„Sába királynője (opera)” változatai közötti eltérés

| dalszöveg = [[Salomon Hermann von Mosenthal]]

A '''''Sába királynője''''' [[Goldmark Károly]] [[1875]]. [[március 10.|március 10-én]], [[Bécs]]ben bemutatott [[Opera (színmű)|operája]]. A darab a szerző első műve volt a szerzőnek a műfajban, és meghozta számára a világhírt. Goldmark az opera témáját véletlenül ismerte meg Bécsben. Szövegkönyvét [[Salomon Hermann Mosenthal]] írta, de maga Goldmark is sokat dolgozott rajta.

A ''Sába királynőjével'' a komponista öt év alatt készült el, 1867 és 1872 között. A premier a [[Burgtheater]]ben hatalmas közönségsikertközönségsikere aratottvolt. A ''Sába királynője'' bejártaBejárta a világ operaszínpadait és mindenhol osztatlan sikert aratott, legutóbb [[Németország]]ban újították fel, 2002-ben. Bár Goldmark nem tudott magyarul, [[Zsidó vallás|zsidó]] származású, német ajkú család gyermeke volt, [[Keszthely]]en született és gyermekkorának nagy részét Magyarországon töltötte, de ami fontosabb: sosem tagadta meg magyar származását és -identitását. Ennek következtében nem túlzás azt mondani, hogy a ''Sába királynője'' a legsikeresebb magyar opera volt, amit valaha magyar szerző papírra vetett.

''[[A kékszakállú herceg vára (opera)|A kékszakállú herceg vára]]'' mellett ugyanis csak ez a darab tudott igazán gyökeret verni külföldi színpadokon a magyarmagyarországi vonatkozásúak közül.

Az [[1860-as évek]]ben a zeneszerző legjelentősebb pártfogója volt a Bettelheim család. A téma iránt a zeneszerző érdeklődését Bettelheima asszonybaráti ház asszonya keltette fel, amikor elmondta neki, hogy a bécsi operaház főrendezője lánya, Karolin, szépségét egy Sába királynőjét ábrázoló festményhezfestményéhez hasonlította. Az asszony Goldmark kérésére elmondta, amit a szentírásban[[Biblia|Szentírásban]] olvasott [[Sába királynője]] és [[Salamon zsidó király|Salamon király]] találkozásáról. A zeneszerző Klein urat, a házitanítót kérte meg, hogy írjon neki egy színpadi művet a történetből. KleinŐ ugyanis tárcákat és rövid [[Novella|novellákat]] írogatott, amiket olykor a kisebb hetilapok leközöltek. A házitanítóKlein pár nap alatt el is készült a [[librettó]] vázlatával, de Goldmark nem volt vele megelégedve, így az opera hosszú ideig csak terv maradt. Több év telt el, mire egy váratlan fordulat előremozdította az eseményeket.<ref name="története" />

Goldmark véletlenül találkozott Salomon Hermann Mosenthal (1821–1877) szövegkönyvíróval. Egy alkalommal Bécs utcáin sétálva az eső elől egy kapualjba húzódott, ahol Mosenthal is várta a zivatar végét várta. Godmark párszor már összefutott vele irodalmi estélyeken és kávéházakban, így beszélgetni kezdtek. Mosenthal megkérdezte a zeneszerzőt, hogy nem gondolt-e arra, hogy operát írjon?. Goldmark elmondta neki, hogy már évek óta foglalkoztatja a dolog, a témája is megvan hosszú ideje, de megfelelő szövegkönyvírót nem sikerült találnia. Elbeszélte Sába királynőjének a történetét, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedve a szövegkönyv megírásához. Mosenthal készségesnek mutatkozott, és kérte, hogy mutassa meg neki a cselekmény vázlatait és majd meglátja, mit tud kezdeni a dologgalvele.<ref name="története" />

