„Asztalitenisz” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
29. sor:
 
== Szabályok ==
Semmi csak, nem szabad alt ot mondani játék közben mer, akkor kiesel.
Általában egy játszma 11 pontig tart (a régi versenyszabály szerint 21-ig), és kettő szervánként van szervacsere (a régi szabály szerint öt szervánként). A fogadónak végig kell látnia a szervát, nyitott tenyérből, az asztal felett, az asztal mögül kell feldobni a labdát. A már feldobott labda játékba kerül, tehát az is pontot veszít, aki nem találja el azt az ütővel. Az asztal felett labdát érintő játékos pontot veszít, ha azt nem szabályosan üti vissza az ellenfél térfelére (töccs). A hálót érintő szabályos adogatást (necc) meg kell ismételni, tetszőleges számban. Ha a játékos játék közben szabad kezével az asztalhoz ér, pontot veszít. Páros játszmában adogatásnál kell csak a fogadó térfelére ütni a labdát, „idegen” szerva vesztett pontot jelent. Párosban a játékosok felváltva adogatnak. Két pontos előny szükséges a nyertes játszmához, tehát 11:10 után (majd 12:11 után is) tovább kell játszani, ekkor a játékosok már váltva adogatnak. Minden játszma után a játékosok térfelet cserélnek. A mérkőzés nyertese az, aki három játszmát megnyer. Az utolsó, döntő játszmánál öt pont elérésekor (a régi szabály szerint tíz pontnál) a játékosok térfelet cserélnek.
 
[[Fájl:Mesa de ping pong, Riesstr., Múnich, Alemania 2012-04-28, DD 01.JPG|bélyegkép|jobbra|Pingpongasztal ([[München]], [[Németország]])]]
 
== Források ==