentette a csapatnak a konstruktőrök között. Az [[1969-es Formula–1 világbajnokság|1969]]-es évad az előzőnél is rosszabbul alakult. [[John Surtees]] és [[Jackie Oliver]] egy harmadik illetve két további pontszerző helyet jegyzett.
 
===1970-1974===
[[Fájl:Marlboro - BRM P180 3-0 litre V12 - 1974.jpg|left|thumb|250px|Az 1974-es BRM P160E]]
Owen Alfred [[1970-es Formula–1 világbajnokság|1970]]-ben átadta a csapat vezetését testvérének, [[Jean Stanley]]nek. Ekkor érkezett [[Tony Southgate]] fejlesztési vezetőnek illetve [[Pedro Rodríguez]] négy év után először a belga nagydíjon versenyt nyert a BRM-nek. [[1971-es Formula–1 világbajnokság|1971]]-ben [[Jo Siffert]] és [[Peter Gethin]] szintén egy-egy győzelmet aratott, ám Siffert az év végén, egy nem világbajnoki futamon, Brands Hatchben halálos balesetet szenvedett. Ő volt az egyetlen pilóta, aki egy BRM volánjánál halt meg. [[1972-es Formula–1 világbajnokság|1972]]-ben érkezett a csapathoz [[Jean-Pierre Beltoise]], akinek sikerült Monacóban nyernie. Ez volt az utolsó BRM-futamgyőzelem a Formula–1-ben. [[1973-as Formula–1 világbajnokság|1973]]-ban Beltoise és [[Clay Regazzoni]] mellett a fiatal [[Niki Lauda]] is a csapatnál versenyzett egy évig, akire [[Enzo Ferrari]] azonnal felfigyelt, és a későbbiekben két világbajnoki címet szerzett az olasz csapatnak. [[1974-es Formula–1 világbajnokság|1974]]-ben a Déldél-afrikai második helyezésnek köszönhetően a BRM a hetedik helyen végzett a pontversenyben.
 
===1975-1977===
Alfred Owen 1974-ben bekövetkezett halála után a csapat mindig nagy anyagi gondokkal küszködött, és a BRM csődbe ment. Stanley-BRM néven [[1975-ös Formula–1 világbajnokság|1975]]-ben [[Mike Wilds]] és [[Bob Evans]] ismét szerepelt a sorozatban, de nem szereztek pontot. Egy év kihagyás után, [[1977-es Formula–1 világbajnokság|1977]]-ben még indultak néhány versenyen, majd végleg befejezték Formula–1-es pályafutásukat.
 
== LásLásd még ==
 
* [[A British Racing Motors Formula–1-es eredménysorozata]]
| elozo = [[Scuderia Ferrari|Ferrari]] |
| evek = [[1962-es Formula–1 világbajnokság|1962]] |
| kovetkezo = [[Team Lotus]] |}}
{{-}}
{{Formula–1-es konstruktőrök}}