Másnap megbeszélték a részleteket, és tizenegy nap múlva el is készült az első felvonás szövege. Goldmark jónak találta, de a második felvonás megírása után Mosenthal elakadt. Hónapok teltek el az író kínlódásával, mire Goldmark megelégelte a dolgot, és a harmadik felvonást végül maga állította össze. A [[próza]]i szöveget aztán Mosenthal segítségével formálta át [[Költészet|verssé]]. Ezután Mosenthal tovább dolgozott a még hátra lévő két felvonáson, de Goldmark folyton elégedetlen volt vele. Az alkotó párosalkotópáros rengeteget vitázott, Mosenthal átírta a szöveget, miközben Goldmark húzásokat javasolt. Végül az ötfelvonásos darabot négyfelvonásossánégyfelvonásosra rövidítették.<ref name="története" />

A zeneszerző már az első két felvonás elkészülte után komponálni kezdett. A magyar államtól ekkoribanakkoriban évi 800 forintos ösztöndíjat kapott, ez lehetővé tette számára, hogy elhagyja Bécset. [[Badeni járás|Baden]]be utazott, és ott folytatta a munkát. Egy nap Karolin meghívta magukhoz [[Gmunden]]be. Goldmark ekkor ide tette át székhelyét. A munkával egészen addig jól haladt, amíg meg nem érkezett a tengerentúlról a zeneszerző József nevű bátyja. Goldmark ekkorEkkor visszatért Bécsbe, hogy testvére segítségére legyen, akit még az 1848–49-es eseményekben betöltött szerepe miatt marasztaltak el a [[császár]]i udvarbaniak. A zeneszerző mindenáron el akarta érni bátyja [[rehabilitálás]]át, ennek érdekében végigkövette annak perét., Ezami minden idejét elvette, így nem maradt ideje a zeneszerzésselkomponálással foglalkozni. A ''Sába királynője'' végül öt év alatt készült el, 1867 és 1872 között, és még két évet kellett várni az ősbemutatóig.<ref name="története" />

Az első két felvonást már korábban eljuttatta Desoff operai karmesternek, majd 1872-ben a teljes művet benyújtotta a [[Burgtheater|Bécsi Udvari Operaházhoz]],. azonban azAz opera vezetőségénekvezetősége tetszését és támogatását azonban nem nyerte el. Hosszú hónapokat várt az operaigazgató válaszára, de az nem érkezett meg. Közben eljött az 1873-as esztendő, amikor Bécs a [[világkiállítás]] színhelye volt. Goldmark joggal reménykedhetett benneabban, hogy ez alkalommal előveszik több [[Osztrák–Magyar Monarchia|monarchiabeli]] muzsikus újabb darabjait, közte a ''Sába királynőjé''t is. Ehhez kapcsolódik egy [[anekdota]], amely szerint a zeneszerző egy este összefutott a szövegkönyvíróval, aki gúnyosan jegyezte meg neki, hogy ne aggódjon, az opera új bemutatójának a szerepeit már régen ki is osztották. Goldmark meglepve kérdezte, hogy valóban? Mire Mosenthal: igen, az [[Aida (opera)|Aida]] lesz az. Mindezek ellenére a ''Sába királynője'' a korbelikorabeli bécsi muzsikusok egyik állandó beszédtémája volt.<ref name="története" />

Ismét a véletlen mozdította előre a zeneszerző ügyét. Az opera egy jótékonysági hangversenyt tervezett, sés többek között [[Liszt Ferenc]]et kérték fel a közreműködésre. Johann Herbeck operaigazgató – máig nem lehet tudni, komolyan gondolta-e – azt javasolta a rendezőségnek, hogy a ''Sába királynője'' egyik számát, a bevonulási indulót is vegyék fel a hangverseny műsorára. Goldmark ellenezte a tervet, mert attól tartott, hogy Liszt szereplése háttérbe fogja szorítani az ő ötletszerűen kiragadott operarészletét. Ha a közönség kedvezőtlenül fogadja, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a darab örökre az operaház irattáránakkottatárának a mélyére kerül. Dessoff azonban, mint az operaház vezető karmestere, támogatta az ötletet és a zeneszerzőt is igyekezett meggyőzni. Goldmark végül ráállt a dologra, és a bevonulási induló szokatlanul nagy tetszést váltott ki a hangversenyen. Liszt is elismerően nyilatkozott és gratulált neki. Azonban másnap Eduard Hanslick, korának vezető tekintélyű osztrák kritikusa azt írta kritikájábanbírálatában, hogy az opera egyetlen valamire való részletét hallotta tegnap este a közönség.<ref name="története" />

