„Lengyelország a felosztás korában (1795–1918)” változatai közötti eltérés

A harmadik felosztás után a megszállók a lengyel állam létezésének nyomait mindenáron felakarták számolni. A [[wawel]]i várból a poroszok elhurcolták a lengyel koronázási jelvényeket. a drágaköveket kifeszítették és eladták, az aranyból készült részeket beolvasztották, abból pénzt vertek. Sok lengyelnek, főleg azoknak, akik a [[Az első Lengyel Köztársaság, a hanyatlás kora (1697-1795)#A Kościuszko-felkelés|Kościuszko-felkeléssel]] voltak kapcsolatban, emigrálniuk kellett vagy le lettek tartóztatva. Az emigráció fő központjai - [[Svédország]], [[TörökországOszmán Birodalom]], [[Olaszország]]Itália, [[Franciaország]] voltak.

== Varsói NagyhercegségHercegség ==

<center>[[Varsói NagyhercegségHercegség]]</center>

Az Oroszország elleni megnyertgyőztes háború után, 1807 júliusában Napóleon és I. Sándor Tilsitben (ma: [[Szovetszk (Kalinyingrádi terület)|Szovetszk]]) találkoztak és úgy döntötték, hogy a 2. és 3. felosztáskor Poroszországhoz kerülő területekből létrehoznak egy névleges lengyel államot, a ''[[Varsói NagyhercegségHercegség]]''et (''(Księstwo Warszawskie)'') (a [[Belosztoki terület (Orosz Birodalom)|Białostoki területet]] azonban Napóleon a barátság jeleként átengedte a cárnak). Napóleon nem akarta visszaadni a ''Lengyelország'' nevet, hogy az ne irritálja Sándort. Az új állam területe {{szám|103000}} km² lett. Uralkodója a [[perszonálunió]] alapján, [[I. Frigyes Ágost szász király|I. Frigyes Ágost]] lett, [[III. Ágost lengyel király]] unokája, Szászországaz királya1806-ban lettNapóleon által kreált [[Szász Királyság]] uralkodója. 1807. július 22-én [[Drezda|Drezdában]] Napóleon személyesen adományozott alkotmányt a Varsói NagyhercegségnekHercegségnek, amelynek törvényeit az 1799-évi francia alkotmányról mintázta. (aA császár nem egyezett bele a [[Lengyelország májusi alkotmánya|májusi alkotmány]] visszaállításába, mert azt túl konzervatívnak tartotta). Kezdeményezésére az alkotmány mindenkinek a személyes szabadságot adott (így, felszámolta a jobbágyrendszert) és egyenlővé tett minden lakost a jog előtt. Elvben tehát, a parasztok már nem voltak a földbirtokos alattvalói, de gyakorlatilag nem változott jelentősen a helyzetük, mivel a gazdaság birtoklásának jogáért továbbra teljesíteniük kellett minden addigi kötelezettségüket, a robotot is beleértve. Lakóhelyük elhagyásának lehetőségei pedig nagyon csekélyek voltak.

A háború Napóleon és az [[Ötödik koalíciós háború|5. koalíció]] közötti háború része volt, amelyet azonban egyedül viselt a lengyel haderő Józef Poniatowski herceg parancsnoksága alatt. Az 1805. évi vereség után, Osztrák Császárság bosszút akart állni a megaláztatásért. Ausztria önállóan harcolt – úgy látszott, hogy támadása a gyenge Varsói NagyhercegségHercegség ellen könnyen elérhető siker lesz. A bécsi politikusok úgy döntöttek, felszámolják a nagyhercegséget és ahercegséget, területét visszaadják Poroszországnak, ami arra ösztönözte volna a poroszokat, hogy csatlakozzanak a Franciaország elleni háborúhoz. Az osztrákokat Oroszország is biztosította, hogy a hadserege nem fog semmit tenni a Varsói NagyhercegségHercegség védelmében – annak ellenére, hogy a [[tilsiti béke]] után Oroszország formálisan Franciaország szövetségesévé vált.

