„II. Sándor orosz cár” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
60. sor:
=== Külpolitikája ===
[[Fájl:Arrival of Tsar Alexander II, Bucharest, 1877.jpg|thumb|right|250px|II. Sándor látogatása [[Bukarest]]ben, 1877-ben]]
A cárt nagyon aggasztották az [[1860]]-[[1861|61]]-es lengyel tüntetések, ráadásul [[Szentpétervár]]on „rebellis gyújtogatók” (ahogy a sajtó nevezte a sorozatos tűzesetek okozóit) ténykedtek. A lengyelek [[1862]]-ben bizonyos fokú autonómiát kaptak, azonban ezzel számos, teljes függetlenséget követelő lengyel nem volt megelégedve. A függetlenséget követelők vezetőit besorozással próbálták ártalmatlanná tenni, azonban ez [[1863]] januárjában [[januári felkelés|felkelést]] eredményezett. A zavargások hamar átterjedtek [[Litvánia]], [[Fehéroroszország]], és [[Ukrajna]] egyes részeire, és az elfojtásuk 15 hónapot vett igénybe.
 
A lengyel autonómiát visszavonták, minden lengyel iskolában kötelezővé tették az orosz nyelv oktatását. A lengyel hivatalnokokat oroszok váltották fel, és a katolikus egyház nem érintkezhetett közvetlenül a [[Vatikán]]nal. [[Ukrajna|Ukrajnában]] pedig betiltották az ukrán nyelvű könyvkiadást. Az erős oroszosítás nagy elégedetlenséget váltott ki a nem orosz területeken.
66. sor:
Sándor és az [[1861]]-ben kinevezett Gorcsakov külügyminiszter egészen [[1863]]-ig azon fáradoztak, hogy Oroszország ne legyen olyan elszigetelt. Az [[Egyesült Királyság]] továbbra sem óhajtott kapcsolatot kiépíteni Oroszországgal, [[Porosz Királyság|Poroszországot]] pedig (alaposan tévedve) nem látták elég erősnek. [[Franciaország]] viszont nagyon is jó partnernek számított Ausztria-ellenes érzései miatt. Sándor [[1857]]-ben találkozott [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleonnal]], és ennek a találkozásnak eredményeként [[1859]]-ben megegyeztek abban, hogy ha Franciaország lépéseket tenne az osztrákok [[Olaszország történelme|itáliai]] kiszorítására, akkor Oroszország semleges marad, cserébe pedig a franciák segítenek az [[1856]]-os párizsi békeszerződés revíziójában.
 
A szövetség azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az [[1859]]-es rövid francia-osztrákfrancia–osztrák háború nem hozta meg a franciáknak a hőn áhított sikert, ráadásul Franciaország megneheztelt Oroszországra, amiért nem vállalt el tevékenyebb szerepet Ausztria ellen. Sándor látta, hogy az [[1863]]-as lengyel felkelést követően III. Napóleon csatlakozik az ő politikáját bíráló angolokhoz és osztrákokhoz. A cárral csak a poroszok értettek egyet, így Sándor ettől kezdve úgy tekintett a poroszokra, mint lehetséges szövetségesekre.
 
[[1863]] és [[1870]] között az orosz külpolitika az ázsiai terjeszkedésre összpontosított. Az [[1858]]-ban megkötött ajguni és tiencsni szerződéssel, valamint az [[1860]]-as pekingivel Oroszország már a magáénak tudhatta az [[Amur (folyó)|Amur]] bal partját, és az Amur-Usszuli térség és a [[Japán-tenger]] közötti területet.
72. sor:
Mind Sándor, mind Gorcsakov tudta, hogy [[Anglia]] és [[Franciaország]] is gyanakodva nézi az oroszok [[csendes-óceán]]i terjeszkedését, és igyekeznek jó kapcsolatokat kialakítani az [[Amerikai Egyesült Államok|amerikaiakkal]]. Oroszország [[1867]]-ben, akkori pénzben nézve 7,2 millió dollárért eladta [[Alaszka|Alaszkát]] az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államoknak]]. [[1875]]-ben [[Japán]] a szentpétervári egyezményben lemondott [[Szahalin]]ról a [[Kuril-szigetek]]ért cserébe.
 
Az [[1860-as évek]] és az [[1870-es évek]] jórészt Oroszország [[Közép-Ázsia|közép-ázsiai]] terjeszkedéséről szóltak, valamint az egyesített német államokról. Az [[1870]]-[[1871|71]] között zajló francia-poroszfrancia–porosz háború lehetőséget adott az oroszoknak arra, hogy érvénytelenítsék a párizsi szerződésnek azon részét, amely megtiltotta Oroszországnak a [[fekete-tenger]]i flotta tartását. Az [[1871]]-es londoni konferencián az európai nagyhatalmak engedélyezték a fekete-tengeri orosz hadiflotta felállítását.
 
Az új, egységes [[Németország]] fenyegetést jelentett, azonban Sándor sokkal jobban bízott az [[1873]]-ban létrehozott „három császár szövetségében” ([[Orosz Birodalom]], [[Német Birodalom|Német Császárság]], [[Osztrák–Magyar Monarchia]]), mint a Francia Köztársaságban.
 
==== Az orosz-törökorosz–török háború ====
{{Bővebben|Orosz–török háború (1877–78)}}
II. Sándor uralkodása alatt terjedt el széles körökben a pánszláv mozgalom, mely szerint minden szláv nép védelmezése Oroszország feladata. [[1875]]-ben a szerbek és a bosnyákok felkelést robbantottak ki a török elnyomás ellen. Gorcsakov külügyminiszter , aki ellenezte [[Otto von Bismarck|Bismarck német kancellár]] politikáját a franciák ellen, meg akarta erősíteni a szövetséget az [[Osztrák–Magyar Monarchia|Osztrák–Magyar Monarchiával]], ámde a közvélemény egyre erősebben követelte a felkelők támogatását, főleg miután [[1866]]-ban a törökök brutális módon verték le a bolgárok lázadását.