Az operaház ebben az időben nem könyvelhetett el nagy sikerű bemutatókat. A színház [[deficit]]je folyamatosan növekedett. Goldmark Liszt támogatása mellett [[Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)|gróf Andrássy Gyulának]], a monarchia akkori külügyminiszterének a pártfogását is elnyerte. Liszt nem maradt tétlen, és megemlítette az opera ügyét herceg Hohenlohe herceg főudvarmesternek, aki végső soron az Udvari Opera ügyeinek azfőellenőre ellenőrzőjeis volt. A főudvarmesterherceg és annak felesége zenekedvelőként nagyra becsülte Goldmark munkásságát, és egy nap Hohenlohe utasítást adott az opera igazgatóságának, hogy minél előbb tűzzék műsorra a ''Sába királynőjét''. Az igazgató ellenkezett, és egy hirtelen ötlettől vezéreltetve inkább [[Hermann Goetz]] ''Makrancos Katáját'' adatta elő, mert nagy sikert várt tőle. Goetz darabja azonban megbukott, s mivel más előadható mű éppen nem volt kéznél, Herbeck igazgató engedett, és műsorra tűzettetűzte a ''Sába királynőjét''. Ellenséges magatartásán nem változtatott és jelezte: nem kíván sokat áldozni a darabra.<ref name="története" />

Az első próba nem sikerült jól: a kimerült énekesek nem voltak képesek teljes hanggal elénekelni szólamaikatszólamukat, a dallamvonalakat éppen csak jelezték. Hohenlohe kétségbeesetten kérte a zeneszerzőt, hogy csináljon valamit a művel, rövidítsen, dolgozzon át részleteket, csak ne hozzon szégyent rá! Összeült hát a zeneszerző, a rendező, a karmester, a szövegíró és az igazgató, hogy megbeszéljék a változtatásokat, de sehogy sem jutottak eredményre. Végül Goldmark a kimerültségtől és az izgalomtól összeesett.<ref name="története" />

Ezután új nehézségek támadtak. A Szulamitot megszemélyesítő [[Maria Wilt]] énekesnő megbetegedett, s a bemutatót nyolc nappal elhalasztották. GoldmarkA szerző így időt nyert a szükséges változtatások elvégzéséhez. A bemutató így 1875. március 10-én zajlott le. Goldmark olyan izgatott volt, hogy nem tudta kivárni az előadás végét., Azs az opera művészei a lakásáról hurcolták el az óriási siker alkalmából rendezett [[bankett]]re.<ref name='története'>{{cite book|last=Káldon-Várnai|title=Goldmark Károly élete és művészete|pages=104-118}}</ref>

A közönség lelkesedett, de a kritikák egy része elmarasztaló volt. Hanslick gúnyos beszámolót írt az operáról, és [[Johannes Brahms]] is negatív véleményének adott hangot. De a kritikusok elmarasztalása mit sem ártott a mű sikerének. A [[Budapest|budapesti]] bemutató pont egy évvel az ősbemutató után zajlott le, szintén zajos sikerrel. 1877-ben [[Hamburg]]ban, 1878-ban [[Prága|Prágában]] [[Német nyelv|német]], majd 1886-ban [[cseh nyelv]]en szólalt meg a ''Sába királynője''. A következő évben került sor a [[Berlin|berlini]] és a [[Torino|torinói]] bemutatóra. Ezután a darab a világ számos országának operaszínpadán szép sikerrel szerepelt: 1880 [[Szentpétervár]] ([[Olasz nyelv|olaszul]]), 1885 [[New York]] (a [[Metropolitan Opera|Metropolitanben]] [[Angol nyelv|angolul]]), 1887 [[Madrid]] (olaszul), 1891 [[Varsó]] ([[Lengyel nyelv|lengyelül]]), 1897 [[Zürich]], 1899 [[Buenos Aires]], 1910 [[London]] (angolul), 1935 [[Szófia]], hogy csak a legfontosabb premiereket soroljuk fel. A művet leggyakrabban játszó két operaház azonban a bécsi és budapesti maradt. A budapesti operaház 1901-es felújítását [[Gustav Mahler]] vezényelte, de az előadások dirigensei között szerepelt [[Richard Strauss]] is. A [[Magyar Állami Operaház]]ban az 1960-as években volt utoljáralegutóbb műsoron. 1971-ben a [[Debrecen|debreceni]] [[Csokonai Nemzeti Színház]] sikerrel újította fel a művet, de azóta nem csendült fel hazánk színpadain az opera. Koncertszerűen megszólalt a budapesti [[Zsidó Nyári Fesztivál]]on 2000. augusztus 29-én, neves szólisták, a [[Szegedi Szimfonikus Zenekar]] és a [[Vaszy Viktor Kórus]] előadásában, [[Oberfrank Péter]] vezényletével. Legutóbb [[Németország]]ban vették elő, 2002-ben.<ref>{{cite book|last=Winkler|title=Barangolás az operák világában I.|pages=679-680}}</ref>