1809. április 14-én az osztrákok átlépték a nagyhercegség[[Varsói Hercegség]] határát és elindultak Varsó felé. Április 19-én lezajlott az eldöntetlen [[raszyni csata]] (''Raszyn'' – falu, a mai Varsó déli határánál). Poniatowski herceg, tárgyalva az osztrák főparancsnokkal, [[Habsburg–Estei Ferdinánd Károly József főherceg|EsteiFerdinánd Ferdynand]]Károly főherceggel]], beleegyezett, hogy enyhe feltételekkel átadja Varsót. Akkor ő maga tudott indulni dél felé; amikor július 15-én elfoglalta Krakkót, az osztrákok elhagyták Varsót, miután értesültek a [[Wagrami csata|wagrami vereségről]] (július 5-6-a), a nagyhercegségethercegség területét is elhagyták. Korábban, júniusban, Poniatowski elfoglalta Galícia és Lodoméria királyságát is.

Október 14-én Napóleon és [[Ferenc magyar király|I. Ferenc császár]] megkötötték a [[schönbrunni béke|schönbrunni békét]], amelynek értelmében a 3. felosztáskor Ausztriához kerülő területeket hozzácsatolták a [[Varsói Nagyhercegséghez.Hercegség]]hez, A nagyhercegségmelynek területe így a felével növekedett.

=== Napóleon támadása OroszországraOroszország ellen ===

I. Sándor orosz cárcárt elégedetlen voltaggasztotta Napóleon dominanciájávaleurópai Európábandominanciája. Amikor 1810 nyarán a francia marsallok egyike, [[XIV. Károly János svéd király|Jean Baptiste Bernadotte]], az orosz befolyási zónához tartozó Svédország királya lett, a svéd állam kilépett az Anglia elleni kontinentális blokád rendszeréből és a cár felvette a kapcsolatokat a német államokban szervezkedő franciaellenes ellenzékkel. Az orosz-francia szövetség felbomlott és az orosz vezérkar kidolgozta egy offenzív háború tervét.

Napóleon szintén nem tett le arról a szándékáról, hogy legyőzi Oroszországot és rákényszeríti azt a [[tilsiti béke]] betartására. Kelet-Poroszország (a volt [[Porosz Hercegség]]) és a Varsói NagyhercegségHercegség területein gyűjtötte össze a soknemzetiségű, majdnem 600 ezer főt számláló hadsereget (kb. 100 ezer lengyelt beleértve), ésaz [[oroszországi hadjárat (1812)|Oroszország elleni hadjáratra]]. 1812. június 24-én átlépte a [[Nyeman (folyó)|Nyeman]] határfolyót, megkezdte a hadjáratothadjáratát. A császár utasítására, a Varsói NagyhercegségHercegség szejmje létrehozta a Lengyel Királyság Általános Konföderációját<ref>Az I. Köztársaságban (I. ''Rzeczpospolita'') konföderáció volt a helyi vagy országos egyesület, amelyet nemesek, lelkészek vagy polgárok hoztak létre egy bizonyos cél elérése érdekében.</ref>, amely meghirdette Lengyelország megújhodását és a felosztások során elvett tartományok visszacsatolását. [[I. Frigyes Ágost szász király|I. Frigyes Ágost]] herceg viszont átengedte a hatalmat a NagyhercegségHercegség minisztertanácsának.

A [[Vilnius|Vilna]] felszabadítása után (június) Napóleon megszerveztette a Litván Nagyfejedelem Ideiglenes Kormánya Bizottságát, amelynek a napóleoni hadsereg által elfoglalt litván-fehérorosz területeket kellett ideiglenesen igazgatnia. Lengyelek harcoltak a [[szmolenszk]]iszmolenszki csata|szmolenszki csatában]] és [[borogyinói csata|Borogyinónál]], és elsőként vonultak be [[Moszkva|Moszkvába]],. de aA hadjáratból azonban kevesebb mint 24 ezer{{szám|24000|-en}} térttértek vissza. Józef Poniatowski herceg visszavonult 30 ezres{{szám|30000|-es}} lengyel hadseregével Szászországba, amely Franciaország szövetségese volt. A herceg a [[lipcsei csata|lipcsei csatában]] esett el (1813. október 18-a), amikor a napóleoni hadsereg visszavonulását fedezte.

Napóleon veresége után, a Varsói Nagyhercegséget azHercegséget orosz csapatok szállták meg, amivelami gyakorlatilag befejeződöttvégett vetett létezéselétezésének. 1813 márciusában I. Sándor cár létrehozta a NagyhercegségHercegség Ideiglenes Legfelső Tanácsát, amelynek nagy összegű jóvátételt kellett behajtania az orosz hadsereg részére.

