„John James Rickard Macleod” változatai közötti eltérés

1920 végén Macleodot felkereste egy fiatal kanadai kutató, [[Frederick Banting]], akinek az az ötlete támadt, hogy a cukorbetegséget lekötött kimenetű [[hasnyálmirigy]] kivonatával lehetne kezelni. Macleod nem fogadta lelkesen a felvetést, ismerte a korábbi sikertelen próbálkozásokat ezen a téren. Véleménye szerint a vércukorszintet az idegrendszer szabályozta. Banting ennek ellenére meggyőzte őt, és helyet biztosított számára a laboratóriumában, rendelkezésére bocsátotta a szükséges felszerelést és kísérleti állatokat, valamint segítőül melléadta a demonstrátorként dolgozó [[Charles Herbert Best]]et. Macleod segített Bantingnak megtervezni a kísérleteket, segédkezett az első kísérleti kutya műtétjénél, utána pedig szabadságra utazott Skóciába. Távolléte alatt Banting és Best áttörést értek el, sikeresen izolálták a hasnyálmirigy szekrétumát amit egy másik, hasnyálmirigyirtott kutyának beadva, csökkentették annak vércukorszintjét.

 

 

Az első humán kísérletek sikertelenek voltak és a többi kutató bevonása után a fiatal Banting is kezdte úgy érezni, hogy félre akarják szorítani. A feszült légkör ellenére folytatták a munkát és 1923 januárjában a klinikai próbák sikerrel jártak. Májusban az Amerikai Fiziológiai Társaság éves ülésén Macleod előadását felállva tapsolták meg (a kutatók közti elmérgesedett viszonyra jellemző, hogy Banting és Best el sem ment).

 

1923 nyarán Macleod halak hasnyálmirigyét tanulmányozva bebizonyította, hogy az inzulint nem az acináris, hanem az inzuláris (a Langerhans-szigetekben) sejtek termelik. A [[Nobel-díj Bizottság]] [[August Krogh]] javaslatára igen gyorsan reagált és 1923 őszén Bantingnak és Macleodnak ítélte az az évi orvosi Nobel-díjat. Banting rendkívül dühös volt, mert véleménye szerint Bestnek kellett volna megkapnia vele együtt a díjat és fontolgatta is, hogy visszautasítja a kitüntetést. Végül elfogadta és a pénzjutalom felét Bestnek adta (Macleod pedig a velük együtt dolgozó biokémikus [[James Bertram Collip|James Collipnak]]). A Nobel-díj Bizottság 1972-ben hivatalosan is elismerte, hogy Charles Bestnek is meg kellett volna kapnia a díjat. Banting soha többé nem volt hajlandó szóbaállni Macleoddal.

== Késői évei ==

John Macleod 1928-ban visszatért Skóciába, ahol az [[Aberdeeni Egyetem]] orvostudományi tanszékének élettanprofesszora, később dékánja lett. Nem folytatta az inzulinkutatást, viszont bebizonyította, hogy a központi idegrendszer is fontos szerepet játszik a szénhidrátok anyagcseréjében.