Tudni akarja Asszád viselkedésének az okát. A harcos hamar megtörik, és elmondja, mi történt. A királynő csak Salamon előtt hajlandó fátylát felemelni, így hát nem látta őt, csak beszélt vele. Aztán útban hazafelé Asszán egy titokzatos nőt látott, aki a patakban fürdött. A nő teljesen megidéztemegigézte. Megvárta amíg végez, majd hirtelen szél támadt, és a nő eltűnt. A király tanácsa: ne fusson csalogató [[lidérc]]ek után, vezesse oltárhoz húsvér jegyesét, aki szereti őt. Szulamit szerelme majd elfeledteti vele a csodát, amit a sivatagban látott.<ref name="I. felvonás" />

Ezután megérkezik Sába királynője. A fogadási [[ceremónia]] fénypontja, mikoramikor a titokzatos királynő felemeli fátylát és feltárja arcát. Asszád felismeri benne a [[cédrus]]ligeti lidércet és felkiált. A királynő azonban tagad: nem ismeri ezt az embert, soha életében nem találkozott vele. A királyi udvar Asszád ellen fordul, Salamon csendesíti kegyencét: nyugodjon meg, a holnapi esküvő majd mindent elfeledtet vele.<ref name='I. felvonás'>{{cite book|last=Gál|title=Új operakalauz II.|pages=846-850}}</ref>

'''1. kép:''' Sába királynője félrevonult a palota kertjébe. Bár az imént elutasította Asszádot, valójában szereti a férfit, és; szívét gyötrelmes szerelem emészti. De a férfi nem lehet az övé, mert az hamarosan egy másik nő férje lesz. A királynő azonban nem hajlandó lemondani szerelméről. Asztarót hírül hozza, hogy Asszád is a kertben bolyong. Úrnője parancsot ad csalogató [[dal]] éneklésére, a dal odavonzza a férfit. Szemtől szembe kerül egymással a két szerelmes, megcsókolják egymást. Ekkor megszólal Baál-Hanan szózata, amely reggeli [[Ima|imára]] hívja a hívőket. A királynő ennek hallatán kisiklik Asszád karjai közül és gyorsan elmenekül.<ref name="II. felvonás" />

'''2. kép:''' A templom előcsarnokában gyülekezik a nép. A főpap és a nép váltakozó éneke hallatszik. Szulamit elvégzi áldozatát, szép imát énekel. Ezután Salamon érkezik kíséretével és a vőlegénnyel. A főpap a jegyesekhez lép és átadja a jegygyűrűket, majd el is mondja az eskü imátesküimát. Asszád egészen addig türtőzteti magát, amíg meg nem jelenik a királynő, aki hívatlanul betoppan a szertartásra. Asszád ekkor eldobja a jegygyűrűt. A királynő azzal az ürüggyel jött, hogy nászajándékot hozzon az ifjú párnak. Asszád megint kitör, az úrnő pedig megint megtagadja szerelmét. Közben az egész sokaság a fiatal férfi segítségére siet. De a királynő egyetlen szava (Asszád) felborít mindent. AsszádA férfi teljesen megtébolyul és nyilvánosan káromolja a zsidók istenét. A tömegen pánik lesz úrrá, megátkozzák és halálra ítélik a tébolyultatőt. A főpap megszaggatja ruháját, a leviták kioltják az oltár tüzét, kihunynak a templom mécsesei. Szulamit szerelme életéért könyörög.<ref name='II. felvonás'>{{cite book|last=Gál|title=Új operakalauz II.|pages=850-853}}</ref>

