„Boeing 777” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Balesetek: nem 300ER hanem 200ER a típusváltozat
→‎Balesetek: (edited with ProveIt)
49. sor:
2014. januárjáig a 777-esek kilenc balesetet szenvedtek, repülőgép ebből háromszor semmisült meg. Az első halálos baleset, amely egy 777-eshez köthető, a [[Denveri nemzetközi repülőtér]]en történt 2001. szeptember 5-én, amikor az üzemanyag újratöltése közben tűz keletkezett, a földi személyzet egyik dolgozója pedig halálos égési sérüléseket szenvedett. A British Airways tulajdonában lévő repülőgép szárnya megperzselődött, a javítás után azonban ismét szolgálatba állították.
 
Az első 777-es, amely balesetben összetört, a [[a British Airways 38-as járatának balesete|British Airways 38-as járata]] volt 2008. január 17-én. A gép a londoni [[London-Heathrow-i repülőtér|Heathrow repülőtéren]] a leszállópálya előtt 300 méterrel ért földet, mert a hajtóművek nem fejtettek ki megfelelő tolóerőt. A gépen tartózkodók közül 47-en sérültek meg. A vizsgálat szerint a balesetet az üzemanyagcsövekben képződött jég okozta.<ref>{{cite web |url=http://www.aaib.gov.uk/cms_resources.cfm?file=/Interim%20Report%202%20-%20%20G-YMMM.pdf |title=AAIB Interim Report 2: Accident to Boeing 777-236ER, G-YMMM at London Heathrow Airport on 17 January 2008 |date=2009-03-12 |publisher=Air Accidents Investigation Branch |format=pdf |accessdate=2010-07-18}}</ref>
 
2011. július 29-én kigyulladt az EgyptAir 777-200-as gépének a pilótafülkéje Kairói repülőtéren. A repülőgépet leselejtezték.{{forr}}
 
2013. július 6-án az Asiana Airlines 777-200ER repülőgépe a [[San Franciscó-i nemzetközi repülőtér]]en a kifutópálya előtt ért földet. A balesetben két ember vesztette életét, egyet pedig a balesethez érkező tűzoltó autó gázolt halálra.<ref>{{cite web | url=http://index.hu/kulfold/2013/07/13/meghalt_a_boeing_zuhanasat_tulelo_lany/ | title=Meghalt a Boeing zuhanását túlélő lány | publisher=index.hu | date=2013-07-13 | accessdate=2014-03-11}}</ref>
</ref>
 
2014. március 8-án a Malaysia Airlines 777-200ER repülőgépe Kuala Lumpurból Pekingbe tartó [[A Malaysia Airlines 370-es járata|járata]] helyi idő szerint hajnalban eltűnt a [[Thai (Sziámi)-öböl|Thai-öböl]] felett. A gépen 227 utas és 12 főnyi személyzet tartózkodott.<ref>{{cite web | url=http://index.hu/kulfold/2014/03/10/rejtelyes_eltunes_hamis_utlevelek_hiabavalo_kereses/ | title=Sok a kérdőjel a rejtélyes maláj gép körül | publisher=index.hu | accessdate=2014-03-10}}</ref><ref>{{cite web | url=http://www.origo.hu/nagyvilag/20140310-a-malaysia-airlines-pekingi-jaratanak-rejtelyes-eltunese.html | title=Mitől tűnhetett el a malajziai gép? | publisher=origo.hu | accessdate=2014-03-10}}</ref>
2011. július 29-én kigyulladt az EgyptAir 777-200-as gépének a pilótafülkéje Kairói repülőtéren. A repülőgépet leselejtezték.
 
2013. július 6-án az Asiana Airlines 777-200ER repülőgépe a [[San Franciscó-i nemzetközi repülőtér]]en a kifutópálya előtt ért földet. A balesetben két ember vesztette életét, egyet pedig a balesethez érkező tűzoltó autó gázolt halálra.
 
2014. március 8-án a Malaysia Airlines 777-200ER repülőgépe Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata félúton 239 személlyel a fedélzetén a tengerbe zuhant. A repülőgépet azóta sem találják.
 
== Források ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Boeing_777