„Fonás” változatai közötti eltérés

A fonalkészítés – röviden: fonás – az ember által alkalmazott egyik legrégebbi technika, amely valószínűlegbizonyára még a [[szövet (textilipar)|szövést]] megelőzően fejlődött ki. A szövéshez ugyanis fonalra volt szükség és a szövéstfonást már időszámításunk előtt 5–6 ezer évvel is ismerték. ABizonyíték erre a mai [[Görögország]] területén az i. e. 6.–5. évezredben virágzott ún. [[Sesklo-kultúra]] feltárt emlékei közül már előkerült fonóorsó.

Az összesodrást segíthette, ha az össze sodorandó szálak egyik végét kézben tartották, a másik végére követ kötöttek és ezt megpörgették, mint a gyerekek a hintát. Ezzel azonban csak addig tudtak fonni, míg az összesodrott szálköteg el nem érte a földet. Ezután fel kellett mászniuk magasabbravalahova, hogy a fonást tovább tudják folytatni. Később rájöhetettekjöhetettek rá a csévélés műveletére és hasznosságára, azazekkor a már megsodrottmegsodort képződményt (fonalat) egy farúdra feltekercselhettéktekercselhették ésfel. Ha haehhez a farúdhoz erősítették a követ, akkor ezzel a szerszámmal – amit az orsó ősének tekinthetünk – végezhetikvégezhették a sodrást. Az idő múlásával kitapasztalhatták, hogy a nedves növényi rostok könnyebben fonhatók, ezért később tudatosan beáztatták az alapanyagot a fonás megkezdése előtt. Azt, hogy ki miből font kezdetben leginkább az határozta meg, hogy mi állt a rendelkezésére. Így például [[Egyiptom]] területén a [[len]]t használták, míg [[India]] területén a [[pamut]]ot és a kendert, [[Kína|Kínában]] pedig a [[selyem]] állt nagyobb mennyiségben a rendelkezésre. Hidegebb éghajlatú területeken az állati szőrök felhasználása volt a legáltalánosabblegelterjedtebb.

Hogy a fonalkészítés milyen fontos szerepet játszott az emberek életében, azt az is bizonyítja, hogy egyes ókori népeknél a sors istennői (például a görögöknél [[Klóthó]]a párkák, a germánoknál a [[Nornok]]) „a sors fonalát fonták”. Az ókori görögök a fonást (és a szövést) isteni, - [[Athéné]] istennő találmányának vélték.