A harmadik felvonás látványos balettjelenettel kezdődik, majd feltárul a palota díszterme. A király lakomára invitálta királyi vendégét. Sába királynője egyetlen kéréssel fordul vendéglátója felé: kegyelmezzen meg Asszádnak. A király kitérő választ ad. A királynő tovább könyörög, ígér, fenyegetőzik, megalázza magát, majd haragosan parancsolgatni próbál, de Salamonról lepattan minden támadáspróbálkozás. Végül a királynő sértetten távozik, a király pedig már tisztán látja a helyzetet. Ezután Szulamit jelenik meg, aki szerelme életéért könyörög. Salamon feltárja előtte Asszád hollétét: a sivatagba menjen, ott majd rátalál.<ref>{{cite book|last=Till|title=Opera|pages=238-239}}</ref>

Még egyszer feltűnik Sába királynője, aki kezét, kincseit, országát ígéri Asszádnak, ha vele tart, és segít jóvá tenni bűnét. De a férfi ellenáll a csábító szavaknak. A reményt vesztett királynő kétségbeesve hagyja magára sorsával megbékélt szerelmét. Félelmetes szélvihar, [[számum]] dühöng végig a színpadon. MikorAmikor véget ér a dübörgése, Asszád egy [[Pálmavirágúak|pálmafa]] törzsébe kapaszkodik, szinte már semmi élet nincs benne. Félholtan zuhan a [[sivatag]] homokjába. Itt talál rá Szulamit, aki ölébe veszi és megbocsát neki. Asszád szereleme karjai közt leheli ki lelkét.<ref>{{cite book|last=Till|title=Opera|pages=239}}</ref>

Az opera egyike a legigényesebb zenés daraboknak. A főszereplők szólamai végig a legmagasabb regiszterekben mozognak, a baletthez nagy létszámú tánckar van előírva, és kórus is igen monumentális méretű. Az opera előadásai során kialakult az a rendezői gyakorlat is, amely nagy hangsúly fektettfektet a külsőségekre a siker érdekében: a rendezőnek nem volt ajánlatos egyetlen színpadi effektust sem elhagyni, ellenkező esetben a rendezés vérszegénynek hatott. Mindezekből kikövetkeztethető, hogy a ''Sába királynője'' színpadra állítása igényes és költséges előadást kívánt meg, tehát csak úgy volt érdemes műsorra tűzni, ha jó pár évadig sikerre lehet vinni. Ellenkező esetben az előadásopera költségei nem térültek meg. Elsősorban ez az oka annak, hogy a darabot ma viszonylag ritkán játsszák. Egyes rendezők a terjengősségre hivatkozva elhagyják a IV. felvonás nagy részét, Sába királynőjének újbóli megjelenésével együtt. Szulamit és Asszád záró kettőse is sokszor kimarad az előadásokból. Ez a megoldás azonban jelentősen csorbítja Asszád jellemét, megfosztja lényeges vonásaitól, elszegényíti alakját. Viszont lehetővé teszi, hogy a darabot négy helyett három felvonásban állítsák színpadra. Mivel ez a gyakorlat szinte bevett szokássá vált, ezért a legtöbb operakalauz, operaismertető is három felvonásban ismerteti a darab cselekményét.<ref>{{cite book|last=Till|title=Opera|pages=239-240}}</ref><ref>{{cite book|last=Boyden|title=Az opera kézikönyve|pages=332}}</ref>

Klein úr próbálkozása után a szövegkönyv vázlatát maga Goldmark készítette el, de a végső megvalósítást Mosenthal vitte véghez. Mosenthal korának elismert, egyik legsikeresebb szövegkönyvírója volt. Műveit egyszerű cselekmény, könnyen zenébe önthető versek jellemezték. A ''Sába királynője'' esetében lemondott minden intrikáról, a [[dráma]]i cselekményt néhány szereplőre redukálta, fővonásaibanfő vonásaiban ragadta meg és egyszerűen mondta el. Tömör egyszerűsége azonban nem kizárta, hanem éppenséggel ügyesen, nagy színpadi érzékkel kezelte a látványos tömegjeleneteket, felvonulásokat. Dramaturgiailag kifogástalan librettót alkotott. De Goldmark érdemeit sem becsülhetjük alá a szövegkönyvvel kapcsolatban, hiszen már volt róla szó, hogyan vette át egy idő után az irányítást Mosenthaltól.<ref>{{cite book|last=Káldon-Várnai|title=Goldmark Károly élete és művészete|pages=173}}</ref>

