„Charles-François Daubigny” változatai közötti eltérés

Daubigny [[1838]]-ban mutatkozott be a párizsi Salon évenként rendezett kiállításán a Mi Asszonyunk templom látképe (=Vue de Notre-Dame de Paris) című képével, jóformán észre sem vették. Neki éppen úgy nem felelt meg a Salon műértőinek, befutott művészeinek és közönségének tradicionális, [[hagyomány]]tisztelő ízlése, mint számos kortárs [[19. század]]i francia festőnek, akik között Daubigny is saját, eredeti ábrázolási módját és stílusát kereste. Nem maradt meg az akadémikus, [[Eklektika|eklektikus]] stílus művelőinek sorában. Így lett a [[barbizoni iskola]] néven ismert festői művészcsoportosulás egyik alapító tagja az [[1830]]-as évek végétől, majd [[1853]]-tól barátjával, [[Honoré Daumier]]-vel egyre többet járt le a Párizstól délkeletre fekvő [[Barbizon]]ba. Ott találkoztak [[Jean-François Millet]]-vel, [[Jean-Baptiste Camille Corot|Corot]]-val és [[Théodore Rousseau]]-val, köztük Daubigny is megtalálta saját egyéni hangját, alkotásait leginkább a falusi élet, az emberek által művelt táj és a folyók, a folyópartok ihlették, a barbizoniak közül elsők közt érzett rá a [[plein air]]-re.<ref>Eleinte jobban megfestette a részleteket is, ld. Este, Paraszt-udvar, A reggel már átmenetet képez, a hozzánk közel eső részletesebb vonalú, a távolabbi erőteljesen hangulati jellegű.</ref> Egyszerre fordított hátat a [[romantika|romantikának]] és lett előfutára az [[impresszionizmus]]nak, ecsetje alatt posztromantikus és praeimpresszionista<ref>Tipikus példa erre a képei közül A Szajna és az Oise folyó találkozása c. 1868-ból.</ref> alkotások születtek.