=== A Varsói NagyhercegségHercegség felszámolása ===

[[Fájl:Congress Poland in 1815.PNG|thumb|200px|Lengyelország a [[bécsi kongresszus]] után]]

A [[bécsi kongresszus]] döntésének következtében,értelmében a nagyhercegségVarsói Hercegség 1815-ben hivatalosan megszűnt létezni. AngliaNagy-Britannia ugyan indítványozta egy önálló lengyel királyság újraalakítását, de Oroszország magának akartakívánta aza volt Hercegség egész nagyhercegségetterületét (ezt Poroszország is támogatta, amelyezért cserébe Szászországot kapta volna). 1815. május 3-án elfogadtákkompromisszumos amegoldást kompromisszumosfogadtak megoldástel, eszerint:

* A [[Porosz Királyság]] megkapta a volt Varsói NagyhercegségHercegség nyugatiészaknyugati részét, ésitt létrehozta ebbőla [[PoznańiPoseni Nagyhercegség]]et [[Poznań]] központtal ''(Wielkie Księstwo Poznańskie);'' megkapta még [[Gdańsk|Danzigot]] és Chełmnói Földet (terület a Visztula-kanyarban, ahova 13. században [[Konrád lengyel fejedelem|Mazóviái Konrád]] behívta a [[Német Lovagrend]]et), és amelyet közvetlenül Kelet-Poroszországhoz csatolt;

* [[Krakkó]]ból és Krakkó valamint a sziléziai határ között fekvő keskeny földövből létrejött egy kis állam Poroszország, Oroszország és Ausztria pártfogásavédnöksége alatt – a [[Krakkó történelme#Krakkói Köztársaság|Krakkói Köztársaság]] (''(Rzeczpospolita Krakowska,'',<ref name=rzp> A ''rzeczpospolita'' főnév a latin ''res publica'' kifejezés szó szerinti fordítása. Ezt a nevet, az 1569-1795 közötti Lengyelország kivéve, szintén a [[Velencei Köztársaság|Velencei]] és [[Novgorodi Köztársaság]]ra vonatkozólag használták; mostanában – csak Lengyelországra vonatkozóan (a mostani lengyel állam hivatalos neve ''Rzeczpospolita Polska'', nem „Republika Polska”, bár így fordítják ezt a nevet más nyelvekre).</ref> ''Wolne Miasto Kraków'');

* a NagyhercegségVarsó többiHercegség részétterületének zömét az Orosz Birodalom kapta meg, és létrehozta ebből a saját pártfogásavédnöksége alatt álló ''[[Kongresszusi Lengyelország|Lengyel Királyság]]''ot. [[I. Sándor orosz cár|I. Sándor cár]] megkapta a Szejm által elismert lengyel királyi címétcímet, -ezzel létrejött a lengyel — oroszlengyel—orosz [[perszonálunió]].

A [[bécsi kongresszus]]on létrehozott, az [[Orosz Birodalom]]mal [[perszonálunió]]ban álló államalakulatot a német és magyar történetírás [[Kongresszusi Lengyelország]]nak nevezi ([[lengyel nyelv|lengyelül]], röviden ''Kongresówka''), az orosz történetírásban és leggyakrabban a lengyelben is Lengyel Királyság a neve. A királyság területe 127 ezer {{szám|127000|km²-re}} rúgott. Alkotmányát [[I. Sándor orosz cár|I. Sándor cár]] adományozta, a [[Szejm (lengyel)|szejm]]et (lengyel parlamentet) mellőzve. A királyságot perszonálunió kapcsolta össze Oroszországgal, volt hadserege, közigazgatása, pénzkibocsátási joga és saját oktatási rendszere. A király (azaz a cár) nevezte ki a helytartóját, aki őt a távolléte idején helyettesítette.

A cári elnyomás lazulását a lengyelek a gyengeség jelének vélték, emiatt egyre gyakrabban nyilvánították ki a hazafiságukat és elégedetlenségüket. 1861 februárjában és áprilisában véres zavargások történtek Varsóban, amelyek következtében októberben a hatalom visszaállította a statáriumot az egész országban (1862 decemberéig)<ref>[http://www.rp.pl/artykul/732973.html?print=tak&p=0] 150. rocznica stanu wojennego</ref>. Ennek ellenére a lengyelek egyre határozottabban követeltek földbirtokreformokat, a hatalom demokratizálását és államuk függetlenségét. A radikális politikai párt, amelyet ''Vörösök''nek (''(Czerwoni)'') hívtak, amellett agitált, hogy az emberek nyílt harcot indítsanak, és megkezdte előkészíteni a felkelést. Más irányba fejlődtek a földbirtokosokat, arisztokráciát valamint a gazdag polgárokat magukba foglaló függetlenségi szervezetek, amelyeket általánosságban ''Fehérek''nek (''(Biali)'') hívtákhívtak.

A ''Poznańi Nagyhercegség'' (''(Wielkie Księstwo Poznańskie)'') [[Nagy-Lengyelország]]ból (a keleti rész kivételével) és [[Kujávia|Kujáviából]] állt. A nagyhercegség uralkodója a porosz király volt, őt pedig a hercegi helytartó képviselte: egészen a hivatal felszámolásáig, azaz 1815-31. évek között, aki Antoni Henryk Radziwiłł volt. A helytartó hivatala mindenekelőtt képviseleti és tiszteletbeli tisztség volt. Az ellenőrzést az állami igazgatás fölött a [[berlin]]i kormány által kinevezett főelnöke gyakorolta. 1824-ben létrehozták a Poznańi Nagyhercegség Szejmjét is, amely azonban csak tanácsadói jogú volt.

A nagyhercegségneknagyhercegség autonómiával rendelkezett, de ezt a porosz hatalom ezt soha nem tartotta tiszteletben és a tartományban kezdettől fogva germanizálta a lakosságot. A novemberi felkelés támogatása Poroszországnak ürügyként szolgált, hogy felszámolja a nagyhercegség autonómiáját: 1831-ben felszámolta a herceg-helytartó hivatalát és alárendelte a tartományt [[Berlin]]ben kinevezett főelnök alá. Formálisan az autonómia azonban csak 1848-ban szűnt meg, amikor a [[Frankfurt am Main|frankfurti]] parlament átnevezte Poznańi Nagyhercegséget Poznańi Tartományra és abban az évben a porosz alkotmányba is bekerült az erre vonatkozó bejegyzés.

1846-ben egy poznańi földalatti szervezet azt tervezte, hogy Lengyelország mind a három megszállt részében egyidejűleg felkeléseket robbant ki. A hatalom viszont értesült a tervekről, és letartóztatta a vezetőket, ennek ellenére [[Poznań]]ban és környékén március 4-én harcok kezdődtek. A felkelők el akarták foglalni a Citadellát, de a hatalomnak ez is a tudomására került és letartóztatta őket. Egy lengyel hazafias szervezet – a ''Lengyel Demokratikus Közösség'' (''Towarzystwo Demokratyczne Polskie)'') – szintén felkelést készített elő Kasubiában, de már az első akció (támadás a porosz helyőrség ellen [[Starogard Gdański|Preußisch Stargardban]]) kudarccal végződött.

Nagy-Lengyelországban végbementek a fellépések a Népek Tavasza keretében, amelyeket a lengyel földön a legjelentősebbeknek ismernek el. ÉrtesülvénÉrtesülve a berlini márciusi forradalomról (1848), lengyel személyek azonnal létrehozták Poznańban a Nemzeti Bizottságot, amelyhez csatlakoztak olyan emberek, akiket korábban a poroszok tartóztattak le az 1846. évi felkelés előkészítéséért és most kiengedtek a börtönből. A Bizottság kikiáltotta a függetlenséget, ellenezte, hogy a poroszok hozzácsatolják a Poznańi Tartomány részét Porosz Királysághoz, és elkezdte megszervezni a felkelő erőket. Áprilisban majdnem az egész tartományban történtek összecsapások a felkelők és porosz csapatok között. Április 11-én a Bizottság és a porosz hatóság képviselője egyezményt írtak alá, amely értelmében a Bizottság beleegyezett a a felkelő csapatok többségének feloszlatásába, cserébe a poroszok ígéretet tettek az autonómia helyreállítására. A poroszok azonban nem tartották meg ígéretüket és megkezdték a megmaradt felkelő erők felszámolását. Feleletül, még létező lengyel osztagok fegyveresen ellenálltak és néhány győzelmet arattak, de mivel nem bíztak végleges győzelemben, május 8-án kapituláltak.

Hamarosan az “organikus„organikus munka” eszméi behatoltak Lengyel Királyságba, ahol pl. az ésszerű földbirtokosok a robotot felváltották a parasztoknak fizetett bérre (a Porosz Királyságban a bérezést már 1811-től bevezették). Az “organikus munka” és “alapmunka” a lengyel [[pozitivizmus]] fő követelményeivé váltak.