[[Fájl:Die Königin von Saba (10. März 1873).png|300px|bélyegkép|balra|Az ősbemutató plakátja, 1875-ből]]

A másodlagos főszereplő Asszád, meglehetősen passzív figura: nem hős, inkább áldozat, aki passzivitásánakpasszivitása köszönhetőenmiatt nem lehet irányítója az eseményeknek. A törvényes rend ellen lázad, az istenkáromlásig is eljut, így nem is lehetne igazi hős egy bibliai történetben. De ha alárendeltként is, Asszád szerves része a drámai bonyodalomnak. [[Paradoxon]]nak hangzik, de csak haldoklóként válik hőssé, egyébként csak a királynő bábja. Aztán a száműzetésben öntudatára ébred, és el tudja kergetni a bűnös csábítót, és ha csak halála előtt is, de visszatalál egykori szerelméhez.<ref name="dramaturgia" />

Az operában két világ ütközik meg egymással: az erkölcsi világrendet képviselő, egyistenhívő társadalmat egy kiegyensúlyozatlan, dinamikus, pogány társadalom támadja meg. Az erkölcsi világ képviselői: Salamon király, a főpap, Szulamit, a palotafelügyelő, a templomőr és Salamon népe; a szembenállószemben álló világé a királynő, Asztarót és az ő kíséretük. E két világ között vergődik áldozatként Asszád. A két világ jelképes ütközetének főhelyszínefő helyszíne pedig a templom, ami az opera szerkezeti felépítésének a középpontjába van.<ref name='dramaturgia'>{{cite book|last=Kecskeméti|title=[http://www.mr3-bartok.hu/index.php?option=com_alphacontent&section=5&cat=18&task=view&id=155&Itemid=52%20Kecskeméti%20István%20előadása%20az%20operáról Goldmark Károly: Sába királynője]}}</ref>

Magát a [[Biblia|bibliából]] merített, a zsidó nép egyik történelmi eseményét elmesélő történetet korábban már két francia szerző is operaszínpadra állította. [[Elie Edwart]] (1808–1877)<!--nincs nyoma a fr.wikin sem--> Goldmarkéval azonos című művét végül nem mutatták be, míg [[Charles Gounod]] műve tizenhárom évvel korábban került színre, és csúfos bukást szenvedett. A ''[[Sába királynője (Gounod)|La reine de Saba]]'' cselekménye szinte teljesen eltér Goldmark operájának történetétől.<ref name="az opera"/>

A bűnös vágyakozás érzelemköréhez tartozik Asztarót csalogató éneke is, amellyel Asszádot a kertbe csalja. A zeneszerző az egész operában itt ment a legmesszebbre az [[orientalisztika|orientális]] népiesség ábrázolásában. Az [[ária]] főmotívuma a csellók és a [[hárfa|hárfák]] kvint-[[orgonapont]]jára építkezik, e szólamok fölé a [[fuvola]] és a [[Piccolo|pikoló]] rajzol girlandokat, a középsőszólamközépső szólam pedig tompított [[Kürt (hangszer)|kürtökön]] szólal meg. Ez a fülledt zenekari dallam veszi körül Asztarót szövegét. Maga az énekszólam trillázó, kis koloratúrákból építkezik.<ref name="zenéje2" />

*„Heil! Heil! DerDie Königin” („Üdv! Üdv! Királynő, üdv!”) – Bevonulási induló, I. felvonás

*„Die Stunde, die mir ihn ger aubt”geraubt” („Mióta elvesztettem őt”) – Szulamit imája a III. felvonásban.<ref>{{cite book|last=Kertész|title=Operakalauz|pages=134-135}}</ref>