„Száz év magány” változatai közötti eltérés

{{Könyv infobox

| téma = [[mágikus realizmus]]

| isbn = ISBN 9632711068

A regény csak látszólag egy család, a Buendíáék története, valójában azonban sokkal mélyebb jelentéstartalmat hordoz: a műben az emberiség fejlődéstörténete is felfedezhető; a szülőföld elhagyása és az út [[Macondo]] felé értelmezhető a [[Édenkert|Paradicsomból]] való kiűzetésként, illetve a negyven éves pusztai vándorlásként. A regény a [[vadkapitalizmus]]ban ér véget, az író saját bevallása szerint [[1928]]-ban, a nagy kolumbiai munkásmegmozdulás évében. Ez a "fejlődés" adja a regény kompozíciójának alaprétegét.

A regény másik, alárendeltebb szerkesztési elve az a törvény, meggondolás, hogy a világban a történések egymást ismételhetik. Ezt először az agg Ursula sejti, aki meg is ijed ettől, de a cselekménysorozatok vissza-visszatérő láncolata, ill. a családon belüli testi-lelki hasonlóság, vagy akár a nevek ismétlődése során erről mi is meggyőződhetünk. A regényben a történelem nem objektív, nem tárgyilagos – például a polgárháború során szinte semmit sem tudunk meg a másik, konzervatív oldalról –, hanem azt mindig a szereplők sorsán keresztül mutatja be.

Érdemes megvizsgálni a neveket: a fiúkat José Arcadiónak, Arcadiónak, Aurelianónak, Aureliano Josénak, a lányokat pedig Ursulának, Remediosnak, Rebecának, Amarantának, Amaranta Ursulának nevezik Buendíáéknál. Egy-egy nevet több személy visel, és ezek ismétlődnek, ami első pillanatra kuszává, zavarossá teheti az olvasást, holott az író csak a hagyományos dél-amerikai társadalom szülők, nagyszülők iránti tiszteletét, a szokásos névadást mutatja be olvasóinak. Ez ellen csak a "modern", Európában nevelkedett Amaranta Ursula próbál valamit tenni, szeretné, ha az utolsó Buendíát Rodrigónak neveznék, ám az apa ragaszkodik a hagyományos Aurelianóhoz.

Az ősvadon mélyén megbúvó kicsiny falu, Macondo és a Buendíák története akkor kezdődik, amikor később a kivégzőosztag előtt áll Aureliano B. ezredesnek eszébe jut az a régi délután, amelyen az apja elvitte jégnézőbe. Akkoriban Macondo alig 20 házból állt, és annyira új volt a világ, hogy sok dolognak még nevet sem adtak. Az idő múlását csak a nagy ritkán a faluba érkező cigánycsapat látogatásai érzékeltették. Vezetőjük, Melchiades minden évben a tudomány új csodáival kápráztatta el Macondót. Az ezredes apját, José Arcadio B.-t rabul ejtették a [[mágnes]]rudak, a [[látcső|látcsövek]], a [[térkép]]ek, [[asztrolábium]]ok és az [[alkímia|alkimista]] vegykonyha felszerelései. Annyira belefeledkezett a találmányokba, hogy elveszítette valóságérzetét. Akkoriban ő volt Macondo valamiféle szellemi vezetője; ő osztotta fel a földeket, ő jelölte ki a házak helyét, mint ahogy évekkel korábban az ő szavára indult el egy csapat férfi és asszony, hogy megkeresse a tengert.

A félelem hiábavaló volt, sem José Arcadiónak, sem az utána megszülető Aurelianónak és Amaranthának nem volt malacfarka. Ursulának olykor-olykor olyan érzése volt, hogy az idő körben jár: fiaiban, akárcsak a korábbi nemzedékek tagjaiban is beteljesül az apáról fiúra szálló nevek végzete. A kamasz José Arcadiót, a falucska „özvegyasszonya” Pilar Ternera vezette be a szerelembe, de a fiú, amint megtudta, hogy a nő gyermeket vár tőle, megszökött a faluba érkező cigányokkal. A fia keresésére induló Ursulának évekre nyoma vész: Aurelianót, Amaranthát és Pilar Ternera fiát, akit ugyancsak Arcadio névre kereszteltek, egy Visitación nevű indián lány neveli, aki öccsével együtt a törzsüket pusztító álmatlanság elől menekült Macondóba. Egy napon bőrkereskedők érkeznek a faluba, akik magukkal hozzák egy titokzatos, ismeretlen rokonok kezétől származó levél kíséretében Rebecát, aki egy ládában hozza szülei csontvázát, csak földet és lekapart meszet hajlandó enni, éjszakánként pedig világító szemekkel bámul a sötétbe. A rejtélyes kislány – bár Ursula időközben kigyógyítja a földevés szokásából – a faluba hozza az [[álmatlanság]]ot. Eleinte mindenki örül annak, hogy nem kell aludniuk, azonban egy idő után elkezdenek jelentkezni a felejtés tünetei: lassacskán mindent elfelejtenek. A faluba érkező Melchiades segít nekik egy varázsitallal. Az időközben megöregedett cigány Macondóban akar letelepedni, José Arcadio házában otthonra talál. Ezentúl a két férfi együtt kísérletezget.

Beköszöntenek a polgárháborús évek. Aureliano B. kinevezi magát ezredesnek és kicsiny csapatával belevezeti magát a háború forgatagába. A következő években 32 felkelést szervez, és 32-szer szenved vereséget. Híre bejárja az egész országot, a katonák felnéznek rá, éjszakánként fiatal nők szöknek be a sátrába, céljuk, hogy fiút szüljenek tőle. Az évek során 17 fia jelentkezik Macondóban: Ursula mindegyiknek felírja nevét (mindegyik az Aureliano keresztnevet és anyja vezetéknevét kapta), majd útjukra bocsátja őket.

Pilar Ternera a Buendíák egymást követő nemzedékeinek ágyasa; Amarantha, akinek hervadó asszonyisága megigézi a kamaszodó fiúkat: Aureliano és Pilar Ternera fiát, Aureliano Josét, aki nagynénje illatát és kutató ujjainak édességét keresi a kaszárnya körül járó, szerelmüket kínálgató fonnyadt nőkben, és a két ikertestvért, Második José Arcadiót és Második Aurelianót, akik addig cserélgetik nevüket, amíg saját maguk is belezavarodnak, s nem tudják, melyikük kicsoda. Így eshet meg először a család történetében, hogy a név nem határozza meg viselője jellemét és sorsát. Melchiades kamrájában az ötvösszerszámok fölé görnyedő Második José Aureliano egyszer csak kitör magányából, és a szép Petra Cotes oldalán átadja magát a tombolajátéknak és mulatságnak. Második José Arcadio viszont visszahúzódik a kakasai közé, a világtól elvonultan készíti fel állatait a viadalokra, és ugyanolyan képtelen ábrándokat kerget, mint valaha a városalapító José Arcadio B. Meg akarja szervezni a hajózást a Macondo mellett csobogó folyócskán, és vasútról álmodik. A Petra Cotes mellett gyarapodó Második Aureliano pénzeli vállalkozásait. De a nagyszabású tervekből csak egy hajónyi örömlányra futja, akik némi színt visznek a mindennapokba.

A banántársaság önkényeskedései ellen tüntető munkásokat géppuskával mészárolják le. A társaságnál munkavezetőként dolgozó Második José Arcadio is ott van a tömegben. A halottakkal és haldoklókkal együtt őt is felhajítják arra a 200 vagonból álló szerelvényre, amely az éjszakában csendesen indult a tenger felé. Amikor a vonatról leugró José Arcadio visszatér Macondóba, senki nem akar tudni a sortűz nyomán odaveszett 3000 nőről és férfiról. A tömegmészárlás másnapján lassú cseppekben esni kezd az eső – 4 évig 4 hónapig és 2 napig hull Macondóra az eső. A roppant eső elmos mindent: a banánláz idején virágzó város kihalttá válik. Amarantha és Rebeca után meghal Ursula is; töpörödött testét, amely az utolsó években Meme fiának, a kis Aurelianónak és Fernanda lányának, Amarantha Ursulának szolgált játékszerül, egy aprócska ládába zárják. Úgy számolgatják, hogy valamikor 115 és 122 éves kora között érte a halál.

A teljesen magára maradt Aurelianóhoz decemberben váratlanul beállít Amarantha Ursula, aki selyempórázon vezeti maga után dúsgazdag belga férjét, Gastont. A nő hamarosan betölti az egész házat, és bár semmi kapcsolata a pusztuló Macondóval, úgy dönt, hogy élete végéig itt marad. Gaston elhatározza, hogy közvetlen repülőjáratot indít Macondo és [[Belgium]] között. De az Európából kért két repülőgép különböző félreértések miatt [[Tanganyika|Tanganyikán]] köt ki. Gaston Európába, majd Afrikába utazik, hogy visszaszerezze a gépeket. Távozását sem Aureliano, sem Amarantha Ursula nem bánja túlságosan. Ekkoriban tetőzik őrjöngő szerelmük, amelynek az sem szab határt, hogy tudják, vérfertőzést követnek el. De rokonságuk fokát sehogyan sem tudják megállapítani, bármennyire is kutatnak utána a templom anyakönyvei között. Féktelen szerelmük gyümölcsének világra hozatalába Amarantha Ursula belehal, és ágyékából megállíthatatlanul felbuzgó vérpataktól elvérzik. A fájdalomtól félőrült Aureliano sorsára hagyja az újszülöttet, amelyen beteljesedik a Buendíák felett lebegő végzet – a malacfarkú porontyot másnap hajnalra fölfalják a hangyák. Aureliano előtt ebben a pillanatban világosodik meg azoknak a pergameneknek a mottója, amelyeken 100 évvel korábban Melchiades aprólékos részletességgel leírta a család történetét: „Nemzettség sorában fához kötve van az első, és hangyák falják fel az utolsót.” A Buendíák utolsó sarja a szobájába zárkózva olvassa végig családjának [[szanszkrit]]ül írt históriáját, amelynek páros sorait Augustus császár magánhasználatú titkosírásával, a páratlanokat pedig a spártai katonaság módszerével rejtjelezve írt